A 93 éves dr. Szabó János és felesége a 87 esztendős, Szabó Jánosné, született Borbély Lídia újvárosi családi házának katonásan rendben tartott portájára belépőt hosszú láncra engedett vidám, barna-fehér foltos kutya csaholása fogadja. A bejárat közelében egy 122 milliméteres világító tarack gránát hüvelye, menten elárulja a házigazda tüzér ezredes hivatását.
A barátságos emeleti nappaliban Lídia néni kedvesen hellyel kínál és kér, figyeljük az időt, mert félóra múlva, pontban tízkor álltak Kecskeméten az anyakönyvvezető elé kimondani a boldogító igent hét évtizede. A beszélgetés során, csak néha szól közbe, pontosítani egy-egy dátumot. Így azután a kérdésekre János bátyám adta rendre a válaszokat.
– Hogyan ismerkedtek meg és milyen volt az esküvő, a lakodalom?
– 1950-ben a tisztiiskola elvégzése után az első szolgálati helyem Kecskemét lett. Egy langyos októberi estén színházban voltunk a barátaimmal, és azt az előadást megnézte a megyei tanácsnál dolgozó jövendőbelim is. Véletlenül ugyanabba a vendéglőbe tértek be előadás után, ahová mi is bementünk. Összetalálkozott a szemünk, szóba elegyedtünk és december 23-én már a házasságkötő teremben álltunk egymás mellett. Én a vadonatúj, magas gallérú posztó egyenruhámat viseltem. Azonnal vonatra ültünk és mentünk hozzánk Makóra, ahol jó előre kértem a szüleimet, hogy ne verjék költségbe magukat, ne legyen lakodalom. Majd hanyatt estünk amikor befordultunk az utcába, mert a kapuban cigányzenekar muzsikája fogadott s a terített asztalok mellett várt ránk a násznép. Ez aztán igazi nagy meglepetés volt!
– Miként alakult a sorsuk?
– Az időben nagy ütemben fejlesztették a néphadsereget. Akkor alakultak az ezredek, mindenhová jutott belőlük, ami rányomta a bélyegét az életünkre. Két év alatt négy szolgálati helyre rendeltek, mindezt egy alakulaton belül. Kecskemétről egy esztendő elteltével Táborba, s a következő tavasszal Siófokra szólított a szolgálat. A második évben, 25 esztendősen már én voltam az ezredparancsnok. Innen hamarosan Kaposvárra rendeltek. A nagyon leharcolt állapotban lévő laktanyát egy év alatt kicsinosítottuk. Kicseréltük az ajtókat, ablakokat, festettünk, mázoltunk. Ott született meg 1953. január 9-én János fiunk. A feleségem ettől kezdve több évig háztartásbeli lett. Nyáron táborba vonultunk, ott ért a távirat, hogy az ezred a helyrehozott kaposvári laktanya helyett a Tamásiban lévő kaszárnyát foglalja el. Egy csúnya esős napon már Tamásiban vettem birtokba a parancsnoki irodát. Olyan ronda idő volt, hogy azt mondta a törzsfőnököm: Főnök, itt még a kutyát is sütőlapáton dugják ki ugatni!
1954-ben nagy kihívás elé állított a hadsereg. Kétéves ezredparancsnoki tanfolyamra küldtek Leningrádba (Szentpétervárra), de család nélkül. Amíg ott tanultam, addig a párom a gyerekkel a szüleimhez költözött Makóra. Összesen egyszer jöhettem haza szabadságra. A tömérdek háborús sérülés dacára is csodálatos volt a város, amit rettenetesen leromboltak a második világháború alatt. Sok romos palotát, házat láttam, és rengeteg épület falát csipkézték ki a lövedékek. Hatalmas erőkkel folyt a helyre állítás.
Az 1956-os forradalom előtt nem sokkal jelentkeztem az újabb szolgálati helyemen Békéscsabán. Meg sem melegedtünk, mert félév elteltével a ceglédi dandárnál találtam magam. Itt maradhattam egészen nyugállományba vonulásomig, egyre magasabb beosztásokban. Két különböző szolgálati lakásban is laktunk. Először a Kossuth Ferenc utca egyetlen emeletes épületét a Lábadi-féle házat kaptuk meg, majd a Rákóczi úti katonai lakótelep következett. Tibor fiunk 1958. június 9-én látta meg a napvilágot. Cegléden a nejem ismét munkába állt.
A tanulás végigkísérte a pályámat. Beiskoláztak a Varsói Szerződés tagállamai katonatisztjei legmagasabb szintű katonai iskolájába a moszkvai Vorosilov Vezérkari Akadémiára az 1967/69 közötti két évfolyamos képzésére. Ahol az oktatás természetesen orosz nyelven folyt. Ide már velem jött a feleségem és a kisebbik fiam is. Teljesen (még étkészlettel és konyhai edényekkel is) felszerelt kétszobás lakást kaptunk. Aminek a bérleti díja jelképes, havi 10 rubel volt. Én reggeltől estélig az akadémián ültem, alig jutottam be a városba. Lidike viszont jobban ismeri Moszkvát, mint Budapestet. A fiam gyorsan barátokra lelt és igazi oroszos módon még mínusz harminc fokban is jóízűen ette a két nápolyilap közötti fagylaltot a zmrzlinát. A családdal többször jártunk a szépséges Leningrádban (Szentpéterváron), amit akkorra jórészt helyreállítottak.
Az ezredparancsnokságot majd a dandárparancsnoki beosztást a hadtest rakéta és tüzérfőnöki posztom követte. Időközben a gyakorlati tapasztalataimat is hasznosítva írtam egy könyvet a mozgósításról. Elöljárómtól azt az ukázt kaptam, hogy ebből írjam meg a disszertációmat az ELTE Bölcsészettudományi Karára. Kétéves munkával a feladatot végrehajtottam, és 1978 júliusában ledoktoráltam.
Szívinfarktusom után orvosi tanácsra vettünk egy 1200 négyszögöles hobbikertet a Budai úton, ahol a szőlő mellé gyümölcsfákat ültettem. Örömmel és gyakran jártunk ki az oda felhúzott kis házba a munka után. Az egyik falba épített szekrényben mindig tartottunk kolbászt, szalonnát. Olykor levágtunk belőlük egy-egy darabot, s a mellé fogott kenyérszelettel a kezünkben jókat sétáltunk a kis birtokon. Már, amikor nem dolgoztunk.
– Mivel múlatja nyugdíjas éveit?
– 34 évi szolgálat után, 1982 decemberében nyugállományba vonultam. Honvédségi kölcsönnel hozzáfogtunk a családi házunk felépítéséhez, amit két hónappal a nyugdíjazásom után birtokba vettünk.
Húsz éve a 2001-es szívműtétemet követően a zártkertet el kellett adni, mert a permetezőgép pántja könnyen kimozdíthatta volna a pacemaremet. Ám a 200 négyszögöles kertünk ad munkát bőven. Már csak egy sor csemegeszőlőnk maradt, s a többi földön megterem minden, ami a háztartásba kell. No meg ott a kétszer 25 méteres utcafront járdájának, pázsitjának karbantartása. Szóval nem unatkozom! Sajnos mindkét fiunk meghalt, ám a sors kegyes hozzánk mert van három unokánk és hét dédunokánk Százhalombattán és Cegléden. S ami a legfontosabb, mint hosszú életünk során most is, mellettem van jóban, rosszban szerető feleségem.
Kőhalmi Dezső
