18.3 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Vakációs Bibliahét tízedik alkalommal

Az Angol Bibliahetet hatodik éve szervezzük. Itt 30-50 gyermek vesz részt, akikkel négy csoportban foglalkozik egy-két anyanyelvi tanár, egy nyelvtanár és egy nyelvvizsgázott vagy egyetemista segítő. Idén négy anyanyelvi gyermek is fog nálunk táborozni, ezzel még inkább garantálva a megszólalást. Természetesen egy hét alatt nem tanul meg senki egy nyelvet, de kedvet kap hozzá. Találkozik több idegen kultúrával, ausztrál, amerikai, kanadai, brit, ír, bevándorló finn, német, indiai, tajvani táboroztatónk is volt már. Délelőtt nyelvi foglalkozások vannak minden korosztálynak, idén Jézus a világ világossága, a gondviselőnk, a tanítónk, a barátunk, a megváltónk témakörökben. Délután pedig a napi rutin közben használjuk a nyelvet, vagy tanítjuk meg vendégeinknek a magyart. Kézműveskedés, üvegfestés, judo, pekk torna, tartásjavító torna, földrajzi ismertető, egyéni beszélgetés foglalkozások lesznek, pénteken pedig a Paci dokihoz kirándulunk.
A Német Bibliahetet idén szerveztük meg először, s ha lesz rá igény szeretnénk folytatni. Hiszen így ismerkedni egy új nyelvvel olcsóbb és kevésbé megrázó, mint kiutazni a nyelvterületre. Az angolhoz hasonló napirenddel 8-16 óráig lesz megtartva. Délelőtt három csoportban Péter történetekhez kapcsolódóan lesznek idegen nyelvű foglalkozások.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...