Színház meghívást kaptam. Helyben, hétfő estére. „ Csak egy kétszemélyes darab, itt a Pinceszínházban, de nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre.” írta az egyik főszereplő, aki meghívott. Sławomir Mrożek 1974-ben írt Emigránsok című darabját játszották. Már a cím alapján is sejthető volt, hogy ez bizony nem egy könnyed hangvételű zenés darab lesz, ami oly populáris kicsinyke városunkban. Ez egy annál sokkal mélyebb, több rétegű és keményebb műfajnak ígérkezett.
Szűk, ablaktalan pincehelységben két ágy, egy asztal, egy férfi olvas, majd megérkezik a lakótárs és elindul a történet. A lakótárs mesél. Egyszerű, hétköznapi dolgokról, vidáman, boldogan, ábrándozva. Vonatokról, nőről, sörözésről, de rejtve már itt is meg-megvillan a kirekesztettség és a magány. Az újság, amit nem tud elolvasni, a telefon, amin nem hívhat fel senkit és a vonat, amivel nem utazhat haza. És ezzel alig észrevehetően, de mégis egyre mélyebbre sodródunk az érzelmek, és a feszültségek készülődő viharában. Az olvasni próbáló lakótárs cinikusan, már-már érdektelenül válaszolgat, mígnem betelik a pohár, és megpróbálja visszarántani ábrándozó honfitársát a valóságba. A feszültség azonban egyre nő, és elkerülhetetlenül robbannak is az indulatok a két karakter között. A cinikus, józan, realista, sőt, inkább megkeseredett jellem, aki megpróbálja magát távol tartani minden érzelemtől, szembekerül a gyermeki ábrándokat szövő, apró dolgoknak örülni tudó, csupa érzés emberrel. A köztük vibráló feszültség aztán mindig feloldódik a kényszerű sorsközösségben, abban, hogy ők emigránsok egy idegen országban.
De ez a színdarab nem csupán két ember története. Azon túl, hogy egyértelműen átitatja a nyugati jólét és a keleti blokk életszínvonala és szólásszabadsága közötti szakadék, ami oly jellemző volt a 70-es években, ez a darab olyan örökérvényű kérdéseket is feszeget, mint az, hogy mit jelent a szabadság vagy, hogy tényleg boldoggá tesz-e a pénz. Ez a feszültségekkel teli dráma, melynek minden mozzanata szimbolikus jelentést hordoz, tükörképet állít elénk, kínos aprólékossággal és kegyetlen pontossággal tárja fel az ember esendőségét, a vágyak és a józanság közötti végleteket, és olyan mély és maradandó nyomokat hagy, amit időbe telik feldolgozni. Mrozek darabja egy igazi remekmű, amit két fiatal színész Kázmér Tamás és Majláth Árpád tolmácsol nekünk olyan elképesztő tehetséggel, olyan hitelességgel, amivel bármelyik színpadon megállnák a helyüket. A rendezés, ami Andó László érdeme, okozott olyan pillanatokat, hogy lélegzet visszafojtva ültem. Csak reménykedni tudok abban, hogy ezzel a darabbal végre elkezdődik valami, és beindul a Pinceszínház, és sok ilyen minőségű, színvonalas előadásban lesz még részünk. Addig is, én mindenképp megnézem még ezt a színdarabot.
