12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Tömegverekedések hete – Rendőrségi összefoglaló

A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat eljárást garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Gergely 29 éves tápiószőlősi lakos és társai ellen. A Ceglédi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjának szolgálati telefonjára érkezett bejelentés 2013. szeptember 8-án, mely szerint több személy összeverekedett Tápiószőlős területén.

A helyszínre érkező járőrök azt tapasztalták, hogy Tápiószőlősön, egy családi ház udvarán italozott valamint zenét hallgatott S. Gergely 29 éves V. Norbert 22 éves és V. Ferenc 25 éves tápiószőlősi lakos. A mulatozást később az utcán is folytatták, amikor a hazafelé tartó 15 és 16 éves fiatalokkal, valamint P. Tamás 21 éves tápiószentmártoni lakossal szóváltásba keveredtek. A nézeteltérés verekedésig fajult, melynek során a két csoport tagjai bottal valamint gereblyével támadtak egymásra. A kiérkező járőrök mind a 6 személyt elfogták és a Ceglédi Rendőrkapitányságra előállítottak, a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

Ezen bűncselekményeket, tekintettel társadalmi megítélésükre és tárgyi súlyukra, továbbra is kiemelten kezeli a rendőrség!

 


Közlekedés

Az elmúlt héten a Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén 11 közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. 

6 baleset során anyagi kár keletkezett, 5 baleset során személyi sérülés történt. Sajnos az elmúlt héten is történt 1 halálos kimenetelű közlekedési baleset. 

Az anyagi káros balesetek közül 2 esetben is ismeretlen volt a baleset okozója – a helyszínről megállás és adatai hátrahagyása nélkül eltávozott -, azonban a halaszthatatlan, azonnali intézkedések során mindkét esetben felderítettük a balesetek okozóinak személyazonosságát.  

A balesetek többsége Cegléd területén, illetve lakott területén kívül történt, míg 1-1 baleset történt Dánszentmiklóson, Albertirsán, Abony lakott területén kívül, a 4-es főúton, illetve Törtel területén. 

A halálos kimenetelű közúti baleset 2013. szeptember 7-én 7 óra körül történt Törtelen, a Nagykőrösi úton.

Egy személyautó gázolt el egy 10 éves kerékpáros kisfiút, aki a baleset következtében a helyszínen életét vesztette.  Az autó a baleset során az árokba borult, utasát és vezetőjét kórházba szállították a mentőszolgálat munkatársai.

A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. A gépkocsit vezető 24 éves abonyi M. Ádámot a Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették.

Jótanácsok a közlekedőknek:

Az őszi hónapokban a látási viszonyok gyakran rosszak, korábban sötétedik, hosszabb ideig kell használni a gépjármű világítóberendezéseit – ezért is nagyon fontos, hogy azok megfelelően működjenek. A fényszórókat és a többi lámpát ilyenkor érdemes gyakrabban tisztítani, érdemes szakemberek segítségét kérni a láthatóság biztosítása érdekében!

A járműveket ajánlatos alaposan átvizsgálni, megvizsgálva minden biztonsági berendezést és tartozékot. Sokan „csak” az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzésére figyelnek, pedig az őszi közlekedés fontos kelléke továbbá a jól működő ablaktörlő, a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő.

Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázzanak az úttest mellett haladókra, valamint fokozott figyelemmel legyenek a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépőkre.

A Ceglédi Rendőrkapitányság kéri a közlekedőket, hogy nagyobb figyelemmel, fokozott óvatossággal vegyenek részt a közúti forgalomban, hiszen ezzel nemcsak magukat és családtagjaikat, hanem valamennyi közlekedő testi épségét és életét is veszélyeztetik. Kérjük, ne bocsátkozzanak felesleges előzésekbe, ne zavarják meg a reggeli lassúbb, de egyenletes és biztonságos tempóban haladó forgalmat.

A fenti jótanácsok, alapvető szabályok betartásával minimálisra csökkenthető a balesetek kockázata!   

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....