Még a múlt év végén jelent meg Rossi Károly írói munkásságát bemutató kötet Koltói Ádám értő kezével még értékesebbé téve. A könyv bevezető írása a szerkesztőnek az alapos és értő munkáját dicséri, a Rossi Károly hagyaték témafolyamokra bontása és feldolgozása jelentős munka volt. Olyan embernek állít emléket Koltói Ádám a médiarégész, akit mára már sokan nem is ismernek, ismerhettek, de Cegléd kultúrtörténeti értéke maradt a színes tollú, derűs ember életműve. Műfaji sokféleség jellemzi, amit szellemesen visszaadott a szerkesztő munkája is, hiszen követi a szerzőt: jellemrajz, életkép, jegyzet, humoreszk, tárca, elbeszélés és dokumentum körébe gyűjthetők a Rossi-írások, amit a mai napi újságlapokról talán leginkább hiányolunk, a humort, a sziporkát, a viccelődést. Ma kimondható, hogy bármennyire lesajnált a múlt, de az az időszak eltartott egy Ludas Matyit, amelyben Rossi Károlynak jelentek meg írásai, de két tucat másik orgánumban, sőt nevet szerzett magának és szeretett városának a színház világában is. A Ceglédi Hírlap azonban fontos gyűjteménye írásainak.
A sajtó három funkciója teljesült ebben az életműben, ami – már látjuk – többet adott Rossiról, mint hogy kiérdemelte az ólomglóriát. Tájékoztatás, befolyásolás és szórakoztatás maradéktalanul teljesült a kötetben is. Ma azonban az uralmat a tájékoztatás bírja, számtalan hoax forma, meg már ki sem fejezhető billentyű-nyomkodó ember dolgozik a világkép eltorzításán. Az írások alakjai egyes szám első vagy harmadik személyben jelennek meg, pedig Rossi Károly talált formát szerelmesek, kocsmázók, a padon tereferélők, vagy éppen vitatkozók bemutatására.
Természetesen az olvasó pillanatnyi hangulata, talán egészségügyi állapota, aktuális munkája is befolyásolhatja, mit fogad be, mit emel ki és mit jelent számára ezekkel együtt a sokszínű életmű. A derű még talán a tragédiákat is képes megenyhíteni. A legdrámaibb példa az „Egyéves őszibarackfa”, tanyán élő házaspár gyermeke a halál kapujában toporog, az apa biztosítja a biztosat, elmegy az asztaloshoz koporsót készíttetni. A mester azonban precíz ember, mértéket kért a gyermekről. Már egy szőlővenyige is jó lett volna, de a gazda szeme megakadt az egyéves őszibarack csemetén. Elvágva az őszi fácskát, a héja könnyezett, mintha siratná a kis embert. Az asztalos észrevette, Veres Kálmánka még élt, a méretezéskor. A mester látva a szegény embert, a fizetségben engedett, de ha már lett koporsó, a fejfa is elkészült még aznap.
Az író világa tényközlés, vidámság és dráma. A „(Sárga) csillag születik” az embertelenségnek megrázó példázata: jelenet egy vidéki kisváros gettósításáról, ahol az üldözöttek megtapasztalhatták, hogy tényleg becsapták őket. „Úgy terelték be őket a templomba, mint az állatokat. A színes ablakokon benevettek a nap sugarai…” A drámát fokozta egy minden órás asszony vajúdása, amit a csendőr durva kifejezéssel nyugtázott. A gimnáziumi szükségkórház orvosa azonban megállás nélkül gyógyított, a rászorulók egyfélék voltak: nyomorultak. A hírek igaznak bizonyultak, Mózes gyermekei nem maradhatnak a zsinagógában, már a mellékvágányon ott álltak a marhavagonok s a csőcselék pedig belekezdett abba, amit a frontharcosok folytattak…
Van olyan írás, amelyik általánosítással kérdezi meg: „Mennyit ér a jókedv?” Ma különösen aktuális tanmese/valós esettanulmány (teljesen mindegy), a szegény és a folyton pénzért sóvárgó ember szellemi párbaja. A káposztás gazdag ember azonban pénzért szeretné megvenni a szegény jókedvét, vagyis azt üzeni a szerző, hogy a derű, a jókedv többet ér a gazdaságnál.
Persze hosszan lehetne folytatni az írások értelmezését, üzenetét. De a recenzens nem teszi, mert számol azzal, hogy máris lehet olvasó, aki elfogultsággal vádolhatja. Inkább még néhány sor arról, hogy Kárpáti Aurél visszaemlékezései mellé nyugodtam oda illeszthető a „Derűbe mártott toll”, annak egy lazább, oldottabb folytatása, így a vád lepereg, mint a zsírpapírról a víz. Értékes kötet, melyben a szerkesztő-kommentátor munkáján túl Rossi Károly hagyatékának őrzője és a Család anyagi támogatása csakúgy megjelent, mint az Apáti Nyomda precizitása.
ESDÉ
