Sasvári Angelika a gimnázium 10.d osztályos tanulója. Az elmúlt évben többször is hallhattuk saját szerzeményeit, irodalmi esten általa megzenésített verseket, a decemberi kulturális bemutatón pedig a nagy sikerű Szikravik lángja című zenés darabját, melynek zeneszerzője és szövegírója is Angelika. A karantén ideje alatt sem tétlenkedett, írt egy számot, beküldte egy pályázatra, s nyert egy különdíjat.
– Milyen pályázaton indultál?
Magyar múzeumok által kiírt pályázaton indultam, ami a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, a Ludwig Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködésének köszönhető. A saját karantén-életérzésünkkel kapcsolatban kellett alkotnunk. Lehetőségünk volt a remény hangjának megszólaltatására, de akár a jelenlegi helyzet vicces felfogására, kifigurázására is. Konkrétan bármit be lehetett adni, ez pedig óriási teret adott a fantáziánk szárnyalására. Április 30-ig volt lehetőségünk benyújtani a pályaműveket, amit aztán a zsűri elbírált.
– Hogy találtál rá a pályázatra?
Édesanyám hívta fel rá a figyelmemet, nekem pedig nagyon megtetszett a kezdeményezés. Az sem utolsó szempont, hogy mivel itthon voltam, így sok szabad időm volt. Szimpatikus volt az is, hogy kaptunk gondolatébresztő alkotásokat, műveket és ezek fényében kellett nekünk is alkotnunk.
– Teljesen új darabról van szó, vagy motoszkált már a fejedben valamilyen dallam?
Konkrétan erre a pályázatra írtam dalt. Magát az ihletet Ficzek Ferenc: Kézfogás és Ludmil Siskov: Asztronauták című művei adták. A híreket hallva rádöbbentem, hogy milyen nagy a baj jelenleg. Emberek százai halnak meg naponta. Egyedül.
Olvastam betegtől, orvosoktól és nővérektől is történeteket, amik komolyan elgondolkoztattak és megrémítettek, így elhatároztam, hogy én most nem a remény hangját fogom megszólaltatni. Nem is mondanám elhatározásnak, inkább csak jött magától.
Ebben a nehéz időszakban ugyanis mindannyian elvesztünk valamit: nem csak szeretteinket, hanem önmagunk egy darabját is, hiszen a karantén vége után már nem lesz ugyanolyan semmi sem. Nehéz idők ezek, de elveszteni valakit még fájdalmasabb. Az embereken reményvesztettség és fájdalom ül. Az űr sötétsége és üressége tölt el bennünket és csak azt kívánjuk, hogy elrepülhessünk innen. Így született meg „repülj” című dalom. Nem boldog és egyáltalán nem pozitív. Próbáltam inkább az igazságra törekedni benne.
– Pár mondatban megfogalmazható, hogy miről is szól ez a dal?
Úgy gondolom, hogy mindenki számára mást sugall. Személy szerint számomra a búcsúzást jelenti. Nem feltétlenül valakitől, hanem például egy élethelyzettől, egy cselekvéstől vagy akár egy szenvedélytől. A halál motívumával szerettem volna jelezni a dolgok elmúlását, a befejezést és valahol egy egyfajta lezárást. Többen jelezték felém, hogy ha nem tudnák a valódi életkoromat, nem is gondolnák, hogy ezt egy 16 éves gyerek írta.
– Mennyi idő alatt született meg a mű?
Nagyjából egy hónapig dolgoztam vele. Ezt természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy egész áprilisban a szobámban ültem és kevertem, hanem minden nap foglalkoztam vele egy kicsit és próbáltam alakítgatni. A dalszöveg is elég lassan született meg, majdnem két hétig dolgoztam rajta, amíg elérte végleges formáját. Az is lassított a folyamaton, hogy mindent egyedül kellett megoldanunk otthon, ami számomra azért sokszor elég nehézkesnek bizonyult.
– Milyen „alkotó” vagy, elvonulsz a világtól és egy csendes magányodban jön az ihlet, vagy éppen ellenkezőleg?
Vannak olyan pillanatok, amikor szükségem van a nyugalomra és a csöndre: például amikor feléneklem a hangsávokat, vagy egymagam dünnyögök a zongora mellett. Sokszor a dalszövegek futtában keletkeznek, amikor szaladok le a lépcsőn, vagy épp kávézok, gyakran ugrik be valamilyen ötlet. Ezeket olyankor gyorsan feljegyzem, aztán folytatódhat az addig végzett cselekvés.
– Számítottál eredményre?
Ahogy mindenki más is, jómagam is nagyon szerettem volna valamilyen díjat kapni, reménykedtem benne, hogy a zsűrinek elnyeri a tetszését. Minden múzeum osztott különdíjakat is: engem a Magyar Nemzeti Múzeum tisztelt meg a díjával. Természetesen nagyon örültem neki, hiszen ez egy óriási elismerés. Nem mondanám, hogy számítottam rá, hiszen a mások munkáit nem ismertem.
– Honnan értesültél a díjadról, hiszen a karantén alatt nem volt igazi díjátadás?
Az eredményhirdetés online történt, egy Facebook-oldalon, de később e-mailben is értesítettek mindenkit a nagyszerű hírről.
Gratulálok!
Volter Etelka
A dal:
Eredményhirdetés:
