Tűri Balázs 2007-ben érettségizett a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium nyolcosztályos tagozatán. Kicsi kora óta meglévő műszaki érdeklődésének megfelelően a műegyetemen szerzett gépészmérnöki képesítést, majd Frankfurt közelében, Rüsselsheimben kapott állást az Opel gyár fejlesztőközpontjában.
– Miért választottad a kisgimit 10 évesen?
Mindkét szülőm a gimnáziumban tanított, édesanyám osztályfőnöke is volt akkoriban az egyik „kisgimis” osztálynak, így sokat hallottam már otthon is róla. Az általános iskolás osztályomból is sokan jelentkeztek, ami engem is bátorított. Igazából nehéz megmondani, mi volt akkoriban a leginkább befolyásoló tényező, de úgy emlékszem, a gimnázium légkörét is megszerettem már gyerekként: szüleim révén sokat jártam az épületben, sőt, már csecsemőként is szerepelek az egyik osztály tablóján.
– Nyolc év hosszú idő. Mi minden történt a gimis évek alatt?
Azt hiszem, nyolc év bőven elég idő, hogy egy osztályközösség igazán jól összeérjen. Szerintem nálunk folyamatosan zajlott az összecsiszolódás, ezért a végére fogalommá vált
„a 12. d” – legalábbis a saját szemünkben mindenképp. Szerteágazó érdeklődésű osztály voltunk, így mondhatni mindenben részt vettünk: fordított napi vetélkedők, tanulmányi versenyek, ODN [Kulturális bemutató. – Szerk.]. Legnagyobb büszkeségeink közé tartoztak az éneklő osztályok versenyén elért sikereink, vagy a diákdiri választást megnyerő „Sztár megye”. Az érettségihez közeledve ezekben a „projektekben” egyre nagyobb lelkesedéssel és odaadással vett részt szinte a teljes osztály és sok szülő is, akik „megtűrtek” minket, amikor olykor éjszakába nyúlóan kellett például jelmezt készíteni, vagy videót szerkeszteni.
– Sokan mondják, hogy a nyolcosztályos gimnáziumba járóknak nincs idejük „gyereknek lenni”. Te hogy látod ezt? Maradt a tanulás mellett idő más programokra is?
Mindig igyekeztem jól teljesíteni a gimis évek alatt. A szüleim ugyan soha nem követelték meg, hogy mindig jó átlagom legyen, de ahogy tőlem tellett, arra törekedtem, hogy ne kelljen miattam szégyenkezniük. Remélem sikerült 😊. Néha belefért még egy-egy tanulmányi verseny is, de túlzásba azért nem vittem. Viszont kifejezetten szerencsés vagyok, hogy emellett jutott időm barátokra, szórakozásra is.
– Mikor dőlt el, hogy mi leszel, ha nagy leszel?
Számomra nem volt egy jól elkülöníthető időpont az iskolás évek alatt, amikor a pályaválasztásomról döntöttem. Egészen kisgyerek koromtól kezdve erősen műszaki beállítottságú voltam: a betűket, számokat kizárólag autók rendszámtáblájáról voltam hajlandó megtanulni, nagy kedvvel turkáltam nagypapám szerszámos kamrájában, Lego-ból mindig valamilyen járművet építettem, mindent szétszereltem, hogy megnézzem, hogyan működik. Tulajdonképpen mindig is autókkal, de legalábbis valamilyen formában gépekkel szerettem volna foglalkozni, így a felvételinél már csak azt kellett kitalálnom, hogy gépész- vagy közlekedésmérnök képzésre jelentkezzek-e az első helyeken. Azóta sem bántam meg egyszer sem, hogy az előbbi mellett döntöttem.
– Megkaptad-e az alapokat ehhez a gimiben?
Igen, egyetemi pályafutásom első félévében több alkalommal tűnt úgy, hogy pusztán a gimiből hozott tudásanyag miatt sok évfolyamtársamnál könnyebben vettem az akadályokat. Nagy Irén tanárnő például ábrázoló geometria szakkört szervezett nekünk, így nem esett ki a kezemből a vonalzó az első gyakorlatokon. A teljes öt és fél éves egyetemi képzés távlatában ezek apróságoknak tűnnek, de szerintem kulcsfontosságú, hogy a legelső hónapok – a megfelelő felkészítésnek hála – nem sokként hatottak az egyetemen.
– Mit gondolsz a nyelvtanulás fontosságáról? Egy fiatal számára valóban elengedhetetlen ma egy-két idegen nyelv tudása?
Természetesen nagyon fontos! Nyelvtudás nélkül például kevésbé érteném a sorozatokat, amiket nézek 😊. Viccet félretéve, a mai fiataloknak szinte elengedhetetlen legalább egy idegen nyelv ismerete, de pontosabb, ha azt mondom: használata. Én szerencsésnek mondhatom magamat, mert huzamosabb ideig volt/van lehetőségem a németet és az angolt is anyanyelvi közegben gyakorolni, de az angoltudásomat már a gimis évek alatt sikerült jól megalapoznom. Ez mind hasznomra is vált, ugyanis a mesterképzés óta e két nyelvet használtam az egyetemen, illetve a munkahelyeimen is.
– A mérnök szakmát szerintem neked találták ki. Hol végeztél?
Budapesten, a Műegyetem Gépészmérnöki karán végeztem az alapképzést és mivel az én szakirányomon „erősen ajánlott” volt a mesterképzés is, rögtön folytattam is ugyanott, de már angolul. Ez utóbbi kifejezetten jó választásnak bizonyult, mivel így lehetőségem nyílt megpályázni egy féléves amerikai ösztöndíjat, amit meg is kaptam. A kint töltött hónapok alatt – a viszonylag kevés felvehető tantárgynak köszönhetően – volt alkalmam szétnézni Floridától Kaliforniáig az Egyesült Államok legváltozatosabb tájain, rengeteg érdekes embert és kultúrát ismerhettem meg a világ minden tájáról.
– Ez a félév gondolom, maradandó élményt jelentett.
Igen, ez a pár hónap az egyik legmeghatározóbb élmény volt eddigi életemben. Ez az élményem is hozzájárult ahhoz, hogy nem idegenkedtem a gondolattól, hogy esetleg külföldön vállaljak munkát. Az egyetem után először magyarországi munkahelyet kezdtem el keresni, de úgy éreztem, túl sokat kell várnom egy-egy jelentkezésem feldolgozására, vagy egy újabb interjú időpontjára, ezért kicsit kibővítettem a kört, ami azt eredményezte, hogy végül Németországban helyezkedtem el, Frankfurttól nem messze. Első munkahelyem egyébként egy autóipari fejlesztőközpontban volt, így az eredeti, gyermekkori elképzeléseimmel teljesen egybevágott.
– Azért mégis nehéz lehetett a családtól olyan messzire kerülni. Nem beszélve arról, hogy akkoriban már a szíved egy darabja is itthon maradt.
Amikor kiköltöztem Németországba, a legnagyobb kihívást természetesen a család hátrahagyása jelentette. Ezt csak nehezítette, hogy akkoriban a barátnőm – aki egyébként szintén gimis öregdiák – is Magyarországon maradt, hogy a tanulmányait befejezhesse. A távkapcsolatot szerencsére kibírtuk, 2016-ban pedig ő is kiköltözött Németországba és össze is házasodtunk. Időközben néhány iterációval munka- és lakhelyet változtatva, de immár a családhoz, és a kedvenc hegyeinkhez is egy kicsit közelebb lévő Münchenbe telepedtünk át és talán itt egy kicsit huzamosabb ideig maradunk is.
Köszönöm a beszélgetést.
Volter Etelka
