5.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Adventi programok egész hónapban

Idén a készülődés időszakát szeretnénk kicsit boldogabbá, önfeledtebbé tenni azzal, hogy az 5 hetes karácsonyi vásár minden hétvégéjére valamilyen kellemes gyermek, ifjúsági és családi programot szerveztünk. A hagyományos karácsonyi hangversenyek és a tavaly remekül sikerült advent vasárnapi gyertyagyújtás mellé számos színpadi programot tervezünk és reméljük ennek a városban lakók is ugyanúgy örülni fognak majd, mint amilyen örömmel és szeretettel szerveztük ennek a pár hétnek a színes programjait.
Idén az alkalomhoz és a tér méreteihez jobban igazodó, új adventi koszorúval kedveskedünk a kilátogatóknak, amelyen december 2-án gyújtjuk meg az első gyertyát, december 23-án pedig az utolsót. Hiszen mivel is fejezhetnénk ki a legjobban az ünnepre való készülődést, mint a hétről hétre fellobbanó gyertyalánggal, amelynek fénye melegséget hoz a szívünkbe és erősíti bennünk a várakozást. Tavaly sokan kérdezték, hogy miért lila-rózsaszín felállású koszorút helyeztünk el a térre, miért nem egy minden vallási nézetet tükröző semleges színűt.  Erre, egyrészről, mint jó pápista az a válaszom, hogy a hagyományos katolikus adventi koszorú színei a lila és a rózsaszín, hiszen a katolikus egyház liturgikus színe adventkor a lila, mely a bűnbánatot jelképezi. Az advent első, második és negyedik vasárnapján ezért lila színű gyertyát gyújtunk, a harmadikon pedig a rózsaszínt, mely a közelgő ünnep fölötti örömünket szimbolizálja. A katolikus szertartásokban az öröm színe a fehér, az adventi időszakban a fehér a lilával “keveredik”, így kapjuk meg a rózsaszínt. Másrészről pedig tavaly a Szabadság téri gyertyagyújtás ötlete Bokros Levente atya fejéből pattant ki, mely szerint hozzuk össze a város polgárait karácsony előtt, nemre, színre, vallási felekezetre tekintet nélkül, hogy együtt éljük át az adventi várakozás egy-egy pillanatát. Az összetartozást erősítvén mi ezt még annyival toldottuk meg, hogy Cegléd városi és egyházi fenntartású intézményvezetőit kértük meg, hogy hétről hétre lobbantsák fel az adventi koszorú lángjait, annak a koszorúnak, amely idén is katolikus liturgia színeit fogja viselni, melynek ősét mégis egy protestáns lelkész, Johann H. Wichem készítette el a XIX. Században.
Remélem, mindenki kedvét leli az adventi programokban és örömmel a szívében tér majd haza és a karácsony elmúltával pedig vissza a térre, hiszen ingyenes szabadtéri szilveszterrel várunk minden kedves vendéget. December 31-én délután 16 órától másnap hajnal hasadtáig hangulatba hozzuk a ceglédieket, remek helyi és neves fellépők egész sorával. Éjfélkor virslivel és egy pohár pezsgővel köszöntünk minden téren lévőt. Ezt a szilvesztert azoknak ajánlom, akik nem tudnak családdal ünnepelni, de szívesen találkoznának a rég nem látott cimborákkal, barátokkal. Akik társaságra vágynak, de nem engedhetik meg maguknak a drága helyeket, akik mindenképpen szeretnének valahová kimozdulni, de még nem tudják, hogy hová és végül, de nem utolsó sorban azoknak a kedves ceglédieknek, akik még soha nem csalódtak a város által szervezett rendezvényekben és az év végén is jól akarják érezni magukat.
Kérem, látogassanak ki minél többen a vásárba, hiszen az újdonságok mellett nem felejtkeztünk meg a mézeskalács illatú vásári forgatagról sem, sok új és régi kereskedő, kézműves várja majd Önöket hétköznap 15.00-21.00 óráig, hétvégén pedig 10.00-21.00 óráig.
Mindenkit szeretettel várunk!

Lapunk legfrissebb száma itt lapozható…

László Ditta – Cegléd Város rendezvényszervezője


A programok:

2012. november 30.
16.30 h Gólyalábas vásári játék, élőzenével, tűzzsonglőrrel
17.00 h MEGNYITÓ Nagy István Líceum
18. 00 h Salty Dogs Trió- blues dallamok
       
2012. december 1.
18.00 h Adventi Hangverseny, Nagy István
Líceum (Helyszín: Városháza Díszterme)
19.00 h Tom White és barátai
       
2012. december 2.
17.00 h Adventi
Gyertyagyújtás, Szent Kereszt Ált. Isk. és Óvoda
18.00 h Vadhajtás Művészeti Kamara és Tormási Elek Bandája
       
2012. december 6.
15.00 h Mikulásváró Hótündérkoncert
       
2012. december 7.
15.00 h Babtársulat
18.00 h Koktél4You – Nosztalgia Karácsony

2012. december 8.
16.00 h Szabad-e bejönni Betlehemmel? – PeTimi Színház
A műsor előtt és után kéz­mű­vesfoglakozás és arcfestés
18.00 h Betty és a Happy Five
       
2012. december 9.
15.30 h Maszk – Bábszínház, Betlehemi történet
16.30 h Adventi Gyertyagyújtás, Táncsics Iskola M. Ált. Isk. és Óvoda
17.00 h Adventi Hangverseny, Fúvószenekar (Helyszín: Református Gyülekezeti Ház)
       
2012. december 14.
16.00 h Lucázás
18.00 h Kicsi Hang Énekegyüttes
       
2012. december 15.
14.00 h Maszk Bábszínház, Didergő király
16.00 h PIMI – Néptánc fellépés
18.00 h Gríz karácsony
       
2012. december 16.
10.00 h Kolompos együttes (Helyszín: Kossuth Műv. Központ és Könyvtár Színházterme)
16.30 h Adventi Gyertyagyújtás, Református Ált. Iskola és Óvoda
17.30 h Adventi Hangverseny, Erkel Zeneiskola (Helyszín: Kossuth Műv. Központ Színházterem)
18.00 h AB Duó (Fésűs Ádám és Nagy Barnabás fellépése)
       
2012. december 21.
16.00 h Betlehemes Népi játék, élőzenés, hagyományőrzés
18.00 h Patkós Irma Színház, karácsonyi könnyűzenei összeállítása
       
2012. december 22.
17.00 h Adventi Hangverseny, Kossuth Gimnázium Leánykara (Helyszín: Városháza Díszterem)
18.00 h Feri és Lívia Duó
       
2012. december 23.
17.00 h Adventi Gyertyagyújtás, Várkonyi Ált. Iskola és Óvoda
18.00 h Szervezés alatt
       
2012. december 28.
18.00 h DJ. Peter Boss

2012. december 29.
18.00 h DJ. Beró

2012. december 30.
18.00 h DJ. Kenyó

2012. december 31.
16.00-02.00 h Városi Szilveszter a Szabadság téren, délutántól helyi fellépők, éjfél után neves dJ-k várnak mindenkit!

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...