Július 20-án elhunyt özv. Palatinus Andorné (83) a ceglédi Táncsics iskola volt tanára, aki generációkat tanított a zene szeretetére. Temetését július 28-án 11 órakor tartják a Kálvária temetőben.
2011-ben lapunkban cikk jelent meg dr. Szabó Alfréd tollából, amely Volt egyszer egy Aranykönyv címmel közölt interjút Palatinus Andorné Irénkével és Garas Kálmánné Erzsikével a pedagógusnap alkalmából. E gondolatokkal emlékezünk az Aranykönyves pedagógusra:
„A pedagógusnap közeledtével olyan tanárokról olvashatnak itt, akik kicsivel korábban voltak pályájuk csúcsán, de még mindig a hivatás példaképei, fénylő csillagai. Aranykönyvesek, az ének-zenetanítás elkötelezett, igényes és alázatos követei. Igen, volt egyszer egy Aranykönyv*, melynek első lapjára két fénykép, két név és méltatás került: Palatinus Andorné (Irénke) és Garas Kálmánné (Erzsike) munkássága. (…)
Az Aranykönyv megnyitásakor két évtizednyi munkásság után kerültek az első oldalra, s mindketten tizenöt éve, 1996-ban fejezték be a tanítást. Nemrég felidéztük a régi emlékeket.
– Imádtam az első osztályban tanítani – kezdte Irénke. Valójában 1993-ban nyugdíjba mentem, de kérleltek, hogy maradjak még. Csak azzal a feltétellel dolgoztam tovább, hogy első osztályt már nem vállalok, mert úgy éreztem, akkor soha nem tudok megválni tőlük. (…) kezdőként nem kis szorongással álltam a kicsik előtt. Emlékszem, hogyan küzdöttem a szinkópa tanításával. Aztán jött a szakfelügyelő, aki hozta, vitte a sok értékes tapasztalatot, odaállt eléjük és pár perc játékos-bűbájossággal elvarázsolta a kicsiket, s már ment is a szinkópa. Mindig játékosan tanítottunk! Naponta volt ének-zene óra! Nagyon szerettem a normál tagozatos énekórákat is. Egyszer labdával mentem be helyettesíteni 7-ben. Kinevettek a nagy kamaszok, hogyan lesz itt énekóra. Kicsengetés előtt a legrosszabb fiú bocsánatot kért, hiszen olyan kellemes volt minden… Így került be mindig a cintányér, kisdob meg a triangulum a nem tagozatos osztályok óráira is. Akkor még nem volt szabad szombat. A normál tagozatosok arra kértek, maradjak az iskolában szombat délután, szeretnének furulyázni, citerázni. Nem volt rá máskor idő… – idézte fel az emlékeket az akkor már régen nyugdíjas tanárnő.
