Természetesen sokkal inkább elvárható, hogy hasonlóképp éljen t
ovább a kormányzó emléke a népünkben, s talán még inkább a ceglédiekben. A Kossuth-kultusz számtalan jele, múzeuma mellett az is érdekes, amit Kossuth Lajosnak a természettudományokhoz fűződő kapcsolatáról tudunk. A mai kulturális kormányzat útjában lévő Ludovika épületében (még Magyar Természettudományi Múzeum) található egy érdekes Kossuth anyag egyik része, a másik fele pedig az ottani múzeum Növénytárának komódjaiban. Eszerint Kossuth apánk nemcsak szerette a természetet, hanem próbálta a Torino környéki vidék flóráját és kőzeteit is összegyűjteni.
Mivel „híre volt” a természetszeretetének, szinte adta az ötletet a népléleknek, meg a botanikusoknak is – legyen, legyenek Kossuth Lajosról elnevezett növények. De ez nem parancsszóra történt, hanem spontán ötletként valósult meg, amely azután meghonosodott. Akár egy mostani PhD-dolgozat témája is lehetne ezen elnevezések történeti tisztázása…
A Kossuth nevével kapcsolatba került növényfajok kedvesek, szépek – bár olykor kevésbé azok, mert megfordult a kormányzó száműzetésben Amerikában is. A betyárkóró Kossuth-kóró (Erigeron canadensis) lett az Alföldön… Nem kevésbé érdekes a szúrós szerbtövis (Xanthium spinosum) névadása is: Kossuth-fű néven ismert Dél-Magyarországon. Viszont akadnak olyan virágok, termesztett gyümölcsök, amelyek majd illendők lennének egy múzeumi Kossuth-kertbe.
Az érdekes mozzanatnak tekinthető, hogy az igazi Kossuthka kevésbé ismert ezen a néven, ami egy varjúhájféle, s a távoli Kamcsatkán honos, nálunk e sárgavirágú pozsgás jellegű virág (Sedum kamtschaticum) útjelző, szárazságtűrő kerti virágként vált inkább ismertté. Feltétlenül sokkal attraktívabb a nagyvirágú porcsinrózsa, amit valóban országszerte Kossuthkának mondanak. Igen jól tűri a városbeli körülményeket, az öntözés hiányát, sőt még az enyhe taposást is. Könnyen szaporodik, de ne akarjuk szaporítani, mert akkor valamilyen természetellenes dolgot művel, nem fog csírázni. Viszont ha hagyjuk a magját elszóródni, sok-sok csíranövényt produkál. A Portulaca grandiflora szegélynövénynek, cserépbe, árokparti ágyásba egyaránt való. Színgazdagsága széles: fehér, sárga, narancssárga, piros, bordó sziromszínben gyakori, újabban próbálkoznak tarkavirágú fajtákat is előállítani.
A Kossuth szőlő előállítása Stark nevéhez fűződik (e fajta a Csaba gyöngye „unokatestvére”) a XIX. század fordulója utáni évekre nyúlik vissza. Békés megyei házikertekben ma is megtalálható, de a kecske
méti szőlőfajta génbank gyűjteményben is. A Kossuth szőlő nagyobb fürtű, ovális és muskotályos bogyójú, mint a Csaba gyöngye fajta. Tetszetősebb fürtjei jól szállíthatók. Termékenysége miatt Afrikában a Csaba gyöngyénél jobban kedvelt, bár érési ideje a Csaba gyöngye után két héttel, augusztus végére esik. A Kossuth szőlő legalább annyira hozzájárult Stark Adolf nemesítői elismeréseihez, kitüntetéseihez, mint a Csaba gyöngye: így fenntartásra ez a csemegeszőlő is érdemes.
A Kossuth körte szélesebb körben termesztett, lényegében ez a Pap körte szinonim elnevezése, főleg a Tiszántúlon használják e fajtára a névváltozatot. Francia eredetű fajtának tűnik, a belga határ menti erdőkben találta anyafáját Leroy katolikus lelkész a XVIII. században. Szeptember végén gyümölcse szedhető, majd az utóérést követően a kamrában tárolt Pap körte január végéig fogyasztható. Íze és illata „átlagos”, ezért befőttnek vagy kompótnak inkább ajánlott, mint friss fogyasztásra.
1. kép Kossuth porcsinrózsa
2. kép Kossuth szőlő
3. kép „Igazi” Kossuthka
4. kép Kossuth körte
