3.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

A költségek nagyrészét szponzorok állták

Ötödik alkalommal került megrendezésre Cegléden a Bor- és Laskafesztivál június 22-23-án. A kellemesen lehűlt időben sokan kilátogattak a rendezvényre. Már pénteken délután megkezdődtek a programok a színpadokon helyi és országosan ismert zenészekkel, együttesekkel: fellépett Király Viktor, a Gríz, a Compact Disco, a Koktél4You és késő este Geszti Péter és a Gringo Star.
Másnap már reggeltől szorgoskodtak a főzőmesterek a Gubody parkban kijelölt főzőhelyeken, hogy elkészítsék speciális laskaételüket. A főzőversenyben indult 39 laska között, volt hagyományos- és reform-, bárányhúsos és vega-, sőt édes laska is. A szokásoknak megfelelően felállítottak egy 200 személyes óriáskondért is, amelyben az Imregi Családi Vendéglő mesterszakácsai főzték meg a Város Laskáját. Amint László Ditta rendezvényszervezőtől megtudtuk a főzőverseny idei indulóinak száma megduplázódott az eddigi évekhez képest.
– A népszerűség oka az lehet, hogy a laskafesztiválnak létrehoztunk egy weboldalt, ahol hirdettük a rendezvényt, emellett már szájról-szájra terjed a jó hír, hogy más főzőversenyekkel ellentétben itt ingyenes a jelentkezés. Emellett annak is köszönthetjük a jelentkezések számának növekedését, hogy a kistérség mind a 15 településén is külön hirdettük a rendezvényt. Újdonság volt, hogy idén a kiemelt támogatóinknak, a város intézményvezetőinek és a sajtónak külön VIP sátort állítottunk fel, ezzel is megköszönve azt a munkát, amellyel az elmúlt évek folyamán támogatták és felkarolták a városi rendezvényeket.
Az előző évekhez képest változás volt az is, hogy idén szponzorok is támogatták a lassan országos hírű rendezvényt. – Az önkormányzat tavaly ősszel harmadával csökkentette költségvetésében a rendezvényekre költhető keretet. – adott felvilágosítást László Ditta. – Támogatóink – a Pátria Szövetkezet, az Aquarell Hotel, a Szerencsejáték Zrt., az Agrármarketing Centrum, a Biztonság Brókerház – a költségek 3/4-ét állták, így tudtuk megrendezni a fesztivált, a ceglédi lakosság reméljük nagy örömére. A szeptemberi Kossuth Napok esetében is hasonló módon szeretnénk finanszírozni a programokat.
A szombati programban egymást követte a színpadon a Fiesta, Tom White és barátai, Belmondo, Betty és a Happy Five és nagy sikerű koncertet adott a Back II Black. Közben a borászok utcájában a térség elismert borászai tették közszemlére nedűiket, árusok, bazárosok várták a vevőket. Idén Debrecenből, Szegedről és Sopronból is érkeztek borászok az évek óta visszatérő termelők mellé. Visszatérő panasz volt az árusok részéről, hogy míg tavaly kiemelkedő volt a forgalom a rendezvényen, idén sokkal kevesebbet költöttek, inkább takarékoskodtak az emberek. Szombaton egyébként kísérőrendezvények is színesítették a fesztivált: a Várkonyi Általános Iskola udvarán a XVI. Pest Megyei Utcai Streetball Bajnokságot rendeztek, a Hubertus parkban pedig Furfangos járművek találkozója zajlott. (részletesebben…. oldalon)
A Bor- és Laskafesztivál  felkapott téma lett a médiában. Mindkét napon komplett stábbal forgatott az M 1, az elkészült egy órás műsort augusztus végén, szeptember elején vetítik le a közszolgálati televízióban. De a TV2 Mokka, és a Hír TV Paletta  című műsorában is szerepelt a rendezvény.
 
FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól és Krizsán Ervintől itt, az első napról pedig itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...