A közönségnek kifogyott a lélegzete

Budapesten az Operaház, a Népszínház közönségét bűvölte el, s vidéki szereplésekre is elindult. „Csurgay Adél, a kiváló opera- és dalénekesnő most hangverseny-körúton van – írja az Országos Hírlap 1898. június 11-én. Legutóbb Nagybányán, a szatmármegyei kies festővárosban énekelt rendkívül nagy siker mellett. Dalait ellenállhatatlan bájjal és finomsággal adta elő, úgy, hogy a közönség nem győzött neki eleget tapsolni. A művésznőt az a meleg elismerés, amelyet a színpadon arat, a hangversenyteremben is állandóan kíséri. … Csurgay Adél művészetében e hónap folyamán a kecskeméti és szolnoki közönség is gyönyörködni fog.”
Néhány hónappal korábban a Hoffmann meséi hármas szerepében tündökölt. – Az egyik legkiválóbb lipcsei produkciójáról a Czegléd is beszámolt, közölte a lipcsei zeneakadémiai igazgató kritikáját.3) Íme, néhány sor: „Végtelenül rokonszenvesen fogadta a közönség Csurgay Adél koloratúr-énekesnőt. [Sevillai borbély – Rosina.] Rakétaszerű koloratúrája bámulatba ejtette a közönséget. Briliáns stakkatói a tökély legmagasabb fokán állanak s egész a magas „e”-ig bámulatos tisztasággal gördülnek kötött futamai is. Bevégzett művészetről tanúskodik csattogó trillája. A Figaróval énekelt duettben egy olyan hosszú lélegzetű trillával követte partnerét, hogy a közönségnek a hallgatásban kifogyott a lélegzete s mégis mindannak dacára brilliánsul tudta befejezni. A hallottak után egész bátran mondhatjuk, hogy a k. a. [kisasszony] művészete – dacára fiatalságának – a legnagyobb bámulatot és elismerést érdemli.”
Élete későbbi időszaka csak vázlatosan ismert. Tagja lett a pécsi színháznak, és harminc éves korában férjhez ment egy orvoshoz. 1901. október 26-án a Kossuth téri Központi Szálloda dísztermében (a későbbi Áruház!) dr. Jellachich Istvánnéként hangversenyt adott jótékony célból, a helyi árvaház javára. Pécsre költözött, volt még kolozsvári szerződése, aztán énekiskolát nyitott Pécsett. Lánya 1978-ban azt írta Hídvégi Lajosnak: „A sors különös akaratából ugyanaz a végzetes betegség, a tüdővész ragadta el, mint Violettát, a sokszor eljátszott tragikus végű Kaméliás hölgyet.”