Gyerekkorunkban nagyon szerettünk horgászni és halászni. Még arra is képesek voltunk, hogy néha ne menjünk iskolába miatta. Sok alkalommal horgásztunk Juhász Gábor barátommal és testvéreimmel a téglagyári gödröknél. A kifogott halakat, főként tenyérnyi naphalakat az édesanyja paprikás lisztben forgatta és sütötte meg. Ezekben rengeteg a szálka, de így ropogósan elfogyaszthatóvá vált.
Az Újárokban is, ami ma Gerje néven ismert, sokszor halásztunk hálóval, kosárral, tapogatóval, olykor csak kézzel. Tudtuk hol vannak a harcsafészkek, csukákat hol lehet fogni. Horgászengedélyünk nem volt és nem is kérte senki és így kérdőre se vontak minket, hogy mennyi halat fogtunk. Akkor bőségesen volt mindenféle hal a patakban. Mikor alacsony volt a vízállás, mi felkavartuk az iszapot, így a halak felfelé úsztak. A vízbe menve kézzel csak alájuk nyúltunk és kidobtuk a halakat a partra. Főként keszegek, csukák és kárászok voltak. Némelyik 1-2 kilós is volt. A halkat szétosztottuk és hazavittük. A kisebb halakat a Kovács kastély udvarába lévő kútba dobtuk, hagy nőjenek. A szüleink nem örültek neki. A kútban nem kellett etetni a halakat, mivel a szúnyogok lehúzódtak a vizes környezetbe, a halak pedig megették, így gyarapodott a súlyuk. A következő évbe horog nélkül fogtuk ki őket, mindig a legnagyobbat. Ezt a technikát nem az internetről néztük: leengedtük a vödröt a kútba kb. 50-70 cm mélyre, fogtunk egy nagy tükröt, a napsugarak ennek a segítségével megvilágították a kutat, melyben tiszta víz volt, szinte a fenekéig láttuk a halakat, ahogy úszkálnak. Mikor a legnagyobb úszott a vödör felé, hirtelen megrántottuk és kihúztuk a vödröt. Így lett belőlük halászlé vagy kirántott hal. Annak idején a Felszegi úton és előttünk a Kátai úton nem volt lefedve az árok, melyben víz csörgedezett, halak ficánkoltak és békák kuruttyoltak. Sőt, még pézsmapatkány is volt benne, melyet Fedák bácsi vadászott és árulta őket szép bundájukért.
Sajnos, ma már csak szemét található a temető melletti nyitott árokrészben. Az árok rendszer a rétre folyatta a vizet, ahol fűzfás terület volt (most autóalkatrész bolt). Mi készítettünk kákicsból tutajt, melyen hasalva eveztünk és lebegtünk a víz felett. Olykor egy-egy pióca a lábunkra tapadt. Szóltunk a másik játszótársunknak „pisilj már le” és így megszabadultunk a piócáktól. Valaha a patikában is árulták őket. Jó lenne, ha a mai gyerekeknek is hasonló gyerekkoruk lehetne és ilyen élményekben lehetne részük.
Józsi Bá’
