4.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

A kulturált borfogyasztás példaértékű napja

– Most kezd beérni az az ismeretterjesztő-oktató munka, amit elkezdtünk a rendezvénnyel, az egykor lejáratott alföldi borok lassan visszanyerik az őket megillető helyet. – fejtette ki a Klément Családi borászat vezetője.
A Kökény és Fia Családi Borászatban – gyermeknap lévén – a családok legkisebbjeire is gondoltak. A szülőket a borok és kemencés lángos várták a frissen felavatott szaletli alatt, a csemetéket pedig óriáscsúszda és a Pacidoki Alapítvány jóvoltából lovaglás.
– Nagy öröm volt nekem a Nyitott Pince Nap két okból is. – avatott be minket tapasztalataiba Kökény Benő borász. – Egyrészt vendégeink olyan a finom borokat és ételeket, a hangulatos környezetet értékelő emberekből kerültek ki, akik nem kocsmának tartották, hanem élvezték ezt a borkultúrát népszerűsítő rendezvényt, a színvonalas és elegáns kiszolgálást. A másik örömem – talán mert magam is nagypapa vagyok – a sok-sok gyerek arcán látni az önfeledt örömet, ahogy jó érezték magukat nálunk.
A résztvevő nyolc ceglédi borászat és vendégeik azonban nemcsak egy szép napot szereztek egymásnak. A tapasztalatok szerint ugyanis a Nyitott Pince nap látogatóinak nagy része visszajár a finom, helyi nedűkért kedvenc borászataikba.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...