12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Rablás intézményesítve

Mert az talán minden józanul gondolkodó, és a cikk írójával szemben nem pártemberként, bértollnokként szolgáló állampolgár számára nyilvánvaló, hogy amiről a cikk szól, és amit a város honlapján található térkép sugall, az egyrészről szemenszedett hazugság, másrészről kisstílű, briganti támadás az autós társadalom, és a város egész lakossága ellen.
Az elmúlt években, évtizedekben a város súlyos milliókat szedett be minden beruházótól, aki a városközpontban társasházat épített, és az ingatlanon belül nem alakította ki a törvényben meghatározott számú gépkocsibeállót. Ezt az összeget a városnak arra kellett volna fordítania, hogy az érintett ingatlanok környékén, közterületen alakítsa ki a szükséges parkolóhelyeket. Persze, a város közel sem alakított ki annyi parkolóhelyet, mint amennyinek az árát beszedte, az erre szolgáló pénzt pedig elköltötték másra. Ezt más esetben hűtlen kezelésnek szokták nevezni, és büntetni is szokták, ám egy városvezetés – úgy tűnik – büntetlenül megteheti ezt, megkárosíthatja a város lakosságát, beruházókat, lakásvásárlókat, autósokat egyaránt.
Ha végiggondoljuk, hogy hol történt parkolóhelyek kialakítása, rendbetétele, az sok esetben egybe fog esni azokkal az övezetekkel, amelyeket a város honlapján található tervezet kialakítandó fizető parkolóként mutat be. Tehát a város vezetése, mértéktelen étvágyától vezetve, azt akarja intézményesíteni, hogy parkolási díjat szed azoknak a parkolóknak a használatáért, amiket mások pénzéből, mások számára alakított ki, éppen az ingyenes várakozás lehetőségének törvényileg előírt biztosítása érdekében. Persze, a tervezett övezet ezen túl olyan részeket is érint, ahol a város soha, semmit sem tett a parkolóhelyek kialakítása, rendbetétele érdekében, most azonban mégis szeretne díjat szedni a semmiért.
Annak érdekében, hogy a valóságot („kell nekünk a pénz, fizessetek”) elkendőzze, a cikk szerzője rövid terjedelmű tündérmesét kreál arról, hogy a fizető parkolás milyen előnyös: csökkenti a belvárosi forgalmat, a károsanyag kibocsátást, ösztönzi a kerékpáros és gyalogos forgalmat, és könnyebbé teszi a parkolást az érintett területen.
A belvárosi forgalmat nem így kell csökkenteni. A belvárosi forgalmat a belvárosban található közintézmények, kereskedelmi és szolgáltató egységek generálják. Ha a város biztosítja, hogy ezek közül a nagyobb forgalmat vonzó intézmények kiköltözzenek a belvárosból, akkor az ezekhez kapcsolódó forgalom is csökkenni fog. A gépjármű forgalmat sem így kell csökkenteni. Ha a város biztosítja, hogy a lakosság számára jól működő, az egész várost lefedő tömegközlekedés álljon rendelkezésre, akkor lesz alternatívája a gépjárművel való közlekedésnek. Mert a mezővárosi jellegből adódik, hogy a kis lakosságszám ellenére a város alapterülete nagy, és ez olyan távolságokat jelent, amelyet gyalogosan bejárni, egyik helyről a másikra időben megérkezni nem lehet. Az időjárás viszontagságairól nem is beszélve.
Javaslom Földi László Polgármester Úr számára, hogy minden nap, tűző napmelegben, téli fagyban, őszi esőben, tegyen egy sétát a Budai úti fürdőből a városi kórházig, útba ejtve a belvárosban egy bankfiókot, egy iskolát, úgy, hogy ezt járja meg mondjuk fél óra alatt. Egy év múlva pedig számoljon be a tapasztalatairól, mennyire képes a gyalogos forgalom kiváltani a gépjármű forgalmat.
De hogy senki se mondhassa, hogy lehetetlent várunk, mondhatni csodát, egy egyszerű Földi halandótól, keressünk alternatívát. Induljon a Budai útról gépkocsival, és a belváros közelében keressen ingyenes parkolóhelyet, mondjuk valamelyik parkolóházban, intézze el a belvárosi teendőit, majd gépjárművel induljon tovább a Törteli útra. Igen, az kisebb problémát okozhat, hogy már most sincs elegendő ingyenes parkolóhely a belváros közelében, parkolóház egy sem épült, pedig a fentebb írt befizetésekből lett volna rá forrás, a tervezet megvalósulása esetén pedig egyáltalán nem lesz ingyenes parkolóhely a belvárostól gyalog bejárható távolságban, de ez csak egy kis, aprócska akadály, egy nagy embernek…
Addig, amíg nincs tömegközlekedésünk, viszont minden fontos úticélunk a már fizetős, vagy most fizetőssé való területen található, addig lássuk be, hogy a tündérmese épp úgy hazugság, mint hogy Piroska és a nagymama egyben, sértődés nélkül szállt ki az őket elfogyasztó farkas hasából. A valóság pedig az, hogy a város vezetése egyszerűen csak növelni akarja a bevételeit, és nem bánja, ha ezzel a lakosság terheit is növeli, hiszen a sárgacsekkadó, a telefonadó, a chipsadó stb. után ez már kinek tűnik fel? A magyar állampolgárok itt a várva várt XXI. században már úgysem emberek, polgárok, csak számok, adófizetők, díjfizetők, akikből jól él a mindenkori elit, és akikből ki lehet sajtolni többek között a dilettáns vezetők által felhalmozott városi adósság törlesztőrészleteit.
Egy jó eséllyel „költői” kérdés merült fel bennem… Vajon van-e annyi gerincesség szeretett és bölcs vezetőinkben, hogy ezt a kérdést ne a fejünk fölött döntsék el, hanem megkérdezzék a város lakosságát? Vagy egy helyi népszavazás, vagy egy jól dokumentált közvélemény kutatás keretei között? A pénz nem lehet akadály, ezt tudjuk a sokadik szociális vagy éppen mikor milyen konzultáció költségeinek ismeretében…
Végül még néhány kérdés… A jelenleg is üzemelő fizető parkolók működtetéséből ki jár jól? A város, vagy az üzemeltető magáncég? A teljes bevételnek vajon hány százaléka folyik be a város kasszájába, és ebből mennyit fordítanak például az utak karbantartására? A most tervezett bővítéssel ki fog vajon jól járni? Mert azt tudjuk, hogy ki fog rosszul járni: azok a ceglédiek, akik nem úri jókedvükből, hanem szükségből gépkocsival közlekednek a belvárosban, azok a boltosok, akiknek majd visszaesik a forgalma, ha a boltjuk környékén fizetős lesz a parkolás, és még folytathatnánk a listát tovább is.

Dr. Komjáti Péter
(A szerző párton kívüli, autózni kénytelen, ezer adót nyögő „fejős tehén”, aki soha nem fog tudni megállni a háza előtt, mert oda fog parkolni mindenki, aki nem akar sarcot fizetni…)

A tisztánlátás érdekében, néhány út, utca, amik a tervek szerint fizetősek lesznek:
– Szolnoki út a Batthyány utcáig
– Ady Endre utca a Kéz utcáig (aki beteg, és az SZTK-ba menne, fizessen…)
– Batthyány utca a Szolnoki útig (aki látogatóba megy az itteni társasházakban lakókhoz, fizessen…)
– Népkör utca a Szolnoki útig (aki bankba kénytelen menni, ne csak árfolyam felárat, egyoldalúan növelt kamatot és sárgacsekkadót fizessen…)
– Szabadság tér (ld. előző kettő…)
– Rákóczi út a Széchenyi útig (jól megnőtt a belváros…)
– Selyem utca és mellékutcái (aki a hipermarketek „kiváló” árui helyett, „hitvány” termelői élelmiszert venne a piacon, fizessen…)
– Gubody utca (aki a postára kénytelen menni, ne csak sárgacsekkadót fizessen…)
– Múzeum utca (aki kulturálódna, ismerkedne a város történelmével, fizessen…)…

 

CEGLÉD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁLASZA ITT OLVASHATÓ…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....