6.2 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Könyv a ceglédi megfigyelési ügyekről

A „Susogók” fedőnevű ügy szereplői közül senkit nem ítéltek halálra, és senkit nem börtönöztek be vagy internáltak munkatáborba embertelen körülmények közé. Még nyílt eljárás lefolytatására sem került sor. A mód azonban, ahogy 1948-tól kezdve az államvédelem egy átlagos magyar kisvárosban, Cegléden a számára ellenséges gondolkodású, vallásos, a római katolikus egyházhoz kötődő középosztálybeli, illetve értelmiségi polgárait kezelte, rendkívül tanulságos. Súlyos bűncselekményekkel igyekezett meggyanúsítani a lehető legtöbb személyt, felhasználva ehhez jó néhány ügynök közreműködését is. Többéves „munkájuk” következményeként Ceglédről való távozásra kényszerült a férfiak és nők közösségeit egyaránt szervező plébános és a volt apácafőnöknő. Ugyanerre a sorsra jutott a „kémhistória” harmadik főszereplőjének megtett egykori honvédezredes is. Cegléd polgárai pedig – nem utolsósorban a hálózati személyek sokszor felismert tevékenysége következtében – folyamatosan magukon érezhették az államhatalomnak a civil közösségeket üldöző, mindent ellenőrizni és uralni akaró súlyos jelenlétét.

A könyvbemutatón készült fotók Kisfaludi Istvántól megtekinthetők itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...