Sok híres ember született a Dékány családban. A kérszigeti ág (Dévaványa) jelentős családalapítói kecskeméti születésűek (dekanycsalad.hu). Idézzünk egy rövid összefoglalót a Magyar Életrajzi Lexikonból (oszk.hu): „Dékány István (Kecskemét, 1886. ápr. 30. – Cegléd, 1965. nov. 20.): filozófus, szociológus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1922–49). A budapesti egyetem bölcsészkarán tanult 1904–1908-ban, a jogi karon 1908–10-ben, 1909-ben filozófiából doktorált, majd a londoni közgazdasági egyetemen folytatta tanulmányait. 1920-ban a kolozsvári egyetemen a történetelmélet, 1922-ben a bp.-i egyetemen a történetfilozófia magántanárává képesítették. 1911-től vidéki gimn. tanár, 1924-től a bp.-i gyakorló gimn. tanára. 1932-ben egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címet kapott. 1939-től a bp.-i tanárképző-intézet tanára. 1942-től 1946-ig a társadalomelmélet nyilvános rendes tanára a budapesti egyetemen.” Írásom végén indokolom, miért idéztem hosszan a lexikonból. Átgondolva ezt a hatalmas tudományos munkásságot, a több oldalnyi terjedelmű „főbb műveit”, kíváncsivá tett, mit tanulhatunk ma tőle. (Köteteiből a ceglédi gimnázium könyvtárában több is megvan.) A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem gyakorló gimnáziumának tanáraként 1935 telén két munkát adott nyomdába. (Pedagógiai Szakkönyvek sorozat 1. és 3. kötet.) A Pedagógiai elvek (1936) bevezetőjében utal rá, hogy „könyvünket nem csak tapasztalt tanárkollégáinknak eszméltetőként szánjuk, hanem a jövő pedagógus nemzedékének is.” Ezek az elvek rendkívül korszerűek, ma sem lenne szabad nélkülözni! „A természetes tekintéllyel szemben – írja -, önként keletkezik engedelmesség… Van nevelő, aki egy külső renddel (osztályban: csenddel) megelégszik, csak azért, hogy idő maradjon a tárgyban való előrehaladásra. Az ily külső rend gyökértelen rend, amely hamar felborul, nincs meg mögötte az igazi értéktisztelet, az érték szüntelenül és finoman átsugárzó hatalma. A tanulónak sohasem szabad érezni, hogy a tanár parancsol, mert „hatalma van”; éreznie kell, hogy a tanár objektív eszmék nemes szívű képviselője, aki, ha parancsol is… értékeszmék nevében cselekszik.” Elgondolkodtam a pedagógus szó eredetén. Dr. Mészáros István kitűnő kötetéből 1) tudjuk, hogy az előkelő ifjút a család egyik rabszolgája kísérte az iskolába. Az, akiben a legjobban megbíztak, hiszen hozzá kellett szoktatnia ahhoz, hogy ne csavarogjon, ne keveredjen rangján aluli társaságba, illő módon beszéljen. Miután ő is végighallgatta a tanítást, otthon segített a gyakorlásban, ismétlésben. Az életre és a legfőbb ismeretekre tanította az ifjút. Ő volt a paidagogosz, a fiúkísérő. A bizalmi feladatot ellátó rabszolga. Dékány István említett művében azt írja: „nem is nevelünk, erre alapjában nincs szükség; elég, ha tanítunk.” Nem találok ellentmondást a két és félezer évvel későbbi mondatban, és a paidagogosz feladatkörében.
1) Mészáros István: Mióta van iskola? Móra Könyvkiadó Bp. 1982.
2) Cegléd-Felszegi Református Egyházközség Halottak Könyve (1949-1973) 131. lap.
Ezúton köszönöm meg Kerekes Lajosné ügyintéző szíves segítségét.