Természetesen sokkal inkább elvárható, hogy hasonlóképp éljen tovább a kormányzó emléke a népünkben, s talán még inkább a ceglédiekben. A Kossuth-kultusz számtalan jele, múzeuma mellett az is érdekes, amit Kossuth Lajosnak a természettudományokhoz fűződő kapcsolatáról tudunk. A mai kulturális kormányzat útjában lévő Ludovika épületében (még Magyar Természettudományi Múzeum) található egy érdekes Kossuth anyag egyik része, a másik fele pedig az ottani múzeum Növénytárának komódjaiban. Eszerint Kossuth apánk nemcsak szerette a természetet, hanem próbálta a Torino környéki vidék flóráját és kőzeteit is összegyűjteni. Mivel „híre volt” a természetszeretetének, szinte adta az ötletet a népléleknek, meg a botanikusoknak is – legyen, legyenek Kossuth Lajosról elnevezett növények. De ez nem parancsszóra történt, hanem spontán ötletként valósult meg, amely azután meghonosodott. Akár egy mostani PhD-dolgozat témája is lehetne ezen elnevezések történeti tisztázása… A Kossuth nevével kapcsolatba került növényfajok kedvesek, szépek – bár olykor kevésbé azok, mert megfordult a kormányzó száműzetésben Amerikában is. A betyárkóró Kossuth-kóró (Erigeron canadensis) lett az Alföldön… Nem kevésbé érdekes a szúrós szerbtövis (Xanthium spinosum) névadása is: Kossuth-fű néven ismert Dél-Magyarországon. Viszont akadnak olyan virágok, termesztett gyümölcsök, amelyek majd illendők lennének egy múzeumi Kossuth-kertbe. Az érdekes mozzanatnak tekinthető, hogy az igazi Kossuthka kevésbé ismert ezen a néven, ami egy varjúhájféle, s a távoli Kamcsatkán honos, nálunk e sárgavirágú pozsgás jellegű virág (Sedum kamtschaticum) útjelző, szárazságtűrő kerti virágként vált inkább ismertté. Feltétlenül sokkal attraktívabb a nagyvirágú porcsinrózsa, amit valóban országszerte Kossuthkának mondanak. Igen jól tűri a városbeli körülményeket, az öntözés hiányát, sőt még az enyhe taposást is. Könnyen szaporodik, de ne akarjuk szaporítani, mert akkor valamilyen természetellenes dolgot művel, nem fog csírázni. Viszont ha hagyjuk a magját elszóródni, sok-sok csíranövényt produkál. A Portulaca grandiflora szegélynövénynek, cserépbe, árokparti ágyásba egyaránt való. Színgazdagsága széles: fehér, sárga, narancssárga, piros, bordó sziromszínben gyakori, újabban próbálkoznak tarkavirágú fajtákat is előállítani. A Kossuth szőlő előállítása Stark nevéhez fűződik (e fajta a Csaba gyöngye „unokatestvére”) a XIX. század fordulója utáni évekre nyúlik vissza. Békés megyei házikertekben ma is megtalálható, de a kecskeméti szőlőfajta génbank gyűjteményben is. A Kossuth szőlő nagyobb fürtű, ovális és muskotályos bogyójú, mint a Csaba gyöngye fajta. Tetszetősebb fürtjei jól szállíthatók. Termékenysége miatt Afrikában a Csaba gyöngyénél jobban kedvelt, bár érési ideje a Csaba gyöngye után két héttel, augusztus végére esik. A Kossuth szőlő legalább annyira hozzájárult Stark Adolf nemesítői elismeréseihez, kitüntetéseihez, mint a Csaba gyöngye: így fenntartásra ez a csemegeszőlő is érdemes. A Kossuth körte szélesebb körben termesztett, lényegében ez a Pap körte szinonim elnevezése, főleg a Tiszántúlon használják e fajtára a névváltozatot. Francia eredetű fajtának tűnik, a belga határ menti erdőkben találta anyafáját Leroy katolikus lelkész a XVIII. században. Szeptember végén gyümölcse szedhető, majd az utóérést követően a kamrában tárolt Pap körte január végéig fogyasztható. Íze és illata „átlagos”, ezért befőttnek vagy kompótnak inkább ajánlott, mint friss fogyasztásra.