10.4 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Példaképem a testvérem

A 27 éves, kétszeres Európa-bajnok sportoló elmondása szerint nagyon magabiztos volt a korábban 60 kilóban világbajnok Alijev ellen, s végig irányította a mérkőzést, ám riválisa szépen kontrázta őt meg. –Az emelésnél nem kellett volna megpróbálnom a dobást, éreztem, hogy nagyon rám van tapadva, de azt gondoltam, meg tudom csinálni. Persze most már könnyű így utólag, de jobb lett volna hagyni, vagy valami mást csinálni, mert végig én mentem előre, később ki tudtam volna tolni, neki pedig nem lett volna akcióra esélye. – mondta a ceglédiek klasszis versenyzője.

Az utolsó másfél percben ő is érezte, hogy ellenfele passzív, ám mégsem csodálkozott azon, hogy az azeri leléptetését jelentő harmadik intés elmaradt: –Az az igazság, hogy ilyen nagy különbségnél nem nagyon szoktak leléptetni. A végén, amikor két másodperccel a vége előtt kilépett Alijev, tudtam, hogy nem fogják inteni. Az akció után láttam a testvéremet, ahogy örült, de legszívesebben mutattam volna neki, hogy ne nagyon örüljön. – emlékezett vissza szomorúan a meccs utolsó periódusára az idén Tbilisziben ellenállhatatlan birkózással Eb-győztes kötöttfogású.

Fotó: MTI

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...