5.6 C
Cegléd
2024. április 16. kedd
spot_img

Szakmai gyakorlat a Kormányablakban

Összehasonlíthatták a munkaviszony és a közszolgálati jogviszony közötti alapvető különbségeket, tájékoztatást kaptak a közszolgálati hivatásetika alapelveiről.

Bepillantást nyerhettek az ügyfélszolgálaton folyó munkába, megfigyelve azt az ügyfelek, valamint az ügyintézők szemszögéből is, kiemelve az ügyfélközpontúságot és a segítőkész magatartást, amely a közigazgatás átalakításának egyik legfontosabb eleme.

A Kormányablaknak helyt adó Ceglédi Körzeti Földhivatal épületének irattárát is megtekintve a diákok megismerhették az iratkezelés folyamatát, valamint az iratkezelést lezáró mozzanatot, az iratok irattárban történő elhelyezését. Rálátást kaphattak az iratok selejtezésének, megsemmisítésének módjára, a történeti értékű iratok megőrzésének módjára és fontosságára.

Az idei szakmai napon egyre nagyobb térhódításának köszönhetően kiemelt szerepet kapott az elektronikus ügyintézés, amely ügyfélként és ügyintézőként egyaránt fontos szerepet játszik korunk hivatali ügyintézésében. Ügysegédi tevékenységük révén a Kormányablakok elsődleges szerepet töltenek be az elektronikus ügyintézés széles körű elterjedésében.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...

15 éves a Nia játékbolt

Idén 15 éves a Nia játékbolt Cegléden, ahol csaknem...