14.8 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Meglepetés a NŐI rögbicsapat bemutatkozásán

 

A fiúk is tudnak győzni!
Igaz, legutóbb csak egy félidőt sikerült. És bizony a rögbi is olyan sport, ahol a második félidő végére kell zöld ágra vergődni, csak azért jár a három pont. Sajnos ebből március utolsó vasárnapján nem jutott a csapatnak. Vérre menő küzdelem folyik a fiúk bajnokságában, s nem könnyű az NB2 egyedüli újoncaként az ügyeletes pofozózsák szerepéből pofozkodóvá előlépni: de a ceglédi gárda épp ezeket a pillanatokat éli meg. Korábban ugyanis sosem fordult még elő, hogy olyan szép és domináns játékot mutassanak be, mint legutóbb a tabella első helyezettjét verő Szeged ellen. Lehengerlő támadással már az első percekben megszerezték a vezetést! A teljes első félidő alatt mindössze egyszer jutott az ellen a mi térfelünkre – igaz, azt értékesítette is. De hát senki sem mondta, hogy ne lenne még miben fejlődni a csapatnak! Ebben segített a Kecskemét csapata, akiknek jóvoltából edzőmérkőzéssel indult a szezon: a teljes divízióval a fölöttünk játszó nagy múltú Kecskeméti ARC csapatával mérkőztek Kossuth városának fiai. A győztes csapat kiléte borítékolható volt, de a lelkesedést csak korbácsolja minden játéklehetőség. Hatalmas küzdelem során az ellenfél tapasztalt védelmét háromszor szaggattuk úgy fel, hogy abból pontokat is sikerült szerezni. S nem sokon múlott a többi! Nem kis szó, hiszen ebben a sportágban a gyengébbet bizony könnyen elgyepálják úgy, hogy az még egy árva pontot sem tud összeszedni. Már próbálgatja a karjait a pofozózsák, s lassan rájön, hogy biz’ oda tud csapni, ha kell! Márpedig kelleni fog, méghozzá április 15.-én, amikor is Ceglédre ér az NB2-es tornák sora, és négy csapat fog egymással megmérkőzni a Bede már egyébként is csatát látott s küzdelmekhez szokott mezején. A belépés ingyenes! Mindenkit szeretettel várunk, hiszen valóban szükség lesz a szurkolásra, hatalmas küzdelemre lehet számítani! Hajrá Cegléd!

http://cegledirugby.com – http://www.facebook.com/cegledirugby

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...