A Budakörnyéki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a férfi ellen, aki hibás fékkel közlekedve sodorta el a 441. számú főúton lévő Hargita vendéglő elnevezésű helyközi autóbusz megállóban várakozókat.
Mint arról korábban beszámoltunk, egy rossz fékrendszerű kisteherautó nekicsapódott egy buszmegállónak Cegléd és Nagykőrös között 2020 szeptemberében. A balesetben meghalt két ember, köztük egy gyerek. Hárman pedig súlyosan megsérültek.
A buszmegálló közelében a balesetet okozó sofőr előtt lévő autó le akart kanyarodni. Ezt a kisteharautós észlelte is, de a hibás fékrendszere miatt nem tudott időben megállni, kisodródott balra.
A sofőr, hogy ezt ellensúlyozza hirtelen elrántotta a kormányt jobbra. Jobb oldalon egy buszmegálló volt, ahol 7 ember várakozott. A KISTEHERAUTÓ NEKIÜTKÖZÖTT A BUSZMEGÁLLÓ PADJÁNAK, MAGÁVAL SODORT TÖBB EMBERT ÉS NEKICSAPÓDOTT EGY FÁNAK.
Egy gyerek és egy felnőtt meghalt, két gyerek maradandó károsodást, egy további gyerek pedig súlyos sérüléseket szerzett.
A Pest Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a férfi általa is tudottan hibás autóval közlekedett, a vádirat szerint az elkövető tudta, hogy a kisteherautója futómű és fékrendszer problémái miatt a biztonságos közúti közlekedésre nem alkalmas. Ennek ellenére 2020. szeptember 4-én Cegléd és Nagykőrös között közlekedett a járművel a reggeli órákban.
A megálló közelében az elkövető előtt haladó jármű balra kívánt bekanyarodni. Irányjelzés mellett folyamatosan lassított, majd meg is állt az útkereszteződés vonalában.
Amikor az elkövető észlelte az előtte megálló autót fékezni kezdett, de a fékrendszer hibája miatt nem lassult kellő mértékben az autó. Ezzel egyidejűleg a jármű balra húzott el, amit az elkövető eltúlzott kormánymozdulattal jobbra kívánt korrigálni. Az autó a manőver következtében irányíthatatlanul jobbra kezdett sodródni és nekiütközött a buszmegálló fapadjának. Ezután magával sodorva a várakozók közül több embert egy útmenti fába csapódva állt meg.
A baleset következtében az elsodort személyek közül ketten – köztük egy gyermek – életüket vesztették, két további kiskorú személy maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást, és egy kiskorú súlyos sérüléseket szenvedett el.
A Budakörnyéki Járási Ügyészség az elkövetővel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat.