13.8 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Uniós pénzből fejlődik Abony

A Bihari János Zeneiskola helyén épült meg a multifunkcionális közösségi ház és ezzel egyidejűleg a nem támogatható tevékenységek körében kialakításra került az új zeneiskola, amely közlekedő folyosókkal kapcsolódik a főépülethez. Az új épületben helyet kapott az 1861,47 m2 alapterületű művelődési ház (300 fő befogadására alkalmas színház és kamaraterem, kiállító terem, egyesületi és művészeti körök számára szánt helyiségek) és a városi könyvtár, valamint a 477,9 m2 alapterületű 15 zenetermet magába foglaló új zeneiskola. A két épületegyüttes közre zár egy belső udvart, ahol megrendezésre kerülhetnek iskolai és városi rendezvények, ünnepségek. A kulturális központ teret biztosít a városban működő civil szervezetek számára is. A hiányzó infrastrukturális feltételek pótlásával a város kulturális és közösségi élete is új lendületet kapott. A komplexum beruházási összköltsége elérte a 749 MFt-ot.

A régi piac mögé épült Piaccsarnok és fedett piactér beruházás célja a piac hagyományos jellegének megőrzése, továbbá egy olyan kereskedelmi központ létrehozása volt, melyben új szolgáltatások és termékek kínálata várja, a helyi és környező települések lakosságát, ahol kulturált környezetben tudják árusítani termékeiket a helyi kereskedők, ahova szívesen elmennek vásárolni a város, illetve környező települések lakói. Az 1641 m2 alapterületű létesítményben 8 db üzlethelyiség, a fedett piaccsarnokban 48 db fix elárusító asztal, állatorvosi szoba, gombavizsgáló, mosdó-WC helyiségek, fedett-nyitott kukatároló, kukamosó, mosogató és raktár került kialakításra. A Piac- Vásárcsarnok jellegéből adódóan alkalmas közösségi, kulturális programok befogadására is. A beruházás 326 Mft-ból valósult meg.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mint konzorciumi partner segítségével megtörtént a Szilágyi Erzsébet utca felújítása, melynek célja a főtéren átmenő forgalom csökkentése, a zöldterület fejlesztése, illetve parkoló kialakítása volt. Az utca kétirányúvá tételével a fenti célok megvalósultak. A projektelem bekerülési költsége több mint 20 MFt volt.

A pályázati elemek megvalósítása során realizálódott megtakarítások lehetőséget teremtettek arra, hogy 22 belvárosi utca új aszfaltréteget kapjon, összesen 4.181,8 m hosszúságban és 15.719 m2 felületen. A projektelem összköltsége elérte a 123 MFt-ot. A „Lehetőségeink Fő tere –Abony Város integrált településközpont fejlesztése” projekt részeként megrendezésre került az I. és II. Főtér Fesztivál programsorozat, amely több mint 9 MFt összegből valósult meg.

A városban tevékenykedő non-profit szervezeteknek is lehetőségük nyílt, hogy közvetett támogatással, úgynevezett „mini-projektek” segítségével közösségfejlesztő és szabadidő hasznos eltöltését segítő rendezvényeket, programokat, képzéseket szervezzenek. Az első „mini-projektes” pályázattal 11 civil szervezetnek volt lehetősége programokat szervezni, több mint 6 MFt értékben, a második körben 15 non-profit szervezet, majdnem 17 MFt összegű támogatást költött a fenti célok megvalósítására. A közvetett támogatásból megvalósuló programok színesítették a város életét, hagyományőrző közösségi kezdeményezések, játszó és foglalkoztató házak, kulturális és sport rendezvények, kiállítások, civil programok valósultak meg.

Fotók a zárórendezvényről Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....