17.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Újra együtt a Református Óvodában!

Szigetváriné Tóth Krisztina óvónő, református hitoktató

-12 éves kislány boldog édesanyja vagyok. Nagykőrösön lakom, az iskoláim is ehhez a városhoz kötődnek. Óvónőképző középiskolába jártam, majd 1997-ben tanító-hitoktatóként végeztem. A diploma megszerzését követően 12 évig tanítottam egy nagykőrösi általános iskolában. Ezután egy éven keresztül Kocsér-Nyársapát-Nagykőrös településeken hitoktatóként szolgáltam.

A ceglédi Református Óvodába két évvel ezelőtt kerültem, ahol az óvónői tevékenységen felül a hitoktatással foglalkozom. 

A család mellett szabadidőmben szívesen olvasok, mert mindig kikapcsol, mellette pedig a mozgás, a sport kiemelt szerepet kap az életemben.

Gyorsan és könnyen beilleszkedtem a Református Óvodába, hiszen családias, szeretetteljes légkör vesz körül. Szoros kapcsolatom alakult ki a gyerekekkel, hálás feladat Isten elé vinni őket, hiszen még nagyon fogékonyak és külön öröm számomra, hogy szeretettel fogadják a hittan foglalkozásokat. A gyerekek nagyon lelkesen készülnek a templomi szolgálatra.

Csodálatos látni, ahogy napról napra személyiségük kibontakozik. Örömmel és szeretettel várjuk a leendő kiscsoportosainkat. 

Nagy Zsuzsanna óvónő

– 33 éve óvónőként dolgozok. A diploma megszerzését követően is fontosnak tartottam és tartom is, hogy tovább képezzem magam, így a „Néphagyományt éltető képzésen” vettem részt, amely óvodánk egyik fő célkitűzései közé tartozik valamint „Anyanyelvi fejlesztés lehetőségei a 4-7 éves gyerekeknél” tanfolyamot is elvégeztem. Ceglédiként több óvodában is dolgoztam, s gyűjtöttem tapasztalatot, így a Malom téri, a volt Május 1. Ruhagyár, a Budai úti, az Eötvös téri Óvodában, ahol 23 évet dolgoztam. Egy éve, hogy a Református Óvodában helyezkedtem el, ennek oka, hogy két évvel ezelőtt konfirmáltam, s mivel a vallásomat gyakorlom ezen értékrend alapján, szeretnék dolgozni és ezt a gyerekeknek is átadni, továbbítani. 

Ennyi év munkatapasztalat után azt érzem, hogy a gyerekektől nagyon sokat lehet tanulni, itt gondolok a kitartásukra, az akaratukra, arra, ahogyan tudnak szeretni és azt ki is mutatják. Úgy gondolom, hogy kölcsönös tanulás folyik éveken keresztül.

A kiscsoportosok érkezésénél fontosnak tartom, hogy biztonságot adjunk, és ők ezt érezzék, a beilleszkedést követően, pedig a játékos fejlesztéssel nyitogatjuk a kis „szárnyaikat”.

Szabadidőmben zenéléssel foglalkozom. Pánsíp előadásommal szoktam a gyerekeket és kollégákat is meglepni, amelyhez énekhangjukkal, örömmel csatlakoznak.

Krisztinával nagyon jól együtt tudunk dolgozni, így teljes összhangban örömmel várjuk a kiscsoportos óvodásokat.


Tájékoztató!

Javítóvizsgák időpontja: 2013. aug. 27-én, 8.00 óra Cegléd, Szabadság tér 4.

Tankönyvosztás várható időpontja: 2013. aug. 28- 29. (az iskola kapuján és a honlapon pontos információkat olvashatnak, az első osztályosok az első tanítási napon kapják meg a tankönyveket a tanító néniktől).

Tanévnyitó ünnepély: 2013.szept. 1-jén 16.00 óra, Nagytemplom

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....