10.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

KI(A) legjobb a Mazdánál?

A csomagtér nagyban hozzájárul az utazási komforthoz, hiszen közel 400 literes, ami igazán szép teljesítmény egy ötajtós modellnél. Nemcsak a kényelem, a biztonság is kiemelkedő, többek között elérhetővé vált a sávelhagyást figyelő rendszer, valamint a parkolóasszisztens. A márka egyik ütőkártyája, a 7 éves teljes körű garancia pedig ezen túl is „alapfelszereltség”. A Mazda újdonsága eddig a márkán belül nem létező kategóriát hívott életre a SKYAKTIV technológia révén. A CX-5-ös típus az úgynevezett hobbiterepjárók (pl.: BMW X3) piacán számíthat nagy sikerre. Az új irányvonal szinte az autó minden részletére kiterjed: motor, váltómű, karosszéria, futómű. A motornál maradva fontos kiemelni a filozófiát, amely azt jelenti, hogy az elkövetkező években (a hibrid és más megoldások mellett) továbbra is a belső égésű motorok lesznek a meghatározóak az autóiparban. Ugyanis rengeteg fejlesztési lehetőség kínálkozik, hiszen napjainkban a hagyományos motorok csak 40%-os hatékonysággal üzemelnek. A CX-5 új erőforrásainak teljesítménye, fogyasztása lenyűgöző, legyen az akár benzin, akár dízelmotor. Az általam próbált automataváltós modell nagyon jól passzolt az autó karakteréhez, időben és gyorsan kapcsolt. Bár rendelkezik a kézi kapcsolgatás lehetőségével, de aki egyszer megszokja az automata üzemmódot, az nem akar leszokni róla. A futómű szintén kiemelkedő, már-már személyautós, aki ismeri a legendás MX-5-ös típust az tudja, miről van szó. Mindkét vadonatúj modell már kipróbálható, megrendelhető és megvásárolható a ceglédi Zakar márkakereskedésben.

További képek itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...