5.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Jubileumi Várkonyi Est

Intézményünk, a Várkonyi István Általános Iskola 2013. március 27-én rendezte meg a jubileumi Várkonyi Estet, amelynek az Időutazás nevet adtuk. Iskolánk ebben a tanévben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A tanév során több rendezvényünk is ennek jegyében zajlott. A helyszínül szolgáló színházterem zsúfolásig megtelt mindkét előadás előtt. A lelkes diákok és tanáraik már hónapokkal korábban megkezdték a felkészülést. A szereplők februárban az iskolai „Ki mit tud?”-on mutathatták meg először, hogy ki-mivel készül a Várkonyi-estre, és innen csak a legjobbakat juttatta tovább a 9 tagú zsűri. Az este folyamán sok tehetséges tanuló megmutathatta színészi tehetségét, de volt, aki a hangjával nyűgözte le a közönséget, a jubiláló tanárokat is ezen a napon köszöntötte iskolánk igazgatója, Bögös István. Voltak vidám és megható pillanatok, öröm volt látni, ahogy a szülőknek a szemében könny csillogott, mert büszkék voltak gyermekeikre, és méltán büszkék is lehettek. Jó volt együtt ünnepelni, jó volt együtt szorítani a másik osztálynak, barátnak, kollégának. Jó volt egy közös célért dolgozni hónapokon át. Köszönet a szervező tanároknak és a szülőknek, hogy támogatták a munkánkat.

Fotók az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...