10.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Adomány az ugyeri óvodának

A megérkezés után a ruhák célirányosan, némi válogatás után kerülnek a családokhoz egy későbbi időpontban. ’Úgy látom, hogy itt a van a megfelelő helye ezeknek az adományoknak.’ – mondja Jakab János, aki pont ennek az évekre visszanyúló kapcsolatnak köszönhetően sok adományt eljuttatott már az intézménynek. Mint mondta, sok családhoz jár ki személyesen, hiszen a segítségre nagy szükség van, aminek érdekében azt fontolgatja: egy találkozót szervez a gyerekekkel, ahol tőlük hallva mérheti fel a szükség nagyságát. 

Téren Gyöngyi is hangot ad a többéves jó viszonynak. ’Évek óta kapunk különböző ruhaadományokat, amit eljuttatunk a rászoruló gyerekekhez.’ – mondja majd hozzáteszi: nagyon sok halmozottan hátrányos helyzetű család él a környéken, akiknek az anyagi helyzete nem teszi lehetővé azt, hogy sok ruhát vásároljon, ezért jól jönnek ezek az adományok. – ’Ezeket a ruhákat szortírozzuk. A gyerekruhák közül szoktunk eltenni karácsonyra, hogy amikor az ajándékot átadjuk a gyerekeknek, akkor legyen egy nagyobb ajándék, aminek a család és gyerekek egyaránt örülnek.

Több fotó az eseményről Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...