4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

A túlélés költségvetése

A költségvetés elfogadása előtt egy intézkedési tervről is határoztak. A konkrét intézkedéseket a polgármester az első félév végére ígérte, de szó volt az intézmények alkalmazotti létszámának racionalizálásáról, a könyvtári nyitvatartási idő megrövidítéséről, az óvodák vezetésének központosításáról is.
A költségvetési javaslatot és az elképzeléseket ellenzéki képviselők kifogásolták.
Nagy Tamás (MSZP) érthetetlennek és elfogadhatatlannak minősítette, hogy a ceglédiek kulturális-művelődési tekintetben hiányt szenvedjenek. Extra bevételekre is tett javaslatot, többek között a kabinetvezető, az ülésen is jelen lévő gazdasági tanácsadó és a sajtóreferens pozíciók megszüntetését, a keretek felfüggesztését és a városi ünnepségek költségeinek megkurtítását említette.
Földi Áron (LMP) is csatlakozott MSZP-s képviselőtársa azon indítványához, hogy ezévre a felügyelőbizottsági tiszteletdíjak kifizetését is felfüggesszék.
Kiss Attila (Jobbik) pedig javasolta Földi Lászlónak annak kezdeményezését, hogy 2012-ben az önkormányzat gazdasági társaságai vezetőinek ne fizessenek jutalmat, prémiumot.

Az ülésen elhangzott módosító indítványokat a képviselők többsége nem szavazta meg, így végül az eredeti tervezetet fogadta el a testület, a három ellenzéki képviselő nem szavazata mellett.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....