Ilyen tanító volt Oláh István. A nagykőrösi tanítóképzőből 1954-ben érkezett Czárák dőlőbe, hogy világítson, emberszíveket melegítsen, és utat mutasson. (Hozott magával elég olajat is, hiszen négy évtizedig szolgálta a tanyai gyerekek, a tanyai lakosság ügyét.) Legutolsó igazgatói pályázatában, 1992-ben így írt szándékairól, s a megtett útról: „Gyermekkoromban agyamba ivódott a mesék szépsége és tisztasága, a tanyák őszinte kitárulkozása, a szegénység és az emberi egymásra utaltság melege. Most is így szemlélem az életet: harag és hazugság nélkül, optimistán és szeretettel. Tanyára születtem és ott éltem szőlőmunkás paraszti szülők gyermekeként. Akkor még [1935. augusztus 7-én született] a Ceglédhez tartozó csemői tanyai iskolában végeztem összevont tanulócsoportú osztályban az általános iskolát… A tanítóképző elvégzése után gyakorlóévre a Ceglédhez tartozó általános iskolához kerültem alsó tagozatos tanyai tanítónak. Nagy élmény és boldogság volt olyan helyen dolgozni, ahol minden ember, a szülők és a mezőgazdasági kultúra gyermekkorom emlékeihez hasonló valóság volt…”
Oláh István a tanítói oklevél megszerzése után is itt maradt, s négy tanévet tanított összevont alsó tagozatos osztályban, amikor 1958 őszén igazgatóhelyettes lett. Irodalmat, nyelvtant és éneket tanított, nem sokáig: egy év múlva (24 évesen) kinevezték igazgatónak. Három év multával még nagyobb megbízatást kapott: az 1962. január 1-jén megszervezett városi művelődési osztály gazdasági felügyelőjének hívták meg. Nem volt hosszú a küldetése. Fájó szívvel búcsúzott az iskolától, de szívfájdalma tovább erősödött. Úgy érezte, nem neki való munka ez, nem erre készült a tanítóképzőben. 20 hónap után visszajött ide, s 1963 őszétől tovább folytatta igazgatói munkáját. Dolgozott a tanyai emberekért. Amikor az iskolában még nem volt villany, a közeli birkaakolban, tehénistállóban már izzottak a lámpák. Tanácstag lett, s a miniszternek írt segélykérő levelet. Nemsokára megkezdődött Ugyer villamosítása, az iskolában is kigyulladhatott a fény. Aztán a telefonvezeték is odaért, majd sokat tett azért, hogy megtörténjen az Örkényi út járhatóvá tétele, pormentesítése, ezzel az autóbusz közlekedés bevezetése. Küzdelmes időszak volt, de úgy érezte tudott tenni valami az életminőség javításáért. Szegeden elvégezte a technika szakot, de nem felejtette el másik tanítói feladatát, a környék népművelési ügyvezetője lett. 1971-ben megszervezte a megye első tanyai ifjúsági klubját, Aranyhomok néven működtek. Eleinte sokan voltak a fiatalok, bálokat, ismeretterjesztő előadásokat szerveztek. Ám azt vette észre, hogy fogyatkozik a számuk. Kevesebb lett az őslakos, kevesebb lett az iskolás. Sok lett a nyárfaerdő, a nagyüzemi tábla. Amikor 1973-ban Lédeczi Béla igazgató nyugdíjba vonult Kecskéscsárdán azokat a tagiskolákat is ő kapta meg. Gács Ferenc Budai úti igazgató nyugdíjba menetelekor, 1978-ban az egész, egyre szűkülő tanyai iskolahálózat az irányítása alá került. A felnőttoktatás irányítására 1975-ben kapott megbízást. Pályája vége felé ez a feladatkör Cegléden kívüli körzetekre is kiterjedt. Aggódott mindig a tanyai emberekért, az un. Dolgozók iskolája megszervezésével, tanfolyamok, vizsgák lebonyolításával sokukat segítette az általános iskolai végbizonyítvány megszerzésében. Magas színvonalon látta el a felnőttoktatási és az iskolán kívüli népművelési feladatait és tanítói-tanári-igazgatói munkáját. Mindemellett Oláh István gondos férj, családapa, nagyapa, sőt dédapa lett. Katikával, 56 évvel ezelőtt kötötte össze az életét, aztán fiuk, Pityuka, majd Anna és Dávid, a 2 unoka, illetve Mikeás és Emili, a 2 dédunoka megszületése jelentett örömet a családnak.
Oláh István jó kedélyű volt. Szerette az embereket, a barátokat, a szépet, az igazat, a jót, s jóból ezer is volt a szőlőjében, azt is szerette, az ezerjót. Metszés, hajtásválogatás, permetezés.
Közben átgondolta a holnapot, s letisztult gondolatokkal tudott naponta útnak indulni.
Barátait becsülte, szerette. Sok barátja volt. – 1992-ben, 38 évi tanyai tanítóság után már nem nyerte el az igazgatói széket. Három évig naponta más-más helyen, Kecskéscsárdán, a Kőrösi úton és itt, a Czárák dűlőben tanított, de azt hiszem, nem béresgazda volt, hanem a kitanult, művelt ember, aki akkor is tudott bárkivel beszélgetni Petőfiről, Aranyról vagy Vörösmartyról. 1995-ben nyugdíjba ment. Egy idő után betegségek tünetei jelentkeztek, majd egy gazdag földi életpályát rombolt szét a végzet, ez év január 19-én.
Aki itt él, itt jár és a tanáriba lépés előtt látja majd a márványtáblát, gondoljon arra, hogy amikor a kilincset megfogja, vele fog kezet! Emléke „csak” arra kötelez mindenkit, hogy minden embertársával békességben, barátságban éljen, becsülje, tisztelje őt, bárhonnan is jött.
