– Mindenki Mellár Józsijának emlékére –
Soha nem szeretted, ha újságban írtak rólad, főként, ha a fényképed is odakerült. Most nekem is fáj, hogy újra, még egyszer kibeszéllek… Hogy kibeszélem magamból a szomorúságot, a hiányodat. Próbálom körülrajzolni az ürességet, ami hirtelen támadt mögötted – és nem csak az én lelkemben. Nagyon sokan aggódtak érted, kerestek és biztonságban akartak tudni; közülük mindenkinek csendesebb lesz már a karácsonya, mert visszatérésed lett volna a legnagyobb ajándék.
Halk szavú, visszahúzódó természeted miatt nem egykönnyen lehetett a szívedhez férkőzni, – pedig aki bírta a barátságodat, megtapasztalhatta, mekkora adakozó szeretet lakozik benne. Rád valóban igaz a mondás: ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet! Példásan gondozott kertedből minden évszak virágait munkatársaidnak, ismerőseidnek hordtad, alkalmat nem keresve, csupán az ajándékozás öröméért. Rajongásig szeretett, óvott íriszeid szépségét sem akartad önzőn megtartani magadnak, de féltél attól, hogy félreértik, öntelt páváskodásnak tartják a szándékodat. Mennyi rábeszélés, baráti unszolás kellett, hogy – idestova tíz éve – az Öregszőlők peremén fekvő kis édenben megtartsd az első májusi „Íriszfesztivált”!
Adni… Örömet, vidám perceket, s jövőbe vetett, boldog hitet adni, akinek csak lehet! Az egész lényed erre rendezkedett be: anyakönyvvezetőként a házasulandók őszinte szándékát foglaltad ünnepélyes keretbe, összejöveteleken sajátos humoroddal szórakoztattad a társaságot, és mikulás-ünnepen te voltál a legfeketébb krampusz! Könnyű felidéznem, milyen lázas, játékos örömmel terveztük a „belépőt” a Díszterem hatalmas ajtószárnyai mögött, hogy előhírnökként pattanásig feszítsd a gyermekek csodavárását, mikorra én betotyogok piros ruhámban, zsákkal a vállamon. Felhőtlen, elbűvölő percek következtek – nemcsak a kicsinyeknek, de a szülőknek, és nekünk is…
Sorsszerűnek tűnt még a kerted helye is! Miért ne tudta volna a Teremtő, hogy buzog benned az ősi hagyományok, a történelem iránti érdeklődés; az öregszőlői homok szinte minden ásófordításra bronzkori urnák, korsók, főzőedények cserepeit vetette ki magából, hogy legyen elmélkedni valód a múltról. A kis kerti lakban keleties bútorok, sámándob, füstölők és mécsesek jelezték gazdájuk filozofikus, útkereső életszemléletét.
Meditáció… Attól fogva, hogy felröppent a hír, miszerint talán a pilisi hegyvidék az úticélod, azzal a már-már hihető látomással áltattam magam: lábaidat magad alá húzva, keresztbe font karral ülsz a Prédikálókövön, vagy a Vadálló-kövek egyikén, és töprengsz múltról, múlandóról és jövendőről. Mint annyiszor, helyére teszed magadban a dolgokat, és az élet órája tovább halad a megszokott, halk módján. Ám homokszemet sodort a szél a fogaskerekek közé, és az óra megállt.
Hogyan emlékezzek rád mások előtt, hogy ne sározzam be örökösen viselt fényes vértedet, a szerénységet? Úgy őrizlek a szívemben, mint egy jóságos manót… Amint krampuszöltözékben állsz az Örökkévalóság kertjében pompázó íriszek között, és jóindulatú derűvel nézel a nyitott kapu irányába, az Érkezőre várva.
Borda János
További részletek Mellár József halálának körülményeiről itt…
