13.8 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

A reformáció napja

Október 31-én a reformáció 496. évfordulóján együtt ünnepeltek a ceglédi protestáns felekezetek közül a három református gyülekezet, az evangélikus gyülekezet, valamint a baptista közösség lelkipásztorai – Bereczky Örs, Ócsai Tibor, Hánka Levente, Péter Zoltán és Hajnal Zoltán – és tagjai, valamint vendégként a római katolikus gyülekezet plébánosa Bokros Levente mesterkanonok és számos gyülekezeti tag. Az Istentisztelet a Concertino kamarazenekar előadásában elhangzott Vivaldi: Négy évszak című zenekari művéből az Ősz tétellel kezdődött.

Az igét Hánka Levente a nagytemplomi gyülekezet lelkipásztora hirdette. Mint elmondta, a magunkban hordozott sokféle értéken túl a kultúrmisszióból meg kellene tanulnunk a misszió kultúráját. Minden keresztyén kötelessége minden eszközzel, életével és munkájával túlmutatni magán Krisztusra, Jézushoz vezetni azokat, akik még nem találták meg Őt. Azt, hogy “mit” adjunk át, tudja minden felekezet. Ahogy a reformáció megtalálta például a Biblia anyanyelvi fordításában a “hogyan” kulcskérdését, úgy nekünk is ez lehet a legkomolyabb kihívásunk a posztmodern korban. A nagytemplomi gyülekezet vezérlő elveinek igékkel kísért felolvasása után a Sztárai Református Vegyeskar szolgálatával és az azt követő szeretetvendégséggel zárult az alkalom.

Fotó: Varga Florián

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....