10.4 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Országos számonkérés

Ma tartják az országos kompetenciamérést az iskolákban: 2791 intézmény 3632 telephelyén a 6., a 8. és a 10. évfolyamos diákok a szokásos tanítás helyett a feladatokat oldják meg. Az Oktatási Hivatal korábbi közleményében azt írta: a mérés – a sajátos nevelési igényű tanulók egy szűk csoportját kivéve – az adott évfolyamokon minden tanuló számára kötelező, így abban az idén 278 165 diák vesz részt (a 6. évfolyamon 93 550-en, a 8. évfolyamon 89 747-en, a 10. évfolyamon 94 868-an). A teljes körű mérések célja a diákok képességeinek, készségeinek minél pontosabb feltérképezése.
Kifejtették: a feladatlapoknak nem céljuk az, hogy minden tanuló könnyen megoldja az azokon szereplő összes feladatot, hiszen az ország legjobb és leggyengébb tanulói is ugyanazt a tesztfüzetet kapják kézbe, és a mérésnek mindegyikükről megfelelően megalapozott eredményeket kell szolgáltatnia. Így nem lehet meglepő, hogy míg egyes tanulócsoportok szokatlanul nehéznek találják a felmérést, mások szerint túlságosan könnyű.
A közleményben kitértek arra is, hogy az előzetesen tájékozódni kívánók a hivatal honlapján megtalálják a tavalyi mérési eredményeket.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...