Az első este ismerkedtünk a helyi – Réty, Erdélyi – Uzon,Barátos,Kézdivásárhely, Csíkszentsimon, Mikóújfalu, és az anyaországból érkező Szentes, Mezőkövesd és Mezőhegyes zenekaraival.
Másnap de. a helyi Református templom megemlékező Istentiszteletén vettünk részt,ahol a nemrég elhunyt Kelemen Antal karnagyra úrra emlékeztek,aki hosszú éveken keresztül hatalmas kitartással munkálkodott a helyi és egész Erdély fúvószenei hagyományok megőrzésében,újra teremtésében,felvirágoztatásában.
Szombaton kora délután Sepsiszentgyörgye mentünk ahol négy anyaországi zenekar felvonulásával kezdődött a bemutatkozás,majd a belvárosi’48-as emlékmű előtt az Erzsébet park fái alatt élvezhette a lelkes közönség a zenekarok előadását.
Ezután este Kézdivásárhelyen szerepeltek a zenekarok,ahol már csatlakozott a házigazda és az Erdélyi zenekarok minden meghívottja. A felvonulást követően itt is színpadi műsorral mutatkoztunk be ,a mazsorett csoport táncaival kiegészítve. Mindkét helyszínen nagyon lelkes közönséggel találkoztunk,öröm volt számunkra,a szereplés ,jól éreztük, magunkat hiszen azt tehettük amit szeretünk,a közönség kedvére zenélni.
Vasárnap Rétyen folytatódott fellépésünk,ahol már minden zenekar résztvevője volt az egész napos fesztiválnak.
A Község kulturális központjától indult a vonulása ,végig a település fő utcáján egészen a szabadtéri színpad elé,ahol minden zenekar kb. 30’-es műsorral szórakoztatta a nagylétszámba megjelent helyi és vendég közönséget. Este, fesztivál végi hangulatban össz zenekari vidámság vette kezdetét, sok beszélgetéssel tánccal zárult ez a két teljes napig tartó fergeteges hangulatú fesztivál.
Ottlétünkből még maradt egy nap,amikor lehetőségünk volt kirándulni,és meglátni Erdély ezen környék nevezetességeit,szépséges tájait. Kézdivásárhely belvárosát,az Ince László Céhtörténeti múzeumot,ahol megcsodálhattuk azt a páratlan baba gyűjteményt,amely 352 db,55 cm magas babákon mutatja be az Erdélyi viselettörténetet. A Szent Anna tó csodálatos látványában gyönyörködhettünk,és a bátrabbak megfürödtek kristálytiszta vizében,ami alig haladta meg a 16 C fokot.
Itt kell szólnom Vikól Kálmán tanár úrról aki Kézdivásárhelyi születésű, Budapesten él és tanít körültekintően és odaadással kalauzolta zenekarunkat,részt vett fellépéseinken és kitűnő tárogató szólójával emelte sikerünket,mindannyiunk nevében köszönjük.
Aznap este vendéglátóink a zenekarok részére búcsú estét rendeztek,ahol finomságokkal kedveskedtek,sok-sok zenével és táncmulatsággal ért véget a fesztivál.
Megadatott,hogy a zenekar megalakulása óta sok nemzetközi fesztiválra eljutott,sok európai országban megfordult,azok nemzeteivel találkozott, élményeket hozhattunk magunkkal,ki-ki maga szerint.
Vannak kiemelkedően maradandó élményeink,ahol az emberek barátsága,közvetlen kapcsolatteremtése tovább tartott mint az ottlétünk időszaka,vannak még ma is élőképek bennünk ,vannak azóta is működő barátságok.
És mégis ahol most voltunk,ez egészen más,mindennél ami eddig történt velünk ahhoz nem hasonlítható,és nem is szabad ugyan olyan szemmel nézni,mert nem egy „más” országba voltunk,hanem nemzetünknél,és ez egy eddig nem tapasztalt különleges állapot volt számunkra. Azért beszélek többes számba mert ezt láttam a zenekar minden tagján,ezt láttam minden arcon. Olyan egységes volt minden és mindenki,olyan hatással volt ránk a környezet amit az ott élők teremtettek,az emberi kisugárzás ami felénk áradt minden szempárból,minden mozzanatból, amilyet talán még sehol nem éreztünk.
Büszkék vagyunk,hogy olyan emlékeket hagyhattunk hátra barátainknak,magyar testvéreinknek műsorunkkal,amelyek magyar szerzők művei,büszkék vagyunk arra,hogy egységes megjelenésünk a hagyomány őrzés jegyében a huszáregyenruha jelképe volt,büszkék vagyunk arra,hogy a Maglódi mazsorett csoport magyaros egyenruhája is növelte ezt az összhangot. Büszkék vagyunk arra ,hogy magyar zászlóval vonultunk,minden alkalommal. S ezt, igen nagy tapssal fogadta a hálás közönség.
Megérkezésünk pillanatától kezdve olyan vendégszeretetbe,közösségi és emberi élménybe volt részünk amit sem szavakba,sem írásba foglalni nem lehet,csak a belső énünk képes befogadni,feldolgozni és örök időkre azt tárolni.
Ezeket az élményeket nemcsak megőrizzük,hanem tovább ápoljuk,úgy,hogy ez a kezdet egy nagyon hosszú útnak csupán az első lépése volt, ezen szeretnénk sokáig menni,utánunk következőknek ebből a legtöbbet átadni,hiszen olyan széles ez az út,hogy sokan elférnek rajta ,jól látható, nem nehéz meg találni.
Egy Wass Albert idézettel szeretném zárni soraimat.
„Az a dolgom, hogy hidat építsek a múlt és a jövendő között. És hogy ennek a hídnak a pilléreibe beleépítsek mindent, amit a múltból a jövendőbe átvinni érdemes.”
Mi ezen a hídon most átmentünk,érdemes volt.
