15 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Ceglédi kábeltolvajt lőtt a rendőr

Meglőtt egy kábeltolvajt Kistelek külterületén június 25-én kedd hajnalban egy rendőr. A férfi két társával éppen telefonkábelt vágott le, az őket tetten érő intézkedő rendőrre az erővágóval támadtak, az arcán megütötték, betörték az orrát. A lövés ezután dörrent, eltalálta az egyik férfit. A tolvajok menekülőre fogták, de autósüldözés után végül elkapták őket a kisteleki vasútátjáró közelében. Az egyik tolvaj kereket oldott.
Az elkövetők – a delmagyar.hu szerint – ceglédiek. A szántóföldön hagyták szépen feltekerve az addigra levágott mintegy 300 méter hosszúságú telefonkábelt. A sebesülteket – a rendőrt és a meglőtt tolvajt – súlyos sérülésekkel szállították kórházba, de egyikük sincs életveszélyben. A másik két férfi közül a rendőrök az egyiket elfogták, harmadik társuk szökésben van.

A Kistelek Rendőrkapitányság azonosította a  történt kábellopással megalapozottan gyanúsítható harmadik férfit és országos elfogatóparancsot bocsátott ki Mezei Csaba 25 éves ceglédi lakos ellen. A férfi kb.170 cm magas, átlagos testalkatú, barna hajú, barna szemű. A rendőrség kéri, hogy aki Mezei Csaba tartózkodási helyéről bármilyen információval rendelkezik, az hívja a Kisteleki Rendőrkapitányságot a 06/62/598-130-as telefonszámon, vagy a rendőrség ingyenesen hívható 107, illetve 112-es segélyhívószámai valamelyikén, illetve névtelenségének megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú 06/80/555-111-es telefonszámán (hétfőtől-csütörtökig: 8-16 óráig, pénteken: 8-13 óráig). Felhívják a lakosság figyelmét, hogy Mezei Csaba veszélyes, támadásától lehet tartani, ezért kérik, hogy senki ne próbálja meg elfogni, hanem értesítse a rendőrséget. (Forrás – fotók: delmagyar.hu)

Bővebben a témáról DélMagyar.hu internetes oldalán itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...