-2 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Melltartóból került elő a kábítószer

A police.hu beszámolója szerint a ceglédi nyomozók „jó ideje ráálltak már” arra az abonyi családra, amelynek tagjai a gyanú szerint helyben, valamint a környéken terítettek kristályt. Az üzleteket a családfő bonyolította, a porciózást anya és fiai végezték, a kilónként vásárolt kristályt 10-400 grammos adagonként adták tovább ügyfeleiknek, grammonként 2.500-3.000 forintért.

Azzal sikerült lebukniuk, hogy egyikőjüknek sem volt bejelentette munkahelye, így rendszeres legális jövedelme sem, „házuk udvarán ennek ellenére két, összesen 16 milliós értékű autó parkolt és a kutatáskor lefoglalt ékszer, illetve pénz mennyisége sem arról árulkodott, hogy megélhetési gondjaik lettek volna”.

Az igazán krimibe illő leírást pedig csak ezután szállította a police.hu, legalábbis közleményükben szó szerint azt írják: „Otthonukat a színe alapján Sirius Black-nek is nevezhető kábítószerkereső kutyával kiegészülve kutatták át. Bár szőre fekete, valódi neve – G-Sirius – egészen mást sejtet, minden valószínűség szerint, nemes egyszerűséggel a géniusz rövidítése. Ez alkalommal is hű maradt önmagához, a tévé alatti szekrénybe bújva egyértelmű jelzést adott – a hét zacskó cuccot lefoglalták.”A fentieken túl lefoglaltak még:

175 gramm aranyékszert,
öt okostelefont,
fecskendőket,
mérleget és kanalat,
már kiporciózott pakkokat
több, mint 600 gramm kábítószergyanús anyagot,
és összesen 8 millió forintot.

Ezzel egyidőben akcióztak a rendőrök Jászkarajenőn is egy háznál, miután felmerült, hogy az ott élők ezzel a családdal üzleteltek. Az ott előállított férfit „új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével” gyanúsítják, miután „néhány hónapja kezdett az N-ethylbuphedront tartalmazó illegális szerrel kereskedni”. A férfi nadrágzsebéből félmillió forint, élettársa melltartójából pedig nejlonzacskóba, illetve alufóliába csomagolt por került elő.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...