A Megváltó életének jeles pillanatai – születésének ünnepe, majd kereszthalálának eseményei – a keresztény egyházak törekvése ellenére, kezd eltávolodni a lényegétől. Színes csecsebecsék, üres külsőségek, évi egyszeri szertartási részvételek és legfőképp erőn felüli ajándékozások, a lebetegedésekig folytatott trakták lennének a Karácsony és a Húsvét lényege? Nem, az inkarnáció, a megtestesülés és a megváltás a lényege ezen ünnepeknek! Éppen ezért most a Megváltónak azokra a tetteire irányítjuk a figyelmet, amelyek ugyan „evilágiak,” de nincs bennük semmi édeskés…
Jézus – a Biblia beszámolói szerint – számtalan embert gyógyított meg, méghozzá súlyos vagy (akkoriban mindenképpen) gyógyíthatatlan kórban szenvedőket. A leírt események egy része nyilvánvalóan csodákról is szól, de vajon valós orvosi teljesítményeket megőrzött-e tőle a Szentírás? Hozzáteszem, hogy Jézus megváltói működése nem a testi bajok orvoslására irányult: Ő a lélek gyógyítója volt!
Augustus császár korában a Római Birodalom egyik legrettegettebb fertőző betegsége a lepra (bélpoklosság) volt, amely ellen semmiféle hatékony ellenszert nem ismertek (vö. Mt 8:1-4, Mk 1: 40-45, Lk 5: 12-16). A kór hosszú éveken át rendkívüli testi, lelki gyötrelmeknek és társadalmi kirekesztettségnek tette ki áldozatait. Ha ettől valakit megszabadítottak, akkor ez nemcsak az érintett, de környezete számára is igazi csodának számított. Hiszen egy „élő halott” visszakapta az életét. Aki mással ilyet tudott tenni, hamarosan nagy hírnévre, csodálókra és követőkre tehetett szert. Így az, hogy Jézus bélpoklosokat gyógyított, nagyon is áldásos cselekedetnek számított. Az alkalmazott gyógyítási módszerről az Írás nem szól, csak arról tudósít például, hogy Jézus elküldött tíz leprást a papokhoz, hogy mutassák meg magukat. Amíg oda tartottak, addig viszont megtisztultak.
Hasonlóan csodás gyógyulást ért el Jézus a bénákkal is (vö. Mt 9:1-8, Mk 2: 1-12, Lk 5: 17-26). Egyik esetben a bénát úgy juttatták az Úr színe elé, hogy kibontották a ház tetejét, és a nyíláson át eresztették le a beteget, akit Jézus arra szólított fel, hogy bízzon, és bocsánatot nyernek a bűnei. „Az Emberfiának hatalma van a Földön a bűnök megbocsátására, majd felszólította a beteget: „Kelj föl, vedd az ágyadat, és menj haza!”. Ő pedig felkelt, és hazament.”
Több halottat is feltámasztott a Názáreti (Mt 9:18-26, Mk 5: 21-43, Lk 7: 11-17 és 8: 40-56), de a leghíresebb, Lázár esete (Jn 11: 1-44). Mikor Jézus elért Lázár sírjához, a férfi már négy napja halott volt. Mielőtt kiadta volna az utasítást a sírt lezáró kő elhengerítésére, többek között kijelentette Mártának, Lázár testvérének: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog…” Majd imádkozott, aztán bekiáltott a sírba: „Lázár, jöjj ki!” És a halott pólyákba csavarva kijött. A csodát sok zsidó látta, így az eset Kaifás főpap tudomására jutott. E csoda miatt döntöttek úgy a papok, hogy megölik Jézust, mert féltek, hogy az egész népre pusztulást hoz.
Jézus a vakok (Mt 9: 27-30, Mk 8: 22-26 és 10: 46-52, Lk 18: 35-43) szeme világát is visszaadta. A jerikói vak (Mk 10: 46-52, Lk 18: 35-43) például így szólította meg Jézust: „Dávid fia, Jézus könyörülj rajtam.” A zsidó hagyomány szerint azokat lehetett Dávid fiának szólítani, akik a nagy király vér szerinti leszármazottai voltak, akikből királyok lehettek – vagy a Megváltó, a Messiás, akit ugyancsak Dávid leszármazottjaként vártak. Jézus pedig így válaszolt: „Láss! Hited megmentett téged.”
A Megváltónak nem volt szüksége rá, hogy fizikai kontaktust létesítsen azzal, akit meg kívánt gyógyítani. Valódi távgyógyításra is több példa található az Újszövetségben, a legismertebb, amikor Jézus meggyógyította a kafarnaumi százados szolgáját (Mt 8: 5-13, Lk 7: 1-10). A szolga otthon betegeskedett, és rettenetes kínokat állt ki. A százados arra kérte Jézust, hogy gyógyítsa meg. Jézus el akart menni hozzá, de a százados azt mondta neki, hogy „nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám!” Jézus erre kijelentette kísérőinek, hogy Izraelben még nem látott ekkora hitet. A századosnak pedig azt mondta: „Menj, legyen úgy, ahogy hitted!” A szolga pedig abban az órában meggyógyult.
Csodás gyógyuláshoz kapcsolódik az ereklyék gyűjtésének szokása is. Egy vérfolyós asszony (Mt 9: 20-22, Mk 5: 24-34, Lk 8: 43-48) Jézus tudtán kívül hátulról megérintette a ruháját, és meggyógyult. Ez teremtette meg a precedenst, hogy a hívők Jézus ereklyéit gyűjtsék, hiszen csodatévő erőt tulajdonítottak ezeknek.
Utolsó gyógyítása azért vált nevezetessé, mert szombaton (Mk 6: 1-6, Jn 9) történt, amikor a zsidó hagyomány szerint nem szabad munkát végezni. De Jézus egyértelművé tette, hogy a gyógyítás nem tartozhat e szabály alá, és meggyógyított egy vízkóros embert.
Jézus gyógyításairól orvosi értelemben e példák alapján világos, hogy nem lehet beszélni, mert nem művelt orvosi eljárásokat, csak csodákat. Sohasem használt gyógyszereket, és nem vette igénybe orvos segítségét. Isten és a beteg között ugyanis nincs szükség közvetítőre, a gyógyítás közvetlenül történik a hit által. Így ha orvosnak nem nevezhető is, Jézus korának egyik leghatékonyabb gyógyítója volt, amennyiben a Biblia szavai megfeleltek a történteknek. Biztosan állíthatjuk azonban, hogy a gyógyulásba vetett hit rendkívül sokat javíthat a beteg állapotán, olykor élet és halál között dönt. Aki akaraterejének, hitének köszönhetően kigyógyul egy súlyos kórból, méltán érezheti igaznak Jézus szavait: „Hited megmentett!” (Mk 10: 52)
Lapozgatom kedvenc könyvemet, a Bibliát és arra gondolok, hogy Vermes Géza, a XX. század világhíres Jézus-kutatója vajon mit szólna a mai hangos hívők farizeuskodásaihoz és a benne rejlő álszenteskedésekhez…
ESDÉ
