Találkozásunk előtt visszaidéztem a mindmáig megőrzött pillanatképet: tekintetének felfénylését, hangjának magabízását. Amit mondott, az meglepett, naivságnak véltem. Akkor ugyanis már öt év telt el érettségije óta, erejének és idejének javát családi és munkahelyi teendőkre fordította. „A jogi egyetemre fogok jelentkezni” – állt elő szándékával. S mintha mesés varázslat történt volna, most megjelent előttem egy elegáns hölgy: DR. NYUJTÓ ILDIKÓ ügyvéd.
„De nincs élőbb a mesénél” (Ady), így hát a múltat szembesítve a jelennel joggal mondhatom: az ügyvédnő – nekem továbbra is a diáklány, Ildikó – joggal sikeres. Derűsen mesélt (!) egykori és mostani küzdelmeiről is. Ezért kérte, hogy ne legyen túl komoly ez a róla szóló írás. (Én azonban mindig arra törekszem, hogy „ugy irhassak, mint volt.” (Zrínyi Miklós)
– Miből fakad ez a folyamatos jókedved?
– A szabad lelkemből, a stabil önazonosságomból, a minden nehézségen átsegítő értékrendszeremből, a humánus szemléletemből.
Jellemportréjának sajátos vonása a lírai lelkület. Életében a paragrafusok sűrű erdején áttűnik a fény: „Szeretem a fákat, a felhőket, a szelet” – mondta. Az irodalomból, a versekből is merít szellemi frissülést, tudást; verseket ír.
– Hasonlóan világolt gyermekkorod is?
– Bajok is sötétlettek fölöttem. Tragédiák egymást követő sorát kellett átélnem; sok halál a családban: nagyszülők, két testvérem babakorukban, apám is, amikor nyolcéves voltam. Anyám egyedül nevelt, s bár ő mindent megtett értem, hiányzott az apajelenlét, ezért nem tudom, milyen állapot teljes családban felnőni. Korábban odaadó támogatást apai nagymamámtól is kaptam. A közeliek fizikai elvesztése ellenére gazdag az erkölcsi örökségem. A nagy család tagjai mind szerelmi házasságot kötöttek. Ebből következett, hogy a férjek elvesztése után az asszonyok már egyedül akartak maradni. Sajátommá váltak a családban tapasztalt minták: a terheket viselni kell, megőrizni az élni akarást, az útkeresés elszántságát, a gyengék megsegítését. Ez a normarendszer az én tőkesúlyom, s bár ide-oda dőlhet a hajóm, lelki szabadságom szélereje visz előre.
– Érettségid után öt év kihagyás…
– Szükséges volt, de nem hiábavaló: a pénzkeresés, a tapasztalatszerzés és a tanulás időszaka. Az Állami Biztosítónál dolgoztam. Akkor ismertem és kedveltem meg az ügyvédi munkát. A végső indíttatást a szerelem adta meg, fel kellett nőnöm „Hozzá”. Egy évig szorgalmasan készültem. Sokat köszönhetek Gőz Sándor tanár úrnak is. Felvettek a jogi egyetemre, Szegedre majdnem maximális pontszámmal. Pedig működtek a visszahúzó erők: Nem jó itt neked? Úgysem fog sikerülni! Előtte súlyos veszteség ért. Műtétem során kiderült, nem lehet gyermekem. Az egyetemi tanulmányokhoz magam teremtettem meg az anyagiakat. Tanítottam, kocsmában pultoskodtam (lelkem gúzsba volt kötve az alkoholisták között), még menyasszonyi ruhákat is gyöngyöztem. A doktori vizsgám és a szakvizsgám is jeles minősítést kapott. Utána az AEGON Biztosítónál országos felelősségbiztosítási és kárrendezési vezető voltam, majd letettem az ügyvédi szakvizsgát. A ceglédi ügyvédi irodámat két évtizeddel ezelőtt nyitottam meg.
– Mi a hivatásod, a munkád krédója?
– A segítés. A problémák ugyanis nem jogi eredetűek, hanem az emberi cselekedetekből és esetekből következnek. Mindig konfliktust, krízishelyzetet kell kezelni a közlekedési balesetek vagy a biztosítási ügyek során. Ebben segít az empátiám, az alázatom. Alkalmassá kell tenni az embereket arra, hogy megtalálják az önfejlesztő és önsegítő képességüket. Fontos számomra a kommunikáció, a kérdezés tudománya és technikája, a testbeszéd értelmezése. A perbeszédekben meggyőző érvként használok irodalmi utalásokat, idézeteket. Például a bűnt elkövető lélektanának bemutatásakor az Arany-balladást, az Ágnes asszonyt.
– Többször említetted az alázatot.
– Csak ezzel a magatartással lehet közel kerülni az emberekhez. Ez a viszonyulás egyébként összhangban van a jog szó jelentéseredetével, ugyanis a jog a jó-ból származik. Feltárulnak előttem a sorsok, s alázatos együttérzéssel ismerem föl a konfliktusok okait. Ez viszont nagy felelősséget jelent számomra.
– Hogyan kerültél kapcsolatba Hollandiával?
– Két lehetőségem adódott. Egy ruha-nagykereskedelmi vállalat figyelt föl rám, tőlük kaptam a kinti jogi megbízást. Megismerkedtem egy holland-magyar nyelvű lap (Hongarije Magazine – Most Magyarul!) szerkesztőjével, Edwin Schie-vel, aki tanár és tolmács. A folyóirat célja a magyar kultúra és nyelv népszerűsítése. Én a jogi rovatot vezetem és nyelvészkedek is. Jogi szakszövegeket fordítok és lektorálást végzek. Segítek Edwinnek a magyarra fordításban. Irodalmi művekkel is dolgoztunk már. (Például Esterházy Péter)
– Mozgalmas az életed és a munkád, mégis… egyedül élsz.
– Nem sikerült… Keresem az okokat. Talán ezek? Korábban az anyai féltés? Mert nem volt igazi alapcsaládom, s nem éltem át ennek a varázsát? A sztereotípia, a rangom visszatartja a közeledőket? Magas a mércém? Az kétségtelen, hogy én az igazira várok, a párválasztásban nem vagyok megalkuvó. Nyitott vagyok azonban, természetes érzésem, hogy vágyom a magasztos élményre, a társas kapcsolatra, emberlétem és női mivoltom kiteljesedő megélésére, a harmonikus azonosulásra. („nyüzsgő, s áradó vagy bennem mint a lét”… „benned alszom én is, nem vagy más világ.” Radnóti Miklós: Tétova óda) A múló időnek nincs jelentősége. Viszont nagy szívfájdalmam, hogy nem születhetett gyermekem, akinek továbbadhatnám magamat.
– Jó kedélyed látva, nevetésed hallva úgy vélem, jól megvagy egyedül is.
– Megszoktam. Nem érzem magam magányosnak. Bár az nem jó, hogy otthon csak a kutyám vár. De az élet minőségét nem a forma adja meg, hanem a tartalom. Ez számomra az elmélyült munka, az olvasás, az írás. Hiányérzetem jobban mozgósítja energiáimat, mint az öröm.
– Mire?
– Közeli és távolabbi tervekre. Van egy kéziratos gyűjteményem (az 1930-as évekből származó népdalok szövege és kottája), ezt szeretném bővíteni és rendezni. A hivatásomban is keres(het)ek más irányt, a jog más területén. Esetleg Hollandia…? Végigkíséri életemet a bizonyítási vágy: soha nem lehetek elég jó?! De tapasztalataim, az elismerő visszajelzések azt igazolják, hogy a helyemen vagyok. Hiszek a sorsszerűségben, ezért át kell adnom a kezdeményezést a sorsnak, bár ez egy cselekvő embernek nem megy könnyen. Van valami / Valaki nagy rendező, ezt majd el is rendezi. Életem célja az élet maga. Ha párbeszédet folytatok Istennel, megköszönöm neki, hogy jó életet adott. Egy Radnóti-vers (Sem emlék, sem varázslat) életem képe: „…egy angyal kisér … / mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban”.
Koltói Ádám
