15 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Tények a legendák világából

Az országos Dózsa-ünnepség másnapján a megyei hírlap azt írta, hogy a Kossuth téren több mint húszezer ember gyűlt össze. Somogyi József szobrászművész korábbi Dózsa szobrát (1958) Kiskunfélegyháza kapta ajándékba. Az új, kétalakos bronzalkotás 3,5 méter magas, és két méteres tardosi vörösmárvány talpazaton áll. Nyilatkozata szerint 3) azért vállalta el az új megalkotását, mert az övé állt már itt, s azt a romantikus gondolatot átértékelte. „…Az én új ceglédi Dózsám koronás parasztvezér. Ugyanakkor figurája, mint minden nagy gondolat, minden nagy tett, korának aktualitásán túl időtlen is, mert ezzel az erővel képes csak megújítani későbbi korok társadalmát és kultúráját.”  – Negyven éve, június 25-én hajnalban egy kicsit permezezett az eső. A begyakorolt „leleplezés” (e sorok írójának) bizony nehezebben ment, rátapadt a nedves vászon a bronzra. Annál nagyobb volt a taps, majd sokakban a meglepetés az alkotás láttán. Később megmutatta Somogyi József kis unokája tenyérlenyomatát is Dózsa ruházatán. A művészettörténész szerint 4) az alkotás „hármas diadalívet mintáz a lábak és kaszák segítségével, arányokkal fejezi ki a hősi erőt, a feszes izomzat nemcsak anatómiát jelenít meg, hanem gondolatot is közöl.” Aztán korhű jelmezben huszárok felvonulása, néptánc csoportok szereplése, a jászkarajenői citerazenekar és asszonykórus, a kecskéscsárdai iskolások bábjátéka szórakoztatta a közönséget. Egyre figyelmesebben vizsgálgatták az új kompozíciót, ahol Dózsa mellett egy, a parasztfigura kezében két kiegyenesített kasza áll. Kérdezgették: kié a harmadik? – Beugrott egy sörre az Alföld étterembe – jött a gyors ceglédi válasz. (Ám ott ma bank áll.) – Dráma, opera, regények, versek szólnak személyéről. Kapussy György ajándéka, a Dózsa kivégzése c. monumentális festmény a Városháza nyugati lépcsőházát díszíti. Az új Dózsa téren is áll egy mellszobra. A Herceg utcát 1946-ban nevezték el róla.

Kép: A Dózsa szobor leleplezése 1972 júni 25 – Aki leleplezi (jobbra): a cikk szerzője, Dr. Szabó Alfréd

1) Pataki Ferenc: Dózsa György és az 1514-es parasztháború In: Dózsa 1472-1972 PM Népművelési Tanácsadó Vác 1972.
2) Heckenast Gusztáv: A Dózsa-parasztháború – új megvilágításban. História 1979-03 Digitális Tankönyvtár
3) Pest Megyei Hírlap 1972. április 2.
4) Losonci Miklós: A szobor.  Pest Megyei Hírlap 1972. június 25.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...