15 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Vadászati kultúra és törvény

 

Az albertirsai rendezvényen Oláh Csaba, a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke tartott diavetítéssel egybekötött színvonalas előadást a Vadászati Kulturális Egyesület céljairól. Bevezetőjéből kiderült az is, hogy a világban nincs olyan ország, ahol a vadászati kultúrával egy egyesület külön foglakozna. Magyarországon viszont a Kulturális Egyesület azon fáradozik, hogy a vadászatot, mint az ember és a természet viszonyának egyik legősibb formáját méltóvá tegye nemes hazai hagyományainkhoz. Egyesíteni törekszik mindazon vadászokat, természetbarátokat és környezetvédőket, akik hajlandók szövetségre lépni a magyar vadászati kultúra és etika fejlesztésére. (Az Egyesület az országot négy régióra osztotta fel és a térségünk Közép-magyarországi régióba tartozik (Pest-Komárom-Nógrád-

Fejér megye) amelynek elnöke én lettem. Szeretettel várom mindazok jelentkezését, akik ebben a munkában részt szeretnének venni.)

Szabó Ferenc a Vidékfejlesztési Minisztérium erdészeti, halászati és vadászati főosztályának főosztályvezető helyettese az új készülő vadászati törvényről, a 2016. évi vadászterületek újra felosztásáról tartott előadást. Lehetőségünk volt az új törvény tervezetében betekinteni és javaslatainkkal kiegészíteni. 

Vadászüdvözlettel: Mészáros Iván

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...