A gimnázium tanári szoba felé vezető folyosóján található egy tabló, melyen kronologikus sorrendben megtalálható az összes tanár neve, legtöbbnél a fényképe is, akik a kezdetektől napjainkig kinevezett tanárként tanítottak a gimnáziumban. Közöttük négy Velkey található. Velkey (Velker) János 1919-től 1945-ig volt a gimnázium tanára, majd 1945-től fia, Imre került fiatal tanárként az iskolába. Őt követte még két testvére, András és Pál. 1991-ig folyamatosan volt Velkey nevű tanár, ami az iskola 120 évéből 72 évet ölel át. A diákok között 25 Velkey nevű található az eddig érettségizettek között, de a más vezetéknevű unokákat, dédunokákat is számítva, nem hiszem, hogy 1919 óta lett volna „Velkey-mentes” tanév a gimnázium történetében. Velkey Ádám 2010-ben érettségizett.
– Tudom, költői kérdés, de miért a gimit választottad nyolcadik után?
Számomra nem is volt kérdéses, hogy melyik középiskola vár rám általános iskola után. A Velkey család köztudottan meghatározó szerepet tölt be a gimnázium életében, ezért egyértelmű volt számomra, hogy nekem is ott a helyem. Szinte minden rokonom, hozzátartozóm a gimnáziumba padjait „koptatta”, nem beszélve arról, hogy ha valaki tovább szeretne tanulni, a gimnáziumban fel tud készülni, bármilyen irányt is választ.
– Mesélj egy kicsit a gimis évekről!
Kicsit kacifántosra sikeredett nekem az egész gimis pályafutásom, de erről majd kicsit később. A gimnáziumi évek számomra felejthetetlenek maradnak. A gimibe bekerülni nagyon nagy öröm volt számomra, de amikor megismertem a leendő osztályomat, már akkor tudtam, hogy ezek az évek elég mozgalmasak lesznek 😊. Nem mondanám, hogy nem mentünk a tanárok idegeire néha, de ez benne van a pakliban, ahogy mondani szokták. Kamaszként kicsit másképp látjuk a dolgokat. Örök barátságok jöttek létre ezekben az években. Sok osztálytársammal a mai napig is tartom a kapcsolatot.
– Hogyan alakult a pályaválasztásod? Továbbtanultál vagy dolgozol?
A pályaválasztás számomra nem szokványosan alakult. Idén fogom elkezdeni felsőoktatási tanulmányaimat. Kicsit elhúzódott a dolog, de azt gondolom, jobb később, mint soha. A gimnáziumban megkaptam minden lehetséges segítséget azzal kapcsolatban, hogy sikeresen felvételizzek egyetemre, de az én történetem kicsit másképp alakult.
Jelenleg az Infineon Technologies Cegléd Kft-nél dolgozom Cegléden, mint folyamatmérnök-asszisztens. Remélhetőleg pár év múlva mérnökként építhetem tovább karrieremet.
– Milyen szerepet tölt be a sport az életedben?
A sport mindig elég meghatározó szerepet töltött be az életemben. Nem nagyon tudok olyan időszakot mondani az életemből, amikor ne sportoltam volna valamit. Számos sportot kipróbáltam. Labdarúgás, kosárlabda, judo, karate, úszás és még sorolhatnám. A transzplantációt követően volt egy kisebb kihagyás a sport terén ugyan, de ez orvosi utasításra történt, nem pedig lustaságból. A műtét után a rehabilitáció volt a legfontosabb, ezért komolyabban nem is foglalkoztam a sporttal. Pár évvel a műtét után találkoztam a CrossFittel. Egyből szerelem lett ez a sport. A sportág sokszínűsége, a társaság, az edzői csapat egyből magával ragadott. Nagyon sok barátot szereztem a CrossFit által is, amit három évig űztem. CrossFit edzésen ismerkedtem meg a feleségemmel is.
– Sok különböző sportág kipróbálása után végül az atlétikánál kötöttél ki.
Az atlétikai karrierem igazából feleségem jó szemének köszönhető. Velkey-Kocsi Kata testnevelő tanárként végzett és a CrossFit edzőtáborok során voltak olyan feladatok, ahol sprintelni kellett. Mivel korábban ő is futó volt, egyből meglátta, hogy van tehetségem a futáshoz.
– Gyakran olvasni rólad az újságban, nagyon szép eredményeket értél el. Emeld ki kérlek a legfontosabbakat!
Katus együtt nőtt fel Ecseki Dániellel az atlétikapályán, aki a későbbiekben az edzőm lett. A legelső nemzetközi megmérettetésem Krakóbban (EB transzplantáltaknak) volt, ahol még – legalábbis szerintem – kívülállónak számítottam. Ekkor még inkább voltam „CrossFitter”, mint atléta. Ennek ellenére elég szépen sikerült bemutatkoznom, hiszen megnyertem a 100 és 200 méteres futásokat, a súlylökést, illetve még a 4×100-as váltóval is feljutottunk a dobogó legfelső fokára. Ezután a verseny után tudtam, hogy komolyabban foglalkoznom kellene az atlétikával. Ecseki Dániellel el is kezdtük a felkészülést a következő nagy versenyre, ami az Argentínában rendezett világbajnokság volt. Első VB-m ellenére sikerrel vettem az akadályokat és a fő számaimban aranyérmet nyertem. Argentína után Finnország adott otthont a következő EB-nek. Itt öt aranyérmet szereztem és a magyar csapat legeredményesebb sportolója lettem. 2017-ben Spanyolország adott otthont a VB-nek, amire egyetlen dologért mentem: világcsúcsot dönteni 100 és 200 méteren. A felkészülés szuper volt, a forma jó volt, már csak a verseny hiányzott. Azt tudni kell, hogy az atlétika mindig az utolsó két napon van, ezért mikor már mindenki pihen és élvezi a “nyaralást”, az atléták mén nagyban stresszelnek. Spanyolországban sikerült megdöntenem a világcsúcsot mindkét számban: 100-on, ha jól emlékszem 30 éves csúcsot sikerült túlszárnyalnom, 200-on pedig egy 20 éves csúcsot. Tavaly még volt lehetőségem a magyar csapatot képviselni az EB-n, ami Szardinián volt. A 100 méteres síkfutást leszámítva a verseny az elvártak szerint alakult. Sajnos egyetlen századdal kikaptam a fő számomban, de azért ez nem ért váratlanul, mert sokat változott az életem az elmúlt egy évben. Az atlétikát kicsit háttérbe szorítottam, hiszen megházasodtam, fix állást szereztem, és még sorolhatnám…
– Tudjuk, hogy ezeket a sikereket úgy érted el, hogy közben komoly egészségi problémával küzdöttél.
Igen, ez így van. A betegség neve Alport szindróma. Ez egy genetikai betegség, ami sajnos az egész családot sújtja. Mindkét testvérem is transzplantált. A transzplantáltak sorát anya zárta nálunk. Születésünktől kezdve jártunk föl Pestre vérvételre, mert tudtuk, hogy jelen van ez a betegség, hiszen mamám testvére még ebben elhunyt 18-19 évesen. Simi volt a legelső, akit megműtöttek. Én három hónappal később, a gimnázium első osztályát befejezve, 2007. július 21-én kerültem sorra. A sorban én voltam a második. Rajtam kívül mindenki élődonoros átültetés volt. Én annyit tudok, hogy egy 28 éves fiú adott esélyt az új életre. Sajnos ő elhunyt autóbalesetben, de nekem lehetőséget biztosított egy új és teljes életre.
Köszönöm a beszélgetést.
Volter Etelka
