3.3 C
Cegléd
2024. december 4. szerda
spot_img
spot_img
spot_img

A csoport erejével a függőségek is könnyebben legyőzhetőek

 

 

Egy függőségbe beleesni viszonylag egyszerű, ám kilábalni onnan sokszor már-már emberfeletti erőfeszítést kíván. Egyedül pedig szinte lehetetlen megbirkózni vele. Ám a szakértők által vezetett csoportos foglalkozások rengeteget segíthetnek a gyógyulásban.

 

Ez az oka annak, hogy sok rehabilitációs intézmény, például a Swan Lake Központ terápiás programjában is kiemelt helyen szerepelnek a csoportos foglalkozások.

 

A csoport az életünk fontos része

 

Az ember társas lény. Őseink már évmilliókkal ezelőtt is közösségekben élték mindennapjaikat, megosztották a feladatokat, vigyáztak egymásra. Bár a mai urbanizált világban már nemigen vannak szorosan együtt élő nagyobb csoportok, ám a közösségek napjainkban is természetes részei az életünknek.

 

Hisz a család, a munkahelyi csapat, a sportegyesület, a hobbiszakkör mind egy-egy csoport. Egy ilyen közösségben pedig a tagok számíthatnak egymásra, ugyanakkor vannak szabályok is, amiket mindenkinek be kell tartania annak érdekében, hogy a csoport élete harmonikus legyen.

 

Sorstársak körében – a terápiás csoport

 

A függőségben szenvedő betegek esetén a csoportos foglalkozások igen hatékonyak, hisz itt a résztvevők a közösség erejével nézhetnek szembe az addikcióikkal, és az azt kiváltó okokkal. Egy ilyen közegben mindenki sérült, mindenkinek megvannak a maga traumái, feldolgozatlan problémái, amik a függőségbe hajszolták. 

 

Érhető, hogy sok olyan dolog akad, amelyről nehéz beszélni – pláne vadidegenek előtt – egy terápiás foglalkozáson azonban nincs mitől félni. A páciensek itt ugyanis nem bírálják, vagy ítélik el egymást, hanem figyelmesen meghallgatják, és támogatják a többieket. Persze kérdéseket feltenni lehet, de ezek nem számonkérő jellegűek, sokkal inkább arra irányulnak, hogy az illető megértse, miért és hogyan jutott el oda, ahol most tart.

 

A csoportban, ha úgy tetszik tükröt tartanak elénk, segítenek szembenézni a démonainkkal, hogy végül legyőzhessük őket. Mindeközben visszajelzéseket kapunk a saját viselkedésünkkel kapcsolatban, így külső szemmel is láthatjuk, hogy mit váltanak ki másokból a megszokott reakcióink.

 

Új készségek egy új élethez

 

A csoportos foglalkozások arra is kiváló lehetőséget teremtenek, hogy olyan, a mindennapi élethez nélkülözhetetlen készségeket sajátítsunk el, melyeket sajnos nem tanítanak az iskolában, pedig igencsak fontosak lennének.

 

Például azt, hogyan tudunk kiállni a saját érdekeinkért, akár még egy szigorú főnökkel szemben is. Vagy azt, hogyan beszéljünk az érzéseinkről, elkerülve ezzel, hogy magunkba fojtsuk a bennünk dúló érzelmeket, amik ezután belülről mérgeznek majd. 

 

Illetve megtanulhatjuk azt is, hogy egy-egy helyzetre sokféleképpen lehet reagálni, és nem biztos, hogy az a legjobb, amit eddigi életünk során már rutinná fejlesztettünk. Mindezek az új készségek segítenek abban, hogy valóban új lapot nyissunk az életünkben, és ne bizonyos szerektől várjuk a megkönnyebbülést vagy a boldogságot.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Megnyíltak a BORG Apartmanok Cegléden

Cegléden a napokban nyitott meg egy új szálláshely, a...

Feloszlik a Fatal Error

Közösségi oldalukon jelentette be a ceglédi zenekar, hogy a...

Autók fényárban

Mostanában péntek-szombat esténként a belvárosban több helyszínen és a...

18 év fegyház a kettős baltás gyilkosság vádlottjának

Jogerősen 18 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélték a nagykőrösi...

Így segíthet csonttörés után a személyre szabott gyógytorna

Egy csonttörés sosem csak az adott csont problémáját jelenti....