6.2 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Vita a Kékkő utcai konfliktus kapcsán

Klément György, a terület önkormányzati képviselője beszélt a Kékkő utca környékén kialakult helyzet előzményeiről. A probléma gyökerét az ott épült szocpolos házak, lakóik, valamint a megnövekedett munkanélküliség nyomán kialakult tolvajlásban jelölte meg.
Földi László hozzászólásában előrelépésről számolt be a konfliktust követően kidolgozott megoldási javaslatok teljesülésének terén. Bejelentette, hogy az önkormányzat részéről Somkutas Imre, közbiztonsági referens lett megbízva, hogy koordinálja az ottani rend megszervezését. Hat fős Roma Integrációs Csoport foglalkoztatására nyílik lehetőség a munkaügyi központon keresztül, ők fognak vigyázni például arra is, hogy a gyerekek minden körülmények között eljárjanak az iskolába. Ezenkívül egy terepjáróra és a rendőri létszám növelésére is ígéretet kapott a polgármester a belügyminisztertől. A konténer rendőrőrs helyett jobb megoldást találtak, körzeti megbízotti irodát alakítanak ki 3-4 Akácos úti lakásból. Szeptember-október táján egy pályázatot is várnak, amelynek segítségével 8-10 térfigyelő kamerát lehet majd elhelyezni a környéken. Földi László közölte: a rendfenntartás nem az önkormányzat, hanem a rendőrség dolga, és ez állami monopólium, nincs helye benne semmiféle félkatonai szervezetnek. A bűnmegelőzés a legfontosabb, ebben kell előrelépéseket tenni. A Jobbik botrányt kever, és így akar médiafelülethez jutni – tette hozzá a polgármester.
Kis Attila jobbikos képviselő visszautasította a a botránykeltéssal kapcsolatos vádakat. Újra hangsúlyozta nem a Jobbik hívta a gárdistákat. Bár az ő képviselőjük ott volt, Földi László viszont nem.
Ferenczi Norbert megjegyezte, honnan tudja a képviselő, hogy önköltségükön érkeztek, ha nem ők szervezték. Egyben kérte a polgármestert,  ha már van az önkormányzatnak intézkedés-sorozata az egyik oldal bűnelkövetésének a megelőzésére, akkor hozzon intézkedést az ellen is, hogy a másik oldal randalírozik a városban.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...