11.9 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Újabb megoldásra váró feladatok?

Gondolok itt arra, hogy a korábbi cikk írója által összefoglalt „ki-hol-miért” fog fizetni felsorolás a legmesszebbmenőkig valós élethelyzeteket fogalmaz meg, melyből az következik, hogy az elintézendő feladatokhoz eső legközelebbi „nem-fizetős” parkolóhelyet próbálják majd megkeresni az autós kollégák. Ez jelenti a környező utcák környezetének leamortizálódását, hiszen a parkolni vágyó autós nem fog kímélni sem árokpartot, sem virágoskertet, sem sövényt, bokrot, sőt még a kapubeállókat sem. Az ott élők ezt feltehetően nem fogják majd jó szemmel nézni és megteszik majd az illetékesek felé a megfelelő lépéseket. Ezt a problémát lehet ugyan tiltó táblákkal kivédeni és ez által az autósokat újabb büntetések felé hajszolni, de ez nem fog a városvezetés számára sok hasznot hajtani.
A környezetszennyezési problémáknak sem ez a legfőbb forrása, hanem a milliónyi busz és áruszállító teherautó, amely mind a városközponton halad át. Nyilvánvalóan a környező településekről beérkező utasoknak előnyös, ha éppen a posta ajtajában teszi le őket a busz, de a központ levegőjének nem ez a legelőnyösebb megoldás. Mint három kisgyermekes család, sajnos tapasztaljuk, hogy ha az ember például a postára kíván menni, akkor legalább 5-6 busz által kibocsátott szmogot kell elviselni, míg elér a posta ajtajáig, ahol emelkedő hiányában a lépcsőn átcipelheti a babakocsiját… Na, szerintem ez praktikusabb megoldandó feladat lenne, mint az autósok még jobban történő kiszorítása a belvárosból, hiszen a gyermekes szülő, vagy fizeti a parkolási díjat, vagy tolhatja a picijét a gázolajbűzben most már 2-3-szor messzebbről… Persze azzal is tisztában vannak a lakosok, hogy egy-egy emelkedő a közintézményeknél közel sem hoz akkora hasznot, mint a tervezett parkolási díj… Főleg, hogy még életben van az akadálymentesítésre már sokadszorra meghosszabbított haladék.
Én, mint felnőtt választópolgár, hittem benne, hogy az új városvezetés megvalósítja ígéretét és a belvárosból sétálóövezetet hoz létre, hiszen ha nincs arra forgalom, nincs túlzsúfoltság és nincs élhetetlen levegő sem. Ide az emberek szívesen járnának sétálni, kiülni, találkozni és beszélgetni… Ezt a kérdést viszont könnyen elintézték azzal, hogy nem nyert a pályázat illetve, hogy úgy sincs meg hozzá az önkormányzatnak a szükséges önrész. Ez is csak maradt egy egyszerű kis kampányfogás. Nem is beszélve arról, hogy a sétálóövezet kialakításával egy időben gondoskodni kellene a kiszorított forgalom eltereléséről, illetve a kulturált parkolási feltételek megvalósításáról. Ez meg nyilvánvalóan túl nagy ráfordítással járna. Pedig ha látnánk ez irányban fejlődést, talán szívesebben nyílna ki az emberek pénztárcája is a parkolóórák irányában.
A létrehozandó új parkoló övezetek mellett elhelyezkedő üzletek forgalma is feltehetően sokat fog változni. Én csak a saját tapasztalataimból indulok ki, miszerint a jelenleg már fizetős helyek közelében lévő üzleteket, ha csak tehetem, én is elkerülöm és megoldom másfelé a vásárlást.
Összefoglalva a mondanivalómat: az én álláspontom szerint is, ez egy újabb sarc a város lakói felé, ami a rossz gazdasági helyzetben egy aránylag kis ráfordítással beszedhető plusz bevétel. Ez viszont abból a szemléletmódból fakad, amely szerint a város lakói vannak a város vezetőiért. Pedig a város vezetőinek kellene a város lakóit szolgálniuk és mindent megtenni, hogy ne lehetetlenítsék el az itt élők mindennapjait. Figyelemre méltó kezdeményezés ugyan a „Cegléd kártya plusz” rendszer, de megítélésem szerint ez a kiszabni szánt terheknek csak a töredékét veszi majd le az itt élők válláról. Tehát így is még az önkormányzat jár majd jól és véleményem szerint az esetlegesen befolyt pénz sem a már meglévő utak felújítására fog fordítódni. És ha esetlegesen a bevételből új parkolóhelyek kerülnek majd kialakításra, azok is rövid időn belül bekerülnek a fizetős körbe.
Bízom benne, hogy az önkormányzat elveti az újabb terhek kiszabását, főként a köz- és egészségügyi intézmények környezetében, illetve olyan mentességi rendszert dolgoz ki, amely valóban csak a kényelmi szempontokból autózó és parkoló autós kollégákat sújtaná. Ehhez kívánok sok sikert és kitartást!
Tisztelettel: BÉ-CSÉ-ZÉ Cegléd, 2012. 07. 01.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...