5.6 C
Cegléd
2024. április 17. szerda
spot_img

Dől a pénz Pest megyébe az EU-ból

A 2014–2020-as uniós támogatási időszakra vonatkozóan 27 témában 1315 fejlesztési elképzelésről számoltak be az önkormányzatok. A beruházások összértéke 941,5 milliárd forint.

Ambiciózus terveket készítenek elő a Pest megyei agglomeráció települései a következő uniós költségvetési ciklus forrásainak felhasználására – írta a Napi Gazdaság. A lap csütörtöki számában Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: a megyei önkormányzat előzetes felmérésében a 2014–2020-as uniós támogatási időszakra vonatkozóan 27 témában 1315 fejlesztési elképzelésről számoltak be az érintett helyhatóságok, amelyek összértéke 941,5 milliárd forint.

A Budapest és Pest megye között tavasszal kötött stratégiai együttműködéssel lehetővé válik, hogy a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban (VEKOP) 2014 és 2020 között rendelkezésre álló 7300 milliárd forint uniós forrásból az agglomerációs térség a korábbinál nagyobb arányban részesüljön. (2004 és 2011 között a főváros és a megye támogatásának aránya 3:1, az egy főre jutó dotációé pedig 4:1 volt, az időszakban összesen 1300 milliárd forint forrást osztottak szét) – emlékeztet a lap.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...

15 éves a Nia játékbolt

Idén 15 éves a Nia játékbolt Cegléden, ahol csaknem...