3.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Újrapályáznak

Cegléden több olyan igazgató is van, akik tavaly nyáron-ősszel neveztek ki igazgatónak, nekik is újra kell indulni a helyért. Hozzájuk hasonlóan összesen 210 iskolaigazgató megbízatása szűnik meg márciustól.
– Az iskolák életét már az is megzavarta, hogy most zajlik az iskolák átadás-átvétele. Jelentős adminisztrációval jár az előkészület a felvételikre, az érettségikre vagy a szakmai vizsgákra, nagyon nem szerencsés, ha ilyenkor még a vezetői megbízatások is megszűnnek – mondta az Indexnek Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
Gloviczky Zoltán közoktatási helyettes államtitkár az Indexnek adott nyilatkozatában úgy indokolta a döntést, hogy azokat a politikai indíttatású támadásokat kívánták elkerülni, amelyek azt sugallják, hogy egy-egy intézményvezető megbízásának meghosszabbítása vagy visszavonása mögött a szakmai szempontokon kívül bármiféle megkérdőjelezhető szándék állna.
Az iskolaigazgatók kinevezéséről eddig a képviselőtestületek vagy a megyei közgyűlések döntöttek, mostantól a kormányhivatalok bírálják el, de kikérik a tantestület, a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség véleményét is.
Egy neve elhallgatását kérő oktatási szakember szerint az intézkedés nyugodtan várhatott volna a tanév végéig, így nem zavarná meg az emelt szintű, előrehozott érettségi vizsgákat, szakmai vizsgákat egy esetleges igazgatóváltás.
– Nem lehet így felforgatni egy iskolát a tanév közepén. Nem tűnik túl taktikus lépésnek az intézkedés, hiszen a szakképzési törvény változásai miatt már a nyár folyamán iskolaösszevonások, megszűnések is szóba jöhetnek. Előfordulhat, hogy áprilistól lesz ugyan új igazgató, csak nyárra már iskola nem lesz alatta. Ezután pedig az új intézmény élére újra ki kell majd írni a pályázatot.
Lapunk információi szerint minden jelenlegi igazgató pályázik intézménye vezetésére Cegléden.
A ceglédi Kossuth Gimnázium igazgatója Gulyás Zoltán nyolc hónapja nyerte el megbízatását, de – mint lapunknak nyilatkozta – újra pályázik, az új törvényi keretekhez igazított pályázattal.
Imréné Lukácsi Ildikó, a Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola igazgatója szintén újra pályázik augusztusban öt évre elnyert állására.
– Az átadáskor tudtuk meg, hogy március végével megszűnik a megbízatásunk. Én természetesen benyújtom a – rendelkezésünkre álló információk alapján – átdolgozott pályázatot, de mivel nincsenek meg az új kerettantervek még mindig nem tudjuk milyen lesz az új tanév az iskolákban. – mutatott rá a fehér foltokra Imréné.
kea

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...