Szűcstelepi kereszt

Dr. Szabó Alfréd beszéde – Cegléd Szűcs-telep, Szent Kereszt Pihenőpark felavatása 2012. aug. 19. 11 óra
Tisztelt Egybegyűltek! Kedves Szűcs telepi ceglédiek, avagy ceglédi Szűcs telepiek! Az elmúlt hetekben többször jártam erre, kipróbáltam gyalogosan is. Ha a felüljáró gyalogos járdájáról tekintettem ide: már messziről látszott a kereszt.
Amint a vasúti gyalogos hídra másztam fel, mindjárt látszott a kereszt. De mindegyik irányból jőve: előbb emelkedni kellett!
Mondanivalómat úgy próbálom megfogalmazni, hogy ezt az emelkedettséget lélekben is elérjük, s akkor bárhol járunk, bárhol vagyunk, láthatjuk a keresztet – lelki szemeinkkel, belső látásunkkal láthatjuk a láthatatlant is!  [ Az emelkedettséget ugyanis meg kell, hogy előzze a kiemelkedés, a felemelkedés! Mozdulni! Emelkedni! Felemelkedni!]  –  Nézzük egy kicsit a történelmet!
A dualizmus korában a legjelentősebb ipari vállalkozások közé tartoztak a téglagyárak. Cegléden „az elsőt Fabiánek Vilmos kereskedő és Ungvári Ferenc malomtulajdonos létesítette a Jászberényi út melletti I. fertályföldeken, 1884-ben.” (Cegléd monográfia 1982. 247. o.) [Később az a terület a Szűcs telepen a Téglagödrök nevet kapta.]. A szénfűtésű üzemről a helyi újság így írt: „A telep impozáns képet nyújt. A nagytestű épület büszkén égnek meredő kéménye sűrű gomolyokban ontja a füstöt. Fáradhatatlan munkás nép szüntelenül hordja ki a kamrákból az üveghangú téglát. Száznál több munkás sürög-forog a téglaszínek alatt és körül. Földásók, földhordók, rostálók, finomítók, vízmerők, sártaposók, homokolók, vályogvetők, téglahordók, fúrók, faragók, ácsok, kőművesek, szénkavarók vidám zaja tölti be a levegőt….  [14 foglalkozás!] És mi lelkesedéssel telve nyújtunk kezeket az iparosnak, a kinek szorgalma legbiztosabb záloga jövőnknek.” („Czegléd” 1885. július 5.)
(Az 1983-as Cegléd térképen a Szabadság utca után nem Dália utca következik, hanem Téglagyár u.!) Ezt a telepet Szűcs nevű tulajdonosa 1914 előtt parcellázta fel a vasutasoknak és más szegény embereknek.
1926-ban Witteg József telkén házépítés közben, egy körülnyírt rézfedővel leborított agyagfazékban 8818 darab 15-16. századi magyar dénárt találtak. A lelelt legkésőbbi darabja I. Rudolf 1592. évi körmöci dénárja volt. A történészek szerint a provizornál lévő [gondnok, felügyelő] közpénz rejtették el a tatárok elől a Szűcs telepi mocsaras vidék egyik buckájában, 1596 körül. Súlya 4 és fél kilót nyomott. Feltevések szerint akkor 10 ökröt lehetett volna vásárolni érte. (Cegléd monográfia 1982. Oppel 49.o.) – Ebben az évben nyílt meg itt, a velünk szemben álló épületben az iskola a Klebelsberg program keretében. Az első tanítók: Gáspárné Thúry Mária és Scherkné Kiss Vilma voltak. Az első Szűcs telepi lámpások, akik világítottak, melegítettek és irányt mutattak. Segítettek az emelkedésben. Kereszt is volt. Aztán jöttek a bombázórepülők.
„1944. augusztus 29-én, hetipiacos napon 9 óra 25 perckor szólaltak meg a szirénák, gépek ekkor még nem jöttek. 11óra 15 perckor újra megszólaltak, s hamarosan a vasútállomás környékét, a nagymalmot, a Kernács- és a Szűcs telep kicsi házait érte a szőnyegbombázás… Az állomás óvóhelye telitalálatot kapott, ott mindenki meghalt.” (Cegléd monográfia 82. 414. o.) A nagymalmot, az állomás melletti raktárakat és a Szűcs telepet szeptember 6-án és 17-én újabb bombatámadás érte. Ezek következtében a nagymalom, mely közvetlenül a vasúti sínek mellett, a mai felüljáró nyugati oldalán, a város felől állt, továbbá 25 ház teljesen megsemmisült. Hamuvá, porrá vált a kereszt is.
Valamikor újra állítottak egyet, de nyoma veszett. 1965 óta nincs róla hír. Földbe ásott fakereszt volt.
A város polgármestere 1945-ös állapotokról összefoglaló jelentést készített. Ebben ez áll: „A Szűcs telepi iskola bérelt helyiségben, a kecskéscsárdai a vasúti megálló várótermében, a kenderföldi a téglagyár egyik üres helyiségében végzi nemzetnevelő munkáját. [Ez a téglagyár a második volt Cegléden, alapkövét 1886-ban helyezték el.] A tanulók hiányos ruhában, tanszerek, írószerek nélkül kezdték újra a tanítást.” Több helyen fogyott a tüzelő, a tanulók csak hetenként egyszer jöttek fel iskolába, hogy tanítóik házi feladattal és útbaigazításokkal ellássák őket. A Fűtőház utcai óvoda a rongálódások miatt csak 1947-ben működött újra. A későbbi évtizedekből emlékezhetnek Pásztori Ilona, Wolf Mártonné, Sebók Pálné tanítónőkre, Ecser Ferencné Karola és Csurgai Lászlóné Matildka óvónőkre. Sokat tettek az itteniek kulturális felemelkedéséért. Nem volt könnyű dolguk! Aki olvasta, tudja, hogy Zéta azt mondja: „Némelyik ember öltözik bársonyba, selyembe, s rangja, méltósága minden más fölött hordozza, mégis, mikor vele beszélünk, mindjárt érezzük, hogy őkegyelme csak emberi testben élő állat. Más ember meg öltözik kopott plundrába [igen bő férfinadrág], jár feslett köntösben és félretaposott saruban, de ha megszólal, mindjárt érezzük, hogy állati testben élő angyal. Némelyik ember akárhány iskolát jár is, akárhány könyvet olvas is, az értelme homályos. Tud szavakat, könyv-címeket, dátumokat, de ha a véleményét kérdezzük, elámulunk az ostobaságán. Másik ember, ha analfabéta is, világos értelmű, jó érzésű. Áldás azoknak, akik vele, mellette élnek.” (Gárdonyi: A láthatatlan ember) Igen, az emberek sok félék. Régen is, ma is. Ezért nehéz a tanítómesterek dolga!
Az izraelita elemi iskoláról ezt írta a polgármester: „A tanítás szünetel, mivel a deportálásból egyetlen gyermek sem tért haza.”
Erről a mondatról mindig eszembe jut egy történet, itt a szomszédban, Nagykőrösön esett meg egy gimnáziumi tanárral. Osztályában kitudódott, hogy egy fiú, Átki Antal zsidónak született. Nagy volt a felháborodás a diákok között. S elhangzott a döntés: meg kell verni! Ahogy belépett az osztályba, köpönyeget terítettek rá, s ki ahogy hozzáfért, ütötte, verte. Agyon kell ütni! – kiáltotta valaki, amikor belépett a tanár, az osztályfőnökük. A fiúk szétugrottak, megszégyenülve leültek, tanáruk pedig szó nélkül kiment a teremből. Nem tartott magyar órát másnap sem, harmadnap sem. Küldöttség könyörgött neki, hogy folytassa előadásait, de hidegen nézett végig rajtuk, s így szólt: Olyan osztályt, amely valakit a vallása miatt bánt, én nem tanítok. Jó egy hét után érte el a tanári kar, hogy bocsásson meg az osztálynak. Megtette. Az érettségi előtt álló fiúk ünnepi ruhába öltöztek, s öröm ült ki az arcukra, amikor újra megjelent a tanteremben alacsony, bajuszos tanáruk, Arany János. Nagy ember volt. [Törös László Arany János Nagykőrösön. Nagykőrös, 1978.]
Lám-lám, nem árt, ha tudjuk: talán nincs még egy olyan területe Európának, ahol a történelem forgataga annyi népet sodort volna egymás mellé, mint a Duna völgyében, Magyarországon. (Ács Zoltán Nemzetiségek… Kossuth Bp. 1884.) Babits Mihály, a 20. század egyik legnagyobb költője, amikor 1940 körül összeállította családfáját, neve eredetének megismerésekor azt írta: „csúnyának találtam és szerbnek.” Aztán így vigasztalódik: „Zrínyi is horvát volt és Petőfi Petrovics! Ezek az idegen vércsöppek teszik olyan gazdaggá és színessé a magyar vért.” (Czeizel: Költők, gének, titkok Galenus Bp. 2000.) Ő mondta azt is, hogy „A magyar történet a viszontagságok és valószínűtlenségek sorozata. Ragyogó dicsőségek ormairól hulltunk a végveszélybe… Néha úgy elfogytunk, magunk se találtuk magunkat. Néha a magyar is idegen volt, néha az idegenből lett a legjobb magyar.” (Babits: A magyar jellemről.) Nem tanítómesterünk nekünk már Babits? Gárdonyi? Petőfi?  Nem lenne már tanítómesterünk az a Klebelsberg Kunó, aki állami pénzt adott 1926-ban a Szűcs telepi iskolára? Azt üzente egyszer a fennhéjázóknak, üres beszédűek-nek, hogy „a demagógia ellen egy szérum van: a kultúra. (Újság, 1926. márc. 21.) És ötezer tanyai iskolát építtetett! Tehát: olvasás, iskola, tanulás, műveltség! –
Gárdonyi Géza már kis tanító korában nagy ember volt. Az én falum c. kötet történeteiben egyszer arról beszél, hogy Laci gyerek, aki sötét bőrű cigányfiú volt, síró arccal bújt tanítójához. Kiderült, hogy az uraság mindenese, Antal bácsi azt mondta rá, hogy zabigyerek. No, ne sírj, mondta Gárdonyi, miközben zsebkendőjével a gyerek könnyeit törölgette, – amit Tóth Antal mondott, nem szégyenszó; csak azért sért téged, mert látta, hogy ez neked fájdalmat okozhat. Az gyakran megtörténik fiam, hogy rossz emberekkel találkozol. Ilyenkor mindig azokra gondolj, akik téged szeretnek. (Boriska)
Egy másik történet szerint Marci frissen vásárolt tintáját Jancsi, az eleven kis barna gyerek véletlenül kiloccsantotta a társa füzeteire, tarisznyájára. A tanítás utáni bűntárgyaláson Marci azt is elismerte, hogy ezután pofon vágta Jancsit, az eleven kis barna gyereket. Mire a tanító: „tudod-e te azt, hogy nagy bűnt cselekedtél? Tudod te azt, hogy az ember arca a lélek virága? Aki az arcot megüti, a lelket üti meg!” Bánod-e, hogy ezt cselekedted? Miután bólintott Marci azt mondta neki a tanító úr: Ha bánod, csókold meg ott, ahol megütötted. Aztán a bűnbánatos cuppantás után vége lett a bűntárgyalásnak, Jancsi még odaadta neki a fele tintáját. Csöndesen ballagtak egymás mellett hazafelé. A keresztnél Marci megállt. Tarisznyája aljából egy nagy birsalmát, meg bugylibicskát vett elő, kettévágta az almát, és a felét odanyújtotta Jancsinak. (Bűntárgyalás)
Kedves Szűcs telepiek!
Most nincs pofon, nincs „agyon kell ütni!” kiáltozás, nincs zabigyerekezés. De van kereszt! A Szent Kereszt Pihenőparkban találkozni lehet egymással, meg lehet állni, ketté lehet szelni a birsalmát, és a felét adjuk oda Jancsinak! Ceglédiek! Magyarok! Adjatok Jancsinak, a kis barna gyereknek egy fél almát! A másik fele megmarad Nektek!
Jakab János itt élt a Szűcs telepen, Jancsi volt! Itt járt iskolába, itt nevelkedett a Határ út és a Fűtőház utca sarkán lévő házban. Kilencen éltek ott. Édesapja vajda volt. Már fiatalon azt kérte édesapjától, hogy munkálkodhasson a cigányság érdekében. 33 évesen cigányklubot hozott létre a művelődési központ segítségével, versenyekre készültek, hagyományőrző programokkal járták az országot, sok díjat hoztak haza. Az éhező afrikaiaknak pénzt gyűjtöttek! (Ők adtak fél birsalmát!) 2008-tól a Városi Önkormányzat Kisebbségi Koordinátora, 2010-től a Ceglédi Roma Kisebbség Felzárkóztatásáért Alapítvány elnöke. (Ide is juthatna a birsalmánkból egy kis darabka, hiszen van, akinek sok és nagy birsalmája van!) A volt Tangazdaságtól adományozott vetőmagot osztott olyan családoknak, akik felásták, felszántották már a kertjüket. Bevonta a Jakab családokat a birsalma felezésbe: Jakab Beáta nyulakat adományozott tenyésztésre Szűcs telepi családoknak, Jakab István Függönyök adományozásával segítette az óvodákat. A roma vállalkozók játszótér, pihenőpark építését segítették, óvodákat támogattak. Az alapítvány segítségével a Szent Kereszt Katolikus Általános iskola 3.c. osztályos tanulóinak kirándulását is támogatták. A bombázások idején elpusztult kereszt helyett a 60-as években Romhány Gyula újat állított a gyerekek segítségével, de nemsokára eltűnt. (A kereszt.) Az egykori Jakab Jancsi, mai nevén Jakab János kisebbségi koordinátor azt gondolta, nagy szükség volna a telepen a keresztre. Fogjunk össze, építsük meg mi, magunk. Ha Marci erre jár és ad egy fél almát, megköszönjük…
Kedves Hallgatóim! Elárulom: Jakab János életének egyik legszebb munkája, ami itt látható, amit a közösségért tett. Az én szememben ő egy ékes, értékes, díszes ceglédi polgár! (Ha nem is díszpolgár…) Aki látta, hogy mi volt itt korábban, igazat ad nekem. Sokszor beszélgettünk, és világosan elmondta: tudja, hogy nem vagyunk egyformák, esetleg egyforma képességűek sem. De mindannyian emberek vagyunk! Ez után azon fáradozik, hogy a Szent Keresztet és Pihenőparkot óvja és védje ez a közösség.
Azt kívánom, hogy ez a hely a boldog találkozások, a meghitt elmélyedések, és az őszinte ismerkedések helyszíne legyen. A Láthatatlan emberben azt mondja Zéta: „Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.” Előbb ismerjétek meg egymást, majd keressétek, mi van a másik arca mögött. A lelkében…Ha felemelkedünk, (felülemelkedünk…) az sokat, és sok emberen segít. Akkor lelki szemeinkkel megláthatjuk a láthatatlant. Akkor nincs több pofon, zabigyerekezés, akkor megállunk a keresztnél, fohászkodunk és kettészeljük a birsalmánkat…
(Köszönöm a figyelmüket.)