Üdvösségben

Az emlék gravitáció. Az emlék honvágy. Emlék egy vers kezdete is: „Lenge lány, / aki sző, / holdvilág mosolya…” Egy hetedikes „lenge lány” adta elő Kosztolányi daloló költeményét az abonyi szavalóversenyen három évtizeddel ezelőtt. Egy év múlva Tóth Árpád-verset választott, első lett. Aztán már egyetemistaként társam a zsűriben. Most meg itt ülök egy rangos irodában, amelynek városházi gazdája DR. DIÓSGYŐRI GITTA címzetes főjegyző, az egykori versmondó lány.
Szőkesége most is lebben, szemének smaragdfénye most is csillan, mosolyának kedvessége most is sugároz. Mikszáth, Móricz nem ilyennek láttatta a nótáriust…
Az emlék forrás is. Ebből fakad az a sugallatom, hogy szavai vershívóként hatnak, gondolatai költői sorokat idéznek föl bennem.
– Ami megtörtént Csépán, a Csongrád melletti szülőfalumban, az az eddig elvezető utamra is jellemző – mondja. – Én sosem jelentkeztem sehová, engem mindig hívtak. Versmondásra is, Abonyban is, ahová átköltöztünk. Ünnepségeken, esküvőkön, templomokban szavaltam.
Lírai lelkülete versírásra is ihlette már gyermekkorában. Itt van előttem a Betlehemi Csillag című kiadvány, amelynek a címlapján megjelent költeményéből idézek: „Emberek és Angyalok / most mind előálljatok! / Teljes szívvel áldjátok / Újszülött királyotok!”
– Életed kísérői manapság is a versek?
– Ritkán. Hivatásom jogszabályok olvasására szólít, azok pedig gyakran változnak, s nekem naprakésznek kell lennem. De a verselő múltam áldása ma is meghatározza szemléletemet. Tisztelem a magyar nyelv gazdagságát és színességét, igyekszem választékosan beszélni. Mivel anyanyelvünk egyik fő jellegzetessége a tömörség, híve vagyok a rövid, lényegre törő közlésnek; kerülni kell a terjengős bőbeszédűséget a hivatali nyelvhasználatban is.
– Örömökre rímelt gyermekkorod?
Ahogyan a felhő elvonul a nap előtt, úgy változik Gitta arca: a fényt árny homálya takarja néhány pillanatra. Meglepett – megtisztelt – őszinteségével, de fájdalmas élményeit nem írom le részletesen. Az ellentétes érzelmeket „verstanilag” így lehet kifejezni: a tiszta (csengő) rímek fals félrímekkel vegyültek. Édesanyja odaadó szeretete boldoggá tette. Gyógyszerész volt. A szolgálati lakásban éltek, a patikában ringott Gitta bölcsője. Később a kis irodában tanult, ott írta verseit. Sok örömet élt át a barátokkal való kalandozásokban a Tisza-parton. A vakáció alatt dolgozott is: gyümölcsöt szedett, tehénpásztorkodott, sőt fejt is.
Az apa? Az apa!… Haragvón feszült a világnak. A családjának is. De más asszonyok iránt… Felesége halála után hamar talált párt. Gitta mindig kitűnő tanuló volt, de apja nem bízott benne. Köztük elmaradt az ölelés.
– Szüleid halála után egyedül maradtál?
– Nem. Mellém állt egy gimnáziumi osztálytársam, később ő lett a férjem. Hozzájuk költöztem. Ő tulajdonképpen egy zseni. Nappali tagozaton, párhuzamosan végezte el az orvosi és a műszaki egyetemet, gyógyszerész és építészmérnök, megvan a mesterképzése analitikai matematikából. Már a házasságunk előtt vettünk egy telket. Az építkezéshez a férjem készítette a tervrajzot, a házat saját magunk építettük fel. Én alapot ástam, vályogot tapostam, cserepeket drótkeféztem, padlózatot raktam, falakat emeltem… A gyönyörű virágoskertemet megcsodálták az abonyiak. Az is legyen tökéletes, ez az igényem mindig mindenben.
Előveszem a Kék Újság 2008. augusztus 27-i számát. Hír a címlapon: „Jegyzőnő, a remek szülő nő! Dr. Diósgyőri Gitta, városunk jegyzője példás tettet hajtott végre. Augusztus 21-én még részt vett a képviselő-testületi ülésen, ám egyszer csak szót kért, bejelentvén, hogy fontosabb dolga akad: szülni indul a kórházba. Az idő: 10 óra 30 perc. S a boldog hír: 14 óra 20 perckor – természetes úton – ’világra jegyezte’ a szép kislányt, Sebestyén Gittát.”
Nagyot sóhajt a jegyzőnő. Talán várja is a megjegyzésemet.
– Mégis…
– Elváltunk. Házasságunk tizenegy évig tartott. Két világ… Egy jellemző kijelentése: „Fiam, ezt te úgyse tudod!”
Elszáll fölülünk a felhő, Gitta arca újra napfényű.
– A második házasságomban élek. (Férje Szűcs Ádám, a termálfürdő, a kemping és az aquapark ügyvezetője.) Ha mindenki ilyen boldog volna, mint én, szépnek látnák valamennyien a világot. A hasonló előtörténet, a megértés, a vigasztalás és természetesen a kölcsönös szimpátia és tetszés vonzott bennünket egymáshoz. Négy éve vagyunk házasok. Ideális a kapcsolatunk. Mindent megbeszélünk, mindent együtt csinálunk. A lányom is megszerette Ádámot, mert amikor betegen feküdt a kórházban a férjem egész éjjel mellette volt, fogta a kezét. (Apropó: „Szeretem erényid / Tiszta sugárzását, / Szeretem hibáid / Napfogyatkozását, / Szeretlek kedvesem…” Petőfi Sándor) Az meg maga a csoda volt, hogy Apukám is megkedvelte a páromat, s hozzám is közelebb került. (Megható: a fájóan konfliktusos apa-lánya kapcsolatuk ellenére mindig így említi: Apukám.)
– „Hibáid”…, olvasható az idézetben.
– Vannak. Türelmetlen vagyok, mindent azonnal akarok megcsinálni, s a legjobban. De a temperamentumommal senkit nem sértek meg, nem kiabálok, nem hisztizek. Senki nem jön be hozzám szorongva, barátságosan fogadok mindenkit.
– Hogyan lettél jogász?
– Sebész, gyógyszerész…, ezekre gondoltam először. Talán osztályfőnököm, Szűcs Sándor kijelentése hatott rám: „Gitta, te jogász leszel. Jól kommunikálsz, hallgatnak rád osztálytársaid.” Az az elképzelés is ösztönzött, hogy a jogi diplomával és a jó „beszélőkémmel” bekerülhetek valamelyik kereskedelmi televízióba. De anyukám halála megváltoztatta az életemet. Szegeden diplomáztam. Most azt mondom, a legjobb hivatásom van. Szolnokon kezdtem a pályámat az APEH-nél, egy év után áthívtak a rendőrséghez, majd 2003-ban, 26 évesen jegyzőnek hívtak Újszilvásra. Engem tényleg mindig megkerestek, hívtak. Ez történt 2007-ben is, így kerültem Ceglédre. S 2017. július 1-én címzetes főjegyzői kinevezést kaptam. Úgy tudom, ilyen fiatalon senki nem részesült ebben a szakmai elismerésben. Szeretem a munkámat. Az új és új kihívások pörgetik az agyamat. Szívesen találkozom a hozzám érkezőkkel, az ügyfélbarát közigazgatás híve vagyok. Mindenkinek előre köszönök, a folyosón is, az udvaron is. Csapatban dolgozom, a Hivatal legjobb munkahelyi közösségében. Már a negyedik polgármestert szolgálom – a szó jó értelmében.
– Ilyen megjegyzéseket hallok rólad: „Nem is gondoltam, hogy ez a fiatal, csinos teremtés a főjegyző!”
– Jólesik, de nem a kinézet teszi az embert, hanem a munkája. A külső és a belső érték Isten ajándéka. Hiszem ezt, mert hívő vagyok, római katolikus. Gyakorlom is a vallásom. Minden reggel és este imádkozom, hálát adok szeretteim és a magam életéért. Előfordul, hogy a nap valamelyik pillanatában is vonzalmat érzek, hogy betérjek a templomba. Bár amikor Anyukám 58 évesen meghalt, s el sem búcsúzhattam tőle, ezt nem tudtam elfogadni, számon kérő lettem. De visszatértem, mindig visszatérek Istenhez. (Apropó: „Az boldog, akit nyájas Istene / Keggyel vezérel a saját úton.” Kazinczy Ferenc)
– Nem csak a lelked kel útra…
– Szeretek utazni. Elsősorban más népek kultúrája, művészete, építészete érdekel. Alaposan felkészülök az útra a szükséges ismeretekből. S persze legyen óváros, erdő és víz a Tisza-parti lánynak.
– A „régi, szép idők” abonyi szavalóversenyén ezt az Ady-hitet kértem tőletek: „Előttem a Holnap, / Engem vár…”
– Vágyom arra, hogy megöregedjek.
– Mire?!
– Két okból. Szüleimnek ez az életállapot nem adatott meg, s talán pótolhatom nekik az eltűnt időt; s örülök majd annak, hogy olyan sokáig élhettem. Most boldog vagyok, mert megvalósult lelkem vágya: az ideális család és munka, a harmónia bennem és körülöttem.
A csend mintha simogatna. Nincs újabb szó. Minek is? A legfontosabbat már megértettem dr. Diósgyőri Gitta tiszta fényű tekintetéből és mosolyából: az üdvösség hitében él.

Koltói Ádám