8.9 C
Cegléd
2026. március 16. hétfő
spot_img

Nők füléből tépkedi a fülbevalót! – Rendőrségi összefoglaló

 

Közlekedés

A Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2013. október 14. és október 20. közötti időszakban 12 közúti közlekedési baleset történt, melyből 7 esetben anyagi kár keletkezett, 2 esetben könnyű, 2 esetben, pedig súlyos sérülést szenvedtek a balesetben érintett személyek. Egy baleset következtében két személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életüket már nem lehetett megmenteni. 

A könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek Cegléd városában történtek. A két súlyos sérülést eredményező baleset közül az egyik a 4. számú főút abonyi elkerülő szakaszán, míg a másik 4. számú főút ceglédi elkerülő szakaszán következett be. 

Öten ültek abban az autóban, amelynek vezetője előzés közben eddig ismeretlen okból elvesztette uralmát a jármű felett és egy villanyoszlopnak csapódott. A baleset 2013. október 20-án 2 óra 50 perc körüli időben történt Cegléden, egy útkereszteződésben. A baleset következtében a jármű két 16 éves utasa életét vesztette. A mentők két sérültet vittek kórházba. A baleset körülményeit a Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya büntetőeljárás keretében szakértők bevonásával vizsgálja. (http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/halalos-baleset-cegleden) 

A Ceglédi Rendőrkapitányság kéri a közlekedőket, hogy nagyobb figyelemmel, fokozott óvatossággal vegyenek részt a közúti forgalomban! Balesetmentes közlekedést kívánunk! 

A kép illusztráció!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Dr. Süveges Gyula emlékére

dr. Süveges Gyula szülész-nőgyógyász főorvos úr emlékére 1937-2026 Hát, elment Ő...

Fóliába tekert nyársapáti plakátok

Országos visszhangot váltott ki az a nyársapáti politikai akció,...

Újabb részletek a ceglédberceli emberölési ügyben

Újabb információk láttak napvilágot a közelmúltban feltárt, több mint...

Két óra alatt elfogták a fogolyszökőt

Gyorsított eljárásban állítja bíróság elé a Ceglédi Járási Ügyészség...

Országos diákolimpiai bajnoki cím Kiskunfélegyházáról

Március 6–8. között rendezték meg a Országos Asztalitenisz Diákolimpia...