Vannak olyan életutak, amelyek elágazásokkal, kitérőkkel visznek előre. S vannak olyanok, amelyek egyenesen, nyílt pályán haladnak. Így jutott el máig MAGYAR LÁSZLÓ egykori kiváló atléta, országos, majd helyi vasutas sportegyesület második, illetve első számú irányítója; jelenleg a Kürti Béla Sportmúzeum vezetője. A sport adott neki zöld jelzést az előrejutáshoz.
– Már két órája beszélgetünk, s te mindig úgy térsz vissza a sporthoz más témájú kérdéseimtől, mint elhessentett madár a fészkéhez.
– Mivel ez a fölnevelő második otthonom. Egyébként a sport adta barátságunkat is. Diákkorunkban az első „nagy” cikkedet rólam írtad, akkor lettem országos ifi válogatott. S a másik: a gimnázium aulájában díszlett egy sportrekordokat feltüntető tabló, azon a mi elsőségünk állt hosszú évekig 4×100 és 4×200 méteres váltóban. (Kettőnkön kívül csapattag volt Plutzer Ferenc és Dóka Gábor.)
– De ne sprinteljünk így előre, vissza a rajtvonalra!
– Tízévesen már a sportról gyűjtöttem cikkeket, fotókat ollóztam ki, mesekönyvek helyett sportkönyveket kaptam, iskolába indulás előtt megvettem a sportújságot.
– De ez még csak „elmélet”.
– Már sportoltam is. A birkózással kezdtem. Vonzottak, sőt biztattak az akkori nagyok: Soltész László, Kenéz Béla, Reznák János, Gál József. Boldogan cipeltem nekik a szőnyeget. Egy sérülés után áttértem az atlétikára. Kalapácsvetés lett a fő sportágam, a diszkosz mellett. Mindig mosolygok azon, hogy sokan összefüggésbe hozzák a kalapácsot édesapám foglalkozásával, ő ugyanis kovácsmester volt. De „csak” annyi a kapcsolat, hogy tőle örököltem az erős fizikumomat. Jöttek a sikerek: tizenhat évesen korosztályos csúcs kalapácsban, válogatott szereplés Mariborban, Pest megye legjobb dobóatlétája… Hívtak a Honvédba, az Újpestbe, a BVSC-be, de nem mentem el a CVSE-től. Bevallom, a hiúság is visszatartott: népszerű voltam a városban, a lányoknak is tetszett a magas, izmos fiú, aki a sportolók városi felvonulásán a zászlót vitte a menet elején. De ennek a ragaszkodásnak ára is lett: megrekedtem a fejlődésben.
– S akkor átszálltál egy másik vonatra?
– A MÁV Állomásfőnökségre kerültem Cegléden. Minden szükséges vizsgát letéve forgalmi tiszti beosztást kaptam. Hamar befogadott a vasutasok nagy családja, mert szolgálatkész voltam – mind szakmailag, mind közösségi emberként. 1974-ben a járási hivatalhoz kerültem, sportfelügyelőségi vezetőként. Én irányítottam a balatonszárszói tábor „faházasítását”.
– 1977-től már gyorson (gyorsan) haladtál.
– A Budapesti Vasutas Sport Club elnökhelyettese lettem. A kiemelt egyesület százhúsz munkatársát irányítottam, a nemzetközi kapcsolatokat szerveztem. 1981-ben elvégeztem a testnevelési főiskola sportmenedzseri szakát, elsőként ceglédiként. Az elméleti és gyakorlati munkában „értem” felkészült sportvezetővé. Ezért hívtak vissza Ceglédre a Ceglédi Vasutas Sport Egyesület ügyvezető elnökének 1983-ban.
– S miért a retúr újra Budapestre 1998-ban?
– Az új szelek új embereket vittek szekértáborokba. Beláttam, bölcsebb, ha megelőzöm az újabb „széllökést”, s lemondtam a közgyűlésen. De amikor kikísértem az egyik „felső” vezetőt, így szólt: „Lacikám, ne aggódj, átláttuk a helyzetet. De ismerjük az eddigi munkádat, helyed lesz nálunk.” Így kaptam meg az Országos Vasutas Sportközpont ügyvezető titkári állását. Főtanácsosi rangban mentem nyugdíjba 2004-ben.
– Kürti Béla bácsiról írtam egyszer, hogy nyugtalan nyugdíjas. Ez rád is jellemző.
– Tőle vettem át a sportmúzeum vezetését 2005-ben. (Március 9-én az ő nevét vette fel az intézmény.) Ez a munka nagy öröm számomra, de gondot is okoz. Már régen kinőttük az épületet. Új hely vagy sürgős bővítés kellene. Ígéret évek óta van, sőt kész terv is. De nem kap zöld jelzést az országos hírű gyűjtemény. Küzdök a fair play szabályai szerint.
– Nem úgy, mint a világ mai élsportjában teszik.
– Elmozdult a sport az üzlet és a reklám irányába. Ez a fokozott teljesítménykényszer hozta magával a doppingot. S hányan égtek ki, haltak bele! De talán véget vet ennek az űzetésnek a fizikai határ: nem lehet a 100 méteres síkfutást 0,001 alatt teljesíteni, s nem lehet a kalapácsot az óceánon átdobni. Fejlődik a megelőzést szolgáló orvostudomány is.
– A sportról nemcsak beszélsz, írsz is.
– Már diákkoromban készítettem tudósításokat, interjúkat, például Grosics Gyula legendás kapussal. Ebben a lapban is jelennek meg cikkeim. Több könyv szerkesztője is vagyok.
– De Laci, nem csak sport van a világon!
– Lelkem a sporté, szívem a családé. Vagy inkább mindkettő mindkettőé. Bármennyire is sokallod már a sportot, de ez hozott össze egy szép lánnyal, a későbbi feleségemmel. Ő fiatalon már cukrászüzem-vezető volt. Nagy Öcsi (ifi válogatott focista, jó barátom) meccsére utaztunk Szolnokra. A vonaton szemezni kezdtünk, 1968-ban házasság lett az eredménye. Talpraesett, a családot gondosan irányító asszony. Rengeteget dolgozik. Két gyermekünk van. Laci hivatásos katona a kecskeméti repülőtéren, két unokának örülhetünk. Csilla családi kft.-ben dolgozik. Büszkék vagyunk a három leány unokára, az ikrek most érettségiznek.
– Magas beosztásokban dolgoztál Budapesten, mégis Cegléden maradtatok.
– Mélyek a gyökereim. Pedig még kínáltak „feljebb” állást, szép lakást is.
– Mindenkihez közvetlen, barátságos vagy.
– Mert tisztelem az embereket. Mindenkinek előre köszönök. Ha elsőre nem viszonozza valaki, másodszorra már megteszi. Tükrök vagyunk egymásnak, meg kell látnunk magunkat egymásban. Ha jön a kukásautó, lekezelek a munkásokkal, kávét viszek nekik.
– De azt is észrevettem, mintha zavarban is lennél.
– Erről még nem beszéltem, neked elmondom: gyermekkorom óta kisebbségi érzéssel küszködöm. Ugyeri szegény családból indultak el az őseim. Kis házban laktunk, s bár körülrajongtak a lányok, nem mertem megmutatni nekik otthonunkat. Pedig tiszta, rendes, szerető emberek laktak benne. Felnőttként ugyan első vagy második számú vezető voltam, jó visszajelzéseket is kaptam, mégis bennem volt a kétely: alkalmas vagyok erre a székre? Azt is bevallom, sokáig stresszeltem, nyugtatót szedtem. Mindig a legjobbra törekedtem. De a sport – látod, megint – segített. Küzdeni tanított. Ennek köszönhetem a mai testi-lelki kondíciómat. Pedig vészjósló betegséggel is szembe kellett néznem. A bajt is legyőzendő ellenfélnek tekintettem. S győztem…
– Kitüntetéseid is erősítették önbizalmadat.
– Tíz jelentőset kaptam. Ugye nem kívánod, hogy felsoroljam őket?
– Ez is egyik jó tulajdonságodra utal: szerény vagy.
– A családból ered, miként az alázat.
– A legnagyobb versenyen, az élet kategóriában is dobogós vagy.
– Elrendeltetés szerint élünk. Ami lehetőséget szánt nekem a sors, talán beteljesítettem. Bár atléta voltam (bocsánat, vagyok: ma is futok, ugrálok, cipelek), focinyelven tudom szemléltetni az életemet. Nem voltam gólra törő, lesipuskás csatár, inkább szervező, kiszolgáló középpályás. Sportszerűen éltem, élek.
*
– Mondd, nem csak beszélgettünk? Tényleg megírod? S megérdemlem?
(A válasz ez az írás.)
Koltói Ádám
