Galló Miklós ceglédi tanító neve a közelmúltban felkerült a hősök és áldozatok emlékművére! Méltán.
Az egykori ceglédi katolikus (központi) elemi fiúiskola tanítója Abonyban született 1908. december 4-én. Tanítóképzőt végzett, majd 1929. szeptember 1-től Cegléden tanított. A lelkes, hivatását szerető fiatalemberről négy évvel később elismerően ír a Ceglédi Napló (1933. nov. 19.): A Levente Kultúrbizottság érdemesült tagjaiként Galló Miklós és Karsai Géza a 30 fős énekkari csoport oktatói. Tanítónk felesége is pedagógus volt, a Budai úton. 1940-ben kislányuk született, Erzsébet. A kicsi alig múlt 4 éves, édesapja a hazája iránti szeretetből önkéntesként jelentkezett a harctérre, de soha nem tért onnan vissza. A Nagykőrösi Levéltár fiúiskolára vonatkozó adatai szerint „egy családi háza van, adóssággal terhelve”; „fogságba esett 1944. október 25-én Ungvárnál”. (1985-ben talált adatok.) Az iskolai fizetési jegyzéken 1946. június 18-i bejegyzéssel az áll neve után: Galló Miklós hadifogoly.” Pedig!? Nem tudhatták az igazságot, s az utánuk következők sem tudhatták sok évtizeden át!
Nemrég a Kossuth Múzeum szíves közreműködésével megérkezett a Hadtörténeti Múzeum adattárából az igazság: „Galló Miklós hadnagy fogva tartási helye a 252/3. sz. hadifogoly tábor (Bezsica) volt, halálának ideje: 1945. január 14. Eltemetési helye a 252/3. sz. hadifogoly tábor temetője: Troicki temető, Orel.”
Részlet dr. Fejér István, egy emlékező tanítvány leveléből:
„Az 1940/41-es tanévben fiúiskola 6. osztályos tanulója voltam. Tanítóm volt Galló Miklós. Példamutató, fegyelmezett, katonás embernek ismertük. Egyszerű magatartása mögött egy humánus gondolkodású, hazafias érzelmű, keresztény világnézetet valló és abban élő személyiség volt. Megjelenése mindig elegáns, mosolygós, határozott volt. Nem kérte, nem várta, tetteivel és magatartásával érdemelte ki a tanulók, a pályatársak és embertársai tiszteletét… A családi élet szeretete és tisztelete szent volt a tanító úr előtt. Ha valaki kiejtette előtte, hogy „anyuka, apuka, anyuci, apuci”, azonnal fölemelte a fejét, hangját. Mindenkor hangsúlyozta: a szüleink, akiktől az életünket kaptuk, akik gondoskodnak rólunk, ők a mi Édesanyánk, Édesapánk, csak ez a megszólítás illetheti őket.
Maradandó és követésre méltó volt nevelői tevékenysége. Hogyan kell az üldözött magyart segíteni (menekülő erdélyi magyarok), a Péter-filléreket a végzett munkáért igazságosan elosztani, hogyan kell a rászoruló kisdiáknak némán, feltűnés nélkül a szeretet adományaként meleg tejet adni. Szerette a gyerekeket, hivatása volt a tanítás, az emberformálás. Bármely tanórán oktató-nevelő munkájában benne volt az Istenhit, az emberek és a haza szeretete. Tetteivel és magatartásával nevelt.
Fájdalom, hogy a kegyetlen Sors, az értelmetlen háború, az értelmetlen halál, alkotó életének legszebb, legtartalmasabb időszakában szólította el ezt a nemes férfiút a haza, az iskola, a család mély szomorúságára.”
A ceglédi hősi emlékmű két részből áll. Az I. világháborús, Damkó József alkotása 1927-ben készült el. Ezt öleli körül a korabeli Tanács megrendelésére, Novák István tervei szerint készült II. világháborús emlékmű, melyet 1991-ben a Hősök napján avattak-szenteltek föl.
Kár, hogy nem ide került az ő neve, de nem baj, mind hősök voltak ők…
Ezután már „csak” emlékének ápolása lehet a tiszteletadás méltó folytatása.
Dr. Szabó Alfréd
