Lukácsi Ferenc a Kossuth Gimnázium első sport tagozatos osztályában érettségizett. Negyedikes korában megnyerte a diákdiri választást, így neve minden évben elhangzik az iskola közössége előtt a fordított napi beiktatási ceremónián.
– Mikor érettségiztél?
1987-ben érettségiztem. Az bizony régen volt…
– Miért választottad a gimit nyolcadik után? Tudom, a tágabb családodból is többen végeztek itt, sőt nem túl régen egyik gyermeked is.
Testnevelés tagozatos osztályba jártam az általános iskolában, a mi évfolyamunk volt az első, akik a gimnáziumban is testnevelés tagozaton tanulhattak tovább. Az osztály csaknem kétharmada ugyanaz a társaság volt, így nem voltak beilleszkedési gondjaink.
Igen, a családunkból többen itt végeztünk, sőt ettől a tanévtől kezdve egyik unokatestvérem itt dolgozik könyvtárosként.
Gyermekeim közül Csongor választotta a ceglédi gimnáziumot, ő harminc évvel utánam, 2017-ben érettségizett. Feleségem, Ági is itt végzett, ráadásul egy évfolyamra jártunk, bár akkoriban nem nagyon ismertük egymást.
– Milyen volt az osztályod?
Bajnokok.
– Részletesebben?
Nem volt mindenki nemzetközi klasszis, de a testnevelésnek nem is az a fő feladata, hogy mindenkiből azt neveljen. A sportban az a csodálatos, hogy a győzelem pillanatában ugyanazt az eufóriát éli át mindenki, legyen az a „sárga” tornateremben teniszlabdával megvívott focimeccs győztese vagy az olimpiai bajnok. Sok sportágba belekóstoltam, a gimnáziumi évek alatt a gimi kosárlabda csapatában játszottam.
Osztályfőnökünk Véber Ferenc tanár úr volt, az igazat megvallva, komoly kihívás elé állítottuk az együtt töltött négy év alatt. De mindig nagy szeretettel és tisztelettel gondolunk rá. A testnevelést Velkey András tanár úr, Bandi bá’ próbálta belénk plántálni, bár nem volt könnyű a focipályáról a gyűrűre felkönyörögni minket.
– Mire emlékszel vissza szívesen ezekből az évekből?
Sport volt bőven, délelőtt, délután, hétvégén, amikor csak lehetett. Csibészségben nem nagyon jártunk élen, a sport nagy önfegyelmet kíván.
Az osztálykirándulások felejthetetlenek, leginkább az első hagyott mély nyomokat mindenkiben. Néhány intő is gazdára talált, az egyiknek én lettem a tulajdonosa. De megérte…
– Azt hiszem a fordított nap is aszép emlékeid közé tartozik…
A fordított napok mindig nagy izgalmat jelentettek, izgalmas volt az iskola falai között parlamenti demokráciát játszani. Ez a 80-as évek második felében történik, az iskolai falain kívül még messze nem volt az. 1987-ben, végzős évünkben, mi is indítottunk jelöltet, én lettem a kiválasztott. A hatalmas összefogásnak és a rengeteg munkának köszönhetően meg is nyertük. [Kezdő tanárként ez volt az első fordított napom. A mai napig emlékszem a nagyon szellemes „igazgatói beszéd” több részletére, illetve a remekül megszervezett délutáni vetélkedőre. – Szerk.]
– Azért a sport mellett tanulás is volt…
Tanáraink nagy-nagy türelemmel terelgettek minket érettségi felé, amelyet sikerrel teljesítettünk. Ki erre, ki arra folytatta pályafutását, leginkább civil pályát választva. A sport azonban megmaradt mindenki életében, ez a rendszeres osztálytalálkozókon is szóba kerül.
– Mikor döntötted el, hogy hol tanulsz tovább?
Pályaválasztásomat nagyban befolyásolta, hogy matematikából Major Judit és Burgmann Lászlóné tanárnők, fizikából Tűri László tanár úr elhitették velem, hogy tehetségesnek tartanak. A mérnöki pálya tűnt elérhetőnek. A Budapesti Műszaki Egyetem lett a célpont, a Közlekedésmérnöki Kar hallgatói közé vettek fel. Majdnem maximális pontot értem el a felvételin, a gimnázium tanárainak köszönhetően.
Az egyetemen a tanulmányaim során, a mintegy 20 év után újra indított hajóépítő szak ragadott meg, ezen a szakon fejeztem be a tanulmányaimat. Sajnos a politika közbeszólt, mire végeztem, bezárták a hajógyárakat, így más pálya után kellett néznem. A mérnöki pálya más területei nem vonzottak, a véletlen sodorta elém a lehetőséget, hogy a hazámat szolgáljam a rendőrség kötelékében.
– Tehát már pályakezdőként pályamódosítással kezdted az életed?
Tulajdonképpen igen. Az eskümet 27 éve tettem le, ez idő alatt a rendvédelem számos szakterületén dolgoztam. Pályafutásom nagy részében a különböző forrásokból származó adatok feldolgozásával, adatbázisba rendezésével foglalkoztam, foglalkozom. Vezetőként és beosztottként is volt lehetőségem bizonyítani, számos elismerés mellett. 2017-ben a belügyminiszter főtanácsosi címmel ismerte el munkámat.
– Most melyik területen tevékenykedsz?
Jelenleg köznapi nevén a “döglött ügyek” osztályán dolgozom, ahol olyan emberölések utólagos felderítése a feladat, amelyben még nincs meg a tettes.
– Időközben családot alapítottál. Mesélj róluk is!
Feleségemmel, Tabajdi Ágnessel 1996-ban kötöttük össze életünket. Ági hosszú éveken keresztül a gyermekeink nevelésével foglalkozott, majd a Károli Gáspár Egyetemen szerzett szociális munkás diplomát. A ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ esetmenedzsereként dolgozik.
1997-ben születtek iker fiaink, Csanád a Pécsi Tudományegyetem pszichológia szakos hallgatója. Csongor, aki a ceglédi gimiben érettségizett, a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Kar logisztikai mérnök hallgatója. 2002-ben született harmadik gyermekünk, Luca, aki a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Szakgimnázium zongora szakos tanulója, idén érettségizik.
– Bár hivatásod nem a sporthoz köt, azért soha nem szakadtál el tőle.
A sport mindig része volt az életemnek valamilyen formában. A kosárlabda örök szerelem maradt. Sok éven keresztül jártunk gyermekeimmel kenuzni, a felső Tisza és a Túr volt a célpont. Az ilyen aktív pihenés és a nomád élet sok-sok tapasztalatot adott gyermekeimnek, amelyeket az életben is tudnak majd használni.
Néhány éve a darts lépett az első helyre a sportban, 2017-ben kezdtük néhányan játszani, akkor még a gimnázium klubjában. 2019. december 13-án – Luca napján – alakítottuk meg a Ceglédi Vasutas Sportegyesület Darts szakosztályát. A 2020-as bajnoki évben a magyar bajnokságban is elindítunk két csapatot, színesítve ezzel a CVSE és Cegléd sportját.
– Köszönöm a beszélgetést!
Volter Etelka
